"Eszembe sem jutott, hogy magyarul is kiírjam" - román feliratok lepik el Csíkszeredát
2010, február 7 - 19:57
Vajon meddig marad a magyar felirat?A túlnyomórészt magyarok lakta Csíkszeredában jó néhány boltban kizárólag román feliratok tájékoztatják a vevőket. Semmilyen jogszabály nem tiltja több nyelvű táblák, vagy kiírások használatát, mégis sok helyen egyszerűen nem veszik erre a fáradtságot, abból kiindulva, hogy az államnyelven a magyarok is beszélnek.
A legtöbb üzletvezető feletteseire hárítja a felelősséget, de olyan is akad, akinek eszébe sem jutott, hogy magyar feliratot is kitehet.
„De hát mindenki tud románul, nem?” – replikázik az egyik Petőfi utcai használt ruha-kereskedés üzletvezetője arra a kérdésre, miért csak román nyelven olvasható a felirat a sétálóutca közepére klienscsalogató gyanánt kitett reklámtáblán. A Németországból importált árucikkeket forgalmazó üzletben néhány vásárló lézeng, válogatnak az ingek, nadrágok között anélkül, hogy ránéznének valamely feliratra. „Nekem eddig fel sem tűnt, de most, hogy kérdezi, belátom: igaza van. Végső soron a kereskedőnek a vásárló iránti tiszteletét is jelenti, ha saját nyelvén szólítja meg” – tűnődik el az üzletből kilépve Varga Ibolya, miután rákérdezünk, milyen feliratot látott.
Az üzlet tulajdonosa egy petrozsényi vállalkozó, tőle így kaptam ezt a táblát, román nyelvű szöveggel, és én ezen nem is változtattam” – állítja a kiskereskedés vezetője.
Száz méterrel odébb újabb kirakatüveg, rajta három papíron színes szöveg. Árleszállítást hirdetnek, de csupán a számok és a százalékjel „többnyelvű”. „Azt mondta a tulajdonos, ragasszam ki, hogy akció van, nekem pedig eszembe sem jutott, hogy magyarul is kiírjam” – állítja lapunknak a sportfelszereléseket forgalmazó bolt munkatársa. Mint mondja, mivel az üzlet működtetője román anyanyelvű személy, természetesnek tűnt, hogy ő románul tüntesse fel a kedvezményt.
Nem kell nagy távolságot megtennünk, egy másik kirakaton öles betűk hirdetik az ajánlatokat. Percdíjak, csábító üzenetek – valamennyi román nyelven. „Néha még kapunk magyar nyelvű szórólapokat, hirdetéseket, de csak román nyelvű óriásplakát vagy kirakatdíszítő elem érkezik” – állítja a piros színt használó mobilszolgáltató cég egyik eladója. Hivatalos indoklásért Bukaresthez irányít, akárcsak néhány további üzletlánc helyi képviselője.
A Tulipán áruház kirakatában angol és román nyelvű akciós ajánlatok, a mélyföldszinti háztartási cikk-boltban mindenhol román nyelvű felirat. „Próbáltuk többször is javasolni a bukaresti vezetésnek, hogy legalább a magyar többségű helységekben magyarul is feliratozzunk, de ez idáig nem hallgattak ránk” – állítja Csata Attila üzletvezető, aki szerint bár több olyan kliensük van, aki nem tud románul, az eladó mindig kisegíti őket.
Hasonló indok miatt hiányzik a magyar felirat a szomszédos számítástechnikai szakboltból vagy az emeleti divatáruüzletből is: Gergely Előd, illetve Balogh Kamilla kirendeltség-vezető úgy látja, a cég marketingosztálya nem fordít pénzt magyar nyelvű reklámanyagokra is.
Veress Dávidnak, az Édes Anyanyelvünkért Szövetség elnökének meglátása szerint csakis akkor fog változni ez a helyzet, ha az üzletek tulajdonosai felismerik, elmúltak azok az idők, amikor hátrányt jelentett a magyar nyelv használata. „Régebben tiltották, és a beidegződés sajnos megmaradt. Pedig ma már nem kell félni attól, hogy valakit megrónak azért, mert saját anyanyelvén is közli a vásárlóval az akciókat. Sőt, Csíkszeredában vásárlókat is vonzhat egy helyesen kiírt felhívás. Természetesen sok tulajdonos védekezik azzal, hogy a magyar felirat láttán megnőhet a hatósági ellenőrzés. Nekik azt tudom mondani, azok az idők elmúltak” – állítja Veress, aki igazát alátámasztandó, a török bazárt hozta fel példának, ahol a kereskedő, hallva, hogy magyarul beszélnek a bámészkodók, a piaci haszon reményében rögtön az ő nyelvükön szólítja meg.
honline.hu - szentkoronaradio.com - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:48
A névtelen fegyver
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Jobbik: abszurd, hogy a kommunista utódpárt akar feloszlatni minket
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a MALÉV helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében
- 15:47
Rács mögött a nyíregyházi Egészségügyi Holding vezetője
- 15:19
Leminősítette Egyiptomot a Standard & Poor's
- 14:59
Elítéltek egy orosz mérnököt a CIA-vel való együttműködésért
- 14:44
Rijád: megingott az ENSZ iránti bizalom
- 14:35
Romániában már 57 áldozata van a hidegnek
- 14:20
Fazekas: a szembesítés nem vezetett eredményre
- 14:16
Profi párt és mozgalom a cél
- 14:10
Gyalogost gázoltak halálra a 42-es főúton
- 14:09
Az utolsó szó jogán is tagadtak a Hunvald-ügy vádlottai
- 13:52
Újabb hajléktalan lett a tél áldozata
- 13:44
Két év letöltendő a bábának
- 13:20
Öngyilkosság, nem szurkálás történt Sopronban
- 13:18
Pénteken 73 millió köbméter földgázfelhasználás várható
- 13:09
Szerb tömeggyilkost véd Anglia
- 13:05
Orvvadászt fogtak el Mátraszelén
- 12:49
Németország kiutasított négy szíriai diplomatát
- 12:43
Két robbantásos merénylet Aleppóban
- 12:35
Tizenhét további felekezetet kaphat egyházi elismerést
- 12:21
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 12:19
Nem közlekedik két szerb kishatárforgalmi vonat
- 12:17
Az Internazionale cáfolja, hogy szerződtetné Fabio Capellót
- 12:05
Gázórát és gázcsöveket loptak el Nemesdéden
- 11:42
Kétezer alkalmazottat bocsát el a Malév
- 11:29
A Gazprom a tervezettnél kevesebb gázt exportál Európába
- 11:25
Gyengült péntek reggelre a forint
- 11:20
Halált okozott a francia étvágycsökkentő gyógyszer
- 11:04
17 város levegője számít veszélyesnek az országban
- 10:57
Február 15-ig lehet választani az egyszerűsített bevallást
- 10:44
A zöldhatárról a kórházba vitték az illegális migránsokat
- 10:35
Elmarad a Ferencváros és a Vasas dallasi fellépése
- 10:20
Az a Jófiú, akit a hatalom annak tart
- 10:19
A MÁV mint „fejőstehén” 3. rész
- 10:11
Rendőröket raboltak el beduinok
- 10:05
Parlamenti gyakorlat
- 10:03
A portugál katolikus papok válogatottja nyerte az Eb-t
- 09:45
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- 09:34
EU: Moszkvának szembe kell néznie a valósággal
- 09:32
Fernando Gonzalez márciusban visszavonul
- 09:27
India és Kína verseng az iráni olajért
- 09:19
Baltasar Garzón: hivatalosan is bűnöző
- 09:15
Ma születhet ítélet Geréb Ágnes ügyében
- 09:01
Eltűnt bácsit keresünk
- 08:53
A katasztrófaturizmus újraértelmezése: korrupciótúra
- 08:40
Régészeti múzeum Kínában
- 08:26
Kolompár Gizella elismerte, hogy embercsempész
- 08:16
Újabb vádemelés Sarkozy 2007-es kampányának pénztárnoka ellen
- 08:12
Kórházbezárásokra készülnek?
- 08:00
A magyar himnusznak óriási ereje van
- 21:51
Szmog: riasztási fokozat lép életbe Székesfehérváron
- 21:42
Izrael továbbra sem fogadja el a palesztin kormányt
- 21:24
Gázkazán okozott szén-monoxid-mérgezést Érden
- 21:13
Általános sztrájkra készülnek Görögországban
- 20:49
Történelmi drogfogás egy mexikói ranchon
- 20:34
Izrael támadna, Amerika szankcionálna
- 20:26
Tragikus balesetben hunyt el a visontai Jobbik egyik alapítója
- 20:07
Nap képe: Ki emlékszik még az 1993-as bérletárra?
- 20:02
Lemondott a hitgyülis óvodavezető




