Még Karsainál is kiverték a biztosítékot a MÁV-ot beperlő zsidók
2010, február 12 - 14:26
Karsai LászlóMég a jobboldali elfogultsággal nehezen vádolható, a magyarság felelősségét számos munkájában agyonhangsúlyozó Karsai László is abszurdnak és megalapozatlannak tartja a zsidóüldözés túlélőinek MÁV elleni keresetét.
8,92 milliárd dolláros (1773 milliárd forintos) kártérítési per indult a MÁV ellen egy chicagói bíróságon a vasúttársaságnak a magyarországi zsidók deportálásában betöltött szerepe miatt. A magyar államháztartás romba dőlésével fenyegető kereset hemzseg a súlyos történelmi tévedésektől, de jogi és egyéb hibák is vannak benne. Az állítólagos kutatásba sem a holokauszt ismert hazai történész szakértőit, sem a kárpótlással foglalkozó nemzetközi zsidó szervezeteket, sem a hasonló nemzetközi perekben jártas jogászokat nem vonták be.
„Ha megkerestek volna ezzel, széles ívben vágom ki őket, mert ekkora ostobaságot nagyon rég nem hallottam” – reagált Karsai László történész arra a hírre , hogy egy chicagói bíróságon beperelték a MÁV Zrt.-t, amiért (a jogelődje) közreműködött 437 ezer magyarországi zsidó Auschwitzba deportálásában.
A keresetlevél szerint a vasúttársaságnak tudnia kellett arról, hogy a zsúfolt vagonokban Auschwitzba szállított emberekkel mi történik. A szerelvények ugyanis üresen jöttek vissza, a MÁV mégsem tett semmit a népirtás ellen, holott a vasút nélkül lehetetlen lett volna ennyi embert haláltáborba juttatni.
Az erőforrások rendelkezésre bocsátásával és a közreműködéssel a MÁV a kereset szerint tevékeny részesévé vált a népirtásnak. A MÁV alkalmazottai ráadásul kifosztották a deportáltakat, gödröket ástak és azokba temették a vagonokban az embertelen körülmények miatt életüket vesztőket, a pszichés terhelést nem bírókat pedig maguk lőtték le.
Még Karsainak is sok
Karsai – aki a jeruzsálemi Yad Vashem intézet magyarországi kutatócsoportjának vezetője – úgy látja, a keresetlevél összecsapott történelmi indoklása megdöbbentően súlyos, az egész kárigényt hiteltelenítő történelmi tévedéseket tartalmaz. Pontatlanok például a zsidó transzportok kezdetére és végére vonatkozó adatok: a keresetlevél szerint 1944-ben, március és október között indultak a vonatok, míg a kutatások szerint az első ilyen szerelvény május 14-én vagy 15-én, az utolsó pedig július 9-én hagyta el az országot.
Adolf Eichmannt (Martin Bormannal összekeverve) Hitler titkáraként nevesítik, azt viszont egyáltalán nem említik, hogy Eichmann a Gestapo IV/B4 zsidóügyi osztályának vezetőjeként a deportálások fő felelőse volt. A deportálásra használt vagonok többsége nem a MÁV-é, hanem a német birodalmi vasúttársaságé (Reichsbahn) volt.
Rágalomáradat a vasutasok ellen
Karsai szerint a magyar holokauszttal foglalkozó történelmi kutatásokban, monográfiákban, és az általa elolvasott több ezer visszaemlékezésben még olyan utalással sem találkozott, amely szerint a magyar vasutasok kigúnyolták, megalázták volna a deportáltakat, nemhogy ellopták volna a bőröndöket, gödröket ástak volna és embereket lőttek volna le. A MÁV dolgozói soha nem viseltek fegyvert. A történész az állításokat teljesen megalapozatlannak tartja.
A zsidók deportálását elrendelő Sztójay-kormány tagjait a háború után népbíróság elé állították, és többségüket kivégezték. A keresetlevél szerint a felelősség alól való kibújásban a MÁV játszotta a legsötétebb szerepet, mert egyetlen pengő kárpótlást sem fizetett az áldozatoknak.
Tény, hogy 1944 május elején német, szlovák és magyar vasutasok megállapodtak, hogy a deportáltakat szállító szerelvények ne Budapest, hanem Miskolc és Kassa felé közlekedjenek, hogy ne borzolják a fővárosi zsidóság és a diplomáciai testületek idegeit, mondta Karsai László. Azt azonban szerinte nagyon nehéz lesz bizonyítani, hogy a transzportokat csak a magyar határig bonyolító MÁV vezetői valóban tudtak arról, hogy mi vár a vagonokba zárt emberekre, ez ugyanis nem a vasút kompetenciájába tartozó kérdés volt.
Franciaországban bebukták
Toulouse város közigazgatási bírósága 2006 júniusában Alain Lipietz európai parlamenti zöld párti képviselő és családja keresete alapján hatvankétezer euró kártérítésre kötelezte a francia államot és az SNCF-et. A második világháború alatt hetvenhatezer francia zsidót tartottak fogva a drancy-i gyűjtőtáborban, mielőtt borzalmas körülmények között, marhavagonokban az auschwitzi haláltáborba szállították őket.
A bordeaux-i közigazgatási fellebbviteli bíróság 2007-es ítélete szerint viszont a közigazgatási bíróságok nem illetékesek vizsgálni az SNCF jogi felelősségét. Az ítélet szerint az „ügy büntetőbíróság illetékességi körébe tartozik”, és a szöveg hozzáteszi, hogy a szóban forgó szállítást a francia államvasút nem hatóságként, hanem parancsra hajtotta végre.
A döntés azt jelenti, hogy a franciaországi felpereseknek és sok száz további panaszosnak polgári vagy büntetőbírósághoz kell fordulniuk, ahol jogászok szerint sokkal kevesebb esélyük van kedvező ítéletre. Egy hasonló, polgári bírósághoz beadott keresetet 2003-ban a harmincéves elévülési időre hivatkozva utasítottak vissza. A közigazgatási bíróságokra nem vonatkoznak ezek az elévülési szabályok.
Az SNCF vasúttársaság azzal védekezett a perben, hogy a kollaboráns Vichy-kormány és a német megszálló erők kötelezték a deportálások végrehajtására. Az elsőfokú ítélet ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a vasúttársaság „soha nem tett ellenvetést vagy élt tiltakozással a deportálások végrehajtása miatt”.
index.hu - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Jobbik: abszurd, hogy a kommunista utódpárt akar feloszlatni minket
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a MALÉV helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében
- 15:47
Rács mögött a nyíregyházi Egészségügyi Holding vezetője
- 15:19
Leminősítette Egyiptomot a Standard & Poor's
- 14:59
Elítéltek egy orosz mérnököt a CIA-vel való együttműködésért
- 14:44
Rijád: megingott az ENSZ iránti bizalom
- 14:35
Romániában már 57 áldozata van a hidegnek
- 14:20
Fazekas: a szembesítés nem vezetett eredményre
- 14:16
Profi párt és mozgalom a cél
- 14:10
Gyalogost gázoltak halálra a 42-es főúton
- 14:09
Az utolsó szó jogán is tagadtak a Hunvald-ügy vádlottai
- 13:52
Újabb hajléktalan lett a tél áldozata
- 13:44
Két év letöltendő a bábának
- 13:20
Öngyilkosság, nem szurkálás történt Sopronban
- 13:18
Pénteken 73 millió köbméter földgázfelhasználás várható
- 13:09
Szerb tömeggyilkost véd Anglia
- 13:05
Orvvadászt fogtak el Mátraszelén
- 12:49
Németország kiutasított négy szíriai diplomatát
- 12:43
Két robbantásos merénylet Aleppóban
- 12:35
Tizenhét további felekezetet kaphat egyházi elismerést
- 12:21
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 12:19
Nem közlekedik két szerb kishatárforgalmi vonat
- 12:17
Az Internazionale cáfolja, hogy szerződtetné Fabio Capellót
- 12:05
Gázórát és gázcsöveket loptak el Nemesdéden
- 11:42
Kétezer alkalmazottat bocsát el a Malév
- 11:29
A Gazprom a tervezettnél kevesebb gázt exportál Európába
- 11:25
Gyengült péntek reggelre a forint
- 11:20
Halált okozott a francia étvágycsökkentő gyógyszer
- 11:04
17 város levegője számít veszélyesnek az országban
- 10:57
Február 15-ig lehet választani az egyszerűsített bevallást
- 10:44
A zöldhatárról a kórházba vitték az illegális migránsokat
- 10:35
Elmarad a Ferencváros és a Vasas dallasi fellépése
- 10:20
Az a Jófiú, akit a hatalom annak tart
- 10:19
A MÁV mint „fejőstehén” 3. rész
- 10:11
Rendőröket raboltak el beduinok
- 10:05
Parlamenti gyakorlat
- 10:03
A portugál katolikus papok válogatottja nyerte az Eb-t
- 09:45
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- 09:34
EU: Moszkvának szembe kell néznie a valósággal
- 09:32
Fernando Gonzalez márciusban visszavonul
- 09:27
India és Kína verseng az iráni olajért
- 09:19
Baltasar Garzón: hivatalosan is bűnöző
- 09:15
Ma születhet ítélet Geréb Ágnes ügyében
- 09:01
Eltűnt bácsit keresünk
- 08:53
A katasztrófaturizmus újraértelmezése: korrupciótúra
- 08:40
Régészeti múzeum Kínában
- 08:26
Kolompár Gizella elismerte, hogy embercsempész
- 08:16
Újabb vádemelés Sarkozy 2007-es kampányának pénztárnoka ellen
- 08:12
Kórházbezárásokra készülnek?
- 08:00
A magyar himnusznak óriási ereje van
- 21:51
Szmog: riasztási fokozat lép életbe Székesfehérváron
- 21:42
Izrael továbbra sem fogadja el a palesztin kormányt
- 21:24
Gázkazán okozott szén-monoxid-mérgezést Érden
- 21:13
Általános sztrájkra készülnek Görögországban
- 20:49
Történelmi drogfogás egy mexikói ranchon
- 20:34
Izrael támadna, Amerika szankcionálna
- 20:26
Tragikus balesetben hunyt el a visontai Jobbik egyik alapítója
- 20:07
Nap képe: Ki emlékszik még az 1993-as bérletárra?
- 20:02
Lemondott a hitgyülis óvodavezető
- 19:35
Sarkozy nem támogatja a homoszexuális párok házasságát
- 19:32
Kellenek-e magyarnak a csángók?
- 19:15
Állatvédők okozták egy orrszarvú halálát




