Jókai Mór tudósítása az 1848. március 15-i eseményekről
2007, március 13 - 12:58
A Pilvax kávéházAz Életképek című lapban "Forradalom vér nélkül" címen, 1848. március 19-én jelent meg Jókai Mór cikke, melyben így írja le a március 15-i eseményeket. "A mennydörgés azt mondja: Le térdeidre, ember, az Isten beszél. A nép szava is megdördűlt és mondá: Föl térdeidről, rabszolga, a nép beszél! Tartsátok tiszteletben e napot, melyen a nép szava először megszólalt. Március 15-e az, írjátok föl szíveitekbe és el ne felejtsétek. A magyar nemzet szabadsága e naptól kezdődik. A nemzet történetében ez volt az epochalis nap. Ezentúl minden nap új dicsőséget fog számotokra hozni; a nép fölébredett, a nép követelte századok óta megtagadott jogait, minek láncait legközelebb találta. Március 15-én reggel a fővárosi fiatalság, mely a józanabb pártnak nevezett töredék által ajánlott türelmet és várakozást sérelmei gyógyszeréül nem tartotta elegendőnek, adandó reformlakomája fölött tanácskozni egybegyülekezvén, ez alkalommal Jókai Mór következő proklamációt kiáltott ki ügyvédbarátaihoz: "Testvéreim! A pillanat, melyet élünk, komolyabb teendőkre szólít fel bennünket. Európa minden népe halad és boldogul, haladnunk, boldogulnunk kell nekünk is. Legyen béke, szabadság és egyetértés! Követeljük jogainkat, melyet eddig tőlünk elvontak, s kívánjuk, hogy legyenek azok közösek mindenkivel. Kívánjuk a sajtó szabadságát, cenzúra eltörlését; felelős minisztériumot Budapesten; évenkénti országgyűlést Pesten, és azt rögtön! Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben; kívánjuk, hogy a nemzeti őrsereg rögtön fölállíttassék, védje hazáját minden férfi, egyenruha ne legyen; közös teherviselést; úrbéri viszonyok megbüntetését; esküdtszéket képviselet alapján, magunk választjuk bíráinkat magunk közül; nemzeti bankot, idegen bankjegyeket nem akarunk elfogadni. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. A politikai státusfoglyok bocsáttassanak szabadon. Unio Erdély és Magyarhon között! Ezen jogokat követelni tartozik a nemzet s bízni önerejébe, s az igaz ügy istenébe! Egyenlőség, szabadság, testvériség!" proklamáció minden egyes pontjait mennydörgő helyesléssel fogadta a nép, s kinyilatkoztatá, hogy azt saját manifesztumául fogadja el. Ekkor Petőfi Sándor lépe fel, s ezen honfidalt szavalá el a nép között: Nemzeti dal Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! - A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Rabok voltunk mostanáig, Kárhozottak ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Sehonnai bitang ember, Ki most ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább, Nem leszünk! Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart, És mi mégis láncot hordunk! Ide veled, régi kardunk! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy hiréhez; Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak, És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! A vers utósorait dörögve esküdte utána a nép, s innét ment egyenesen az egyetemi fiatalsággal egyesülni; először az orvosi kar csatlakozott hozzá, azután a mérnöki, legvégül a jogászi; egyedül ezen kar tanára szegült ellene a nemzet akaratának, senki sem hallgatott rá. Vasvári Pál hítta fel közgyűlésre a tanuló ifjúságot, s az egy akarattal követte a vezéreket; künn, az egyetemi piac közepén már ekkor túláradt néptömeg közepett adá elő Vidács P(ál), miképp gátoltatott az egyetemi fiatalság e mozgalmakbani részvételtől, tanáraik mily kicsinységes fenyegetődzésekkel akarták a meggyulladt lángokat eloltogatni. Mondá, hogy megötödöltetéssel fenyegettetének. Általános kacaj és zúgás. Ekkor a nép szónokai közül Jókai harmadszor is nyílt piacon felolvasá a proklamációt, s Petőfi elszavalá fentebbi dalát, melynek végeztével rögtön elhatároztatott, hogy a nép a proklamáció első pontját, a sajtószabadságot, saját önhatalmánál fogva teljesülésbe veendi, mit meg is tett, innét tömegestül Landerer és Heckenast nyomdájába menvén, hová a rend és béke fönntartása tekintetébőlválasztmányi tagokul Petőfi, Vasvári, Vidács és Jókai küldetének be, a nyomdatulajdonost felszólítandók, hogy kívánja-e az el nem kerülhető kényszerítés be nem váltával a kikiáltott 12 pontú programot s Petőfi felolvasott költeményét cenzúra nélkül kinyomtatni.
A Heckenast nyomda sajtója A nyomdatulajdonos engedett, s a kívánt iratok rögtön németre is lefordítva néhány pillanat múlva a gyors sajtó alól ezrével kerültek elő, melynek példányai egész délig osztattak ki a szakadó eső dacára szüntelenül gyülekező közönségnek. Eközben többen kezdtek szónokolni a néphez. Szólt Irínyi József, Vasvári, Bulyovszki, Egressi Gábor, Irányi, Vidács, Jókai s néhányan németül is, mi annak a manifesztuma, hogy ez ügyet idegenajkú polgártársaink is fölkarolták. A déli harangszó egy óráig félben szakasztotta a mozgalmakat, s ekkor gyülekezethelyül a nemzeti múzeum tere tűzetett ki. Az eső szüntelen esett. A Nemzeti MúzeumJó jel! - mondá a nép - Párizsban, Palermóban és Bécsben is esett, mikor a nép jogait követelte. Délután a múzeum terén összegyűlt nép elhatározá a városházára menni, s ott a polgári kart és városi tanácsot az egyesülésre és kívánatai aláírására felszólítani. A tanácsterem megnyittatott, s tartatott nyilvános ülés a piacra összegyűlt nép szabadságmennydörgései között. A tanácsnak benyújtattak a program pontjai, s a tanácsjegyző mondá, hogy azok el vannak fogadva; utána Holovics tanácsnok kívánt gondolkozási időt, melyben e pontok tanácskozás alá vetethessenek. Megcáfolta őt Rottenbiller alpolgármester, kimondva, hogy már egész délelőtt tanácskoztak efölött; ezután szónokolt Nyári Pál Pest megyei alispán, s a pontokat pártolta; utána Klauzál Gábor, ki az első és 11. pontok rögtöni életbeléptetését is kívánta; a pontok a tanács által aláírattak, s az ablakon át a népnek felmutattatának. E pontok azóta minden utcaszegleten olvashatók. A nép, ideiglenes választmányát a tanács és polgárság választmányával egyesítendőt kinevezve, kívánta, hogy Stancsics Mihály, ki sajtói állítólagos vétség miatt fogva van Budán - miután kimondatott, hogy cenzúrai törvények nálunk nincsenek, nem is voltak soha -, szabadon bocsáttassék, s a censurale collegium rögtön mentessék fel hivatalától; e kívánata teljesítésére átment Budára s a helytartósági épület udvarán zászlója körül gyűlve állahatatosan állt jogai kívánata mellett, míg választmánya által kijelenteték, hogy a helytartótanács e három pontba egyezett bele: Stancsics kiadatása, cenzúra eltörlése, sajtóbíróságnak a nép közüli választása; egyúttal kimondá, hogy a katonaságot csak azon esetben fogja kirendelni, ha azzal a nép saját céljai rendes kivitelére kívánna rendelkezni. Ez nap délutánján a nép kívánta a színházi aligazgató Bajza Józseftől, hogy a színházban e nap ünnepélyére teljes kivilágítás mellett Bánk bán adassék elő. Bajza mondá, hogy szívesen teszi. A színház oltár volt ma, a közönség színe volt jelen ünnepi arcokkal, ünnepi ruháiban; a nemzeti kokárda volt minden férfi, minden nő keblére föltűzve, középen a háromszínű zászló.
Táncsics kiszabadításaEzalatt a nép a megszabadított Stancsics kocsiját önkezeivel vonva át Budáról a színház teréig, bevonult a színházba, mely mindenki számára ingyen megnyittatott. A páholybirtokosok is megnyiták páholyaikat a nép számára, ki még e közforradalom percében is oly tiszteletben tartá a gyöngédebb érzelmeket, hogy egy páholyt sem foglalt el, melyben hölgyek ültek. A zenekar fölváltva a Rákóczi-indulót, Marseillaise-t és Hunyadi László szebb helyeit hangoztatá. Később Egressi Gábor szavalá el Petőfinek fenn kitett költeményét, a nép ezreinek harsogó esküvése mellett. Ugyanazt rögtön Szerdahelyi által zenére téve a színházi polgártársak kara éneklé el; a közönség ismételteté a szavalmányt és dalt. A közönség nagy része ohajtá Stancsicsot a színpadon megjelenve látni, azonban értesülvén a tisztelt polgártárs gyengélkedő állapotáról, kívánatával felhagyott, s a legnagyobb csend és béke között eltávozék......" (sulinet.hu)
FRISS HÍREK
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:48
A névtelen fegyver
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Jobbik: abszurd, hogy a kommunista utódpárt akar feloszlatni minket
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a MALÉV helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében
- 15:47
Rács mögött a nyíregyházi Egészségügyi Holding vezetője
- 15:19
Leminősítette Egyiptomot a Standard & Poor's
- 14:59
Elítéltek egy orosz mérnököt a CIA-vel való együttműködésért
- 14:44
Rijád: megingott az ENSZ iránti bizalom
- 14:35
Romániában már 57 áldozata van a hidegnek
- 14:20
Fazekas: a szembesítés nem vezetett eredményre
- 14:16
Profi párt és mozgalom a cél
- 14:10
Gyalogost gázoltak halálra a 42-es főúton
- 14:09
Az utolsó szó jogán is tagadtak a Hunvald-ügy vádlottai
- 13:52
Újabb hajléktalan lett a tél áldozata
- 13:44
Két év letöltendő a bábának
- 13:20
Öngyilkosság, nem szurkálás történt Sopronban
- 13:18
Pénteken 73 millió köbméter földgázfelhasználás várható
- 13:09
Szerb tömeggyilkost véd Anglia
- 13:05
Orvvadászt fogtak el Mátraszelén
- 12:49
Németország kiutasított négy szíriai diplomatát
- 12:43
Két robbantásos merénylet Aleppóban
- 12:35
Tizenhét további felekezetet kaphat egyházi elismerést
- 12:21
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 12:19
Nem közlekedik két szerb kishatárforgalmi vonat
- 12:17
Az Internazionale cáfolja, hogy szerződtetné Fabio Capellót
- 12:05
Gázórát és gázcsöveket loptak el Nemesdéden
- 11:42
Kétezer alkalmazottat bocsát el a Malév
- 11:29
A Gazprom a tervezettnél kevesebb gázt exportál Európába
- 11:25
Gyengült péntek reggelre a forint
- 11:20
Halált okozott a francia étvágycsökkentő gyógyszer
- 11:04
17 város levegője számít veszélyesnek az országban
- 10:57
Február 15-ig lehet választani az egyszerűsített bevallást
- 10:44
A zöldhatárról a kórházba vitték az illegális migránsokat
- 10:35
Elmarad a Ferencváros és a Vasas dallasi fellépése
- 10:20
Az a Jófiú, akit a hatalom annak tart
- 10:19
A MÁV mint „fejőstehén” 3. rész
- 10:11
Rendőröket raboltak el beduinok
- 10:05
Parlamenti gyakorlat
- 10:03
A portugál katolikus papok válogatottja nyerte az Eb-t
- 09:45
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- 09:34
EU: Moszkvának szembe kell néznie a valósággal
- 09:32
Fernando Gonzalez márciusban visszavonul
- 09:27
India és Kína verseng az iráni olajért
- 09:19
Baltasar Garzón: hivatalosan is bűnöző
- 09:15
Ma születhet ítélet Geréb Ágnes ügyében
- 09:01
Eltűnt bácsit keresünk
- 08:53
A katasztrófaturizmus újraértelmezése: korrupciótúra
- 08:40
Régészeti múzeum Kínában
- 08:26
Kolompár Gizella elismerte, hogy embercsempész
- 08:16
Újabb vádemelés Sarkozy 2007-es kampányának pénztárnoka ellen
- 08:12
Kórházbezárásokra készülnek?
- 08:00
A magyar himnusznak óriási ereje van
- 21:51
Szmog: riasztási fokozat lép életbe Székesfehérváron
- 21:42
Izrael továbbra sem fogadja el a palesztin kormányt
- 21:24
Gázkazán okozott szén-monoxid-mérgezést Érden
- 21:13
Általános sztrájkra készülnek Görögországban
- 20:49
Történelmi drogfogás egy mexikói ranchon
- 20:34
Izrael támadna, Amerika szankcionálna
- 20:26
Tragikus balesetben hunyt el a visontai Jobbik egyik alapítója
- 20:07
Nap képe: Ki emlékszik még az 1993-as bérletárra?
- 20:02
Lemondott a hitgyülis óvodavezető




