Volt Fidesz, nincs Fidesz: a legsötétebb ötvenes évek?
2010, február 8 - 19:30
Az országos választmány által nemrég feloszlatott lőrinci Fidesz-csoport egykori elnöke, Jánosi László szerint a történtek „a legsötétebb 56-os időket idézi.”
A párt nemrég megszüntetett alapszervezetének egykori elnöke internetes naplójában hosszan taglalta az említett döntéshez vezető folyamatot, s azt állította: hevenyészett dokumentáció alapján született meg a verdikt. Csak sajnálni lehet azt a pártot, melyben Vida Ferenchez (Az 1956 utáni idők hírhedt vérbírájához – A szerk.) hasonlatos emberek kezdeményezhetnek koncepciós eljárásokat – írta.
Szerinte Lőrinciben hatalmi harc dúl, s ennek lett áldozata a helyi Fidesz-csoport. Jánosi az egész választókörzetre utalva megjegyezte: reméli, hogy nem kell majd negyven évet várni az igazságra, mint 1956 után, hanem elég lesz négy hónap is. Utóbbi mondatát többen arra történő utalásnak tekintik, hogy független jelöltként kíván elindulni az országgyűlési választásokon, bár erről ő maga még nem nyilatkozott. (A legutóbbi önkormányzati választásokon polgármester-aspiránsként szenvedett vereséget, helyi képviselő-jelöltként pedig még a Fidesz színeiben került be város képviselő-testületébe.)
Legutóbbi bejegyzésében kritikus hangnemben szól a Fidesz kopogtatócédula-gyűjtőiről. Szabó Zsoltra, a párt képviselő-jelöltjére célozva pedig – felemlegetve az Aranyfácán Konzervgyár állítólagos tartozásairól elterjedt híreket – felteszi a kérdést: ilyen ember kell önöknek? Szabó Zsolt nem kívánt reagálni Jánosi szavaira. Korábban – mint megírtuk – azt nyilatkozta, hogy a csoport feloszlatását a párt belső ügyének tekinti, ezért az indokokat sem osztotta meg lapunkkal.
heol.hu - barikád.hu
FRISS HÍREK
- 19:48
A névtelen fegyver
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Jobbik: abszurd, hogy a kommunista utódpárt akar feloszlatni minket
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a MALÉV helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében
- 15:47
Rács mögött a nyíregyházi Egészségügyi Holding vezetője
- 15:19
Leminősítette Egyiptomot a Standard & Poor's
- 14:59
Elítéltek egy orosz mérnököt a CIA-vel való együttműködésért
- 14:44
Rijád: megingott az ENSZ iránti bizalom
- 14:35
Romániában már 57 áldozata van a hidegnek
- 14:20
Fazekas: a szembesítés nem vezetett eredményre
- 14:16
Profi párt és mozgalom a cél
- 14:10
Gyalogost gázoltak halálra a 42-es főúton
- 14:09
Az utolsó szó jogán is tagadtak a Hunvald-ügy vádlottai
- 13:52
Újabb hajléktalan lett a tél áldozata
- 13:44
Két év letöltendő a bábának
- 13:20
Öngyilkosság, nem szurkálás történt Sopronban
- 13:18
Pénteken 73 millió köbméter földgázfelhasználás várható
- 13:09
Szerb tömeggyilkost véd Anglia
- 13:05
Orvvadászt fogtak el Mátraszelén
- 12:49
Németország kiutasított négy szíriai diplomatát
- 12:43
Két robbantásos merénylet Aleppóban
- 12:35
Tizenhét további felekezetet kaphat egyházi elismerést
- 12:21
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 12:19
Nem közlekedik két szerb kishatárforgalmi vonat
- 12:17
Az Internazionale cáfolja, hogy szerződtetné Fabio Capellót
- 12:05
Gázórát és gázcsöveket loptak el Nemesdéden
- 11:42
Kétezer alkalmazottat bocsát el a Malév
- 11:29
A Gazprom a tervezettnél kevesebb gázt exportál Európába
- 11:25
Gyengült péntek reggelre a forint
- 11:20
Halált okozott a francia étvágycsökkentő gyógyszer
- 11:04
17 város levegője számít veszélyesnek az országban
- 10:57
Február 15-ig lehet választani az egyszerűsített bevallást
- 10:44
A zöldhatárról a kórházba vitték az illegális migránsokat
- 10:35
Elmarad a Ferencváros és a Vasas dallasi fellépése
- 10:20
Az a Jófiú, akit a hatalom annak tart
- 10:19
A MÁV mint „fejőstehén” 3. rész
- 10:11
Rendőröket raboltak el beduinok
- 10:05
Parlamenti gyakorlat
- 10:03
A portugál katolikus papok válogatottja nyerte az Eb-t
- 09:45
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- 09:34
EU: Moszkvának szembe kell néznie a valósággal
- 09:32
Fernando Gonzalez márciusban visszavonul
- 09:27
India és Kína verseng az iráni olajért
- 09:19
Baltasar Garzón: hivatalosan is bűnöző
- 09:15
Ma születhet ítélet Geréb Ágnes ügyében
- 09:01
Eltűnt bácsit keresünk
- 08:53
A katasztrófaturizmus újraértelmezése: korrupciótúra
- 08:40
Régészeti múzeum Kínában
- 08:26
Kolompár Gizella elismerte, hogy embercsempész
- 08:16
Újabb vádemelés Sarkozy 2007-es kampányának pénztárnoka ellen
- 08:12
Kórházbezárásokra készülnek?
- 08:00
A magyar himnusznak óriási ereje van
- 21:51
Szmog: riasztási fokozat lép életbe Székesfehérváron
- 21:42
Izrael továbbra sem fogadja el a palesztin kormányt
- 21:24
Gázkazán okozott szén-monoxid-mérgezést Érden
- 21:13
Általános sztrájkra készülnek Görögországban
- 20:49
Történelmi drogfogás egy mexikói ranchon
- 20:34
Izrael támadna, Amerika szankcionálna
- 20:26
Tragikus balesetben hunyt el a visontai Jobbik egyik alapítója
- 20:07
Nap képe: Ki emlékszik még az 1993-as bérletárra?
- 20:02
Lemondott a hitgyülis óvodavezető
- 19:35
Sarkozy nem támogatja a homoszexuális párok házasságát




