Retorika és valóság – az egyenes beszéd a politikában (1. rész)

„Újbeszél” a múltban és a jelenben

Nagy égi adomány lehet egy író számára, ha olyan művet tud alkotni, mellyel részévé válik a világ közgondolkodásának, ha modelleket, gondolkodási formákat, aforizmákat tud létrehozni. A XX. század irodalmi alkotásai közül fel kell sorolni ötöt, mely e kategóriába tartozik, a kommunista rabigát megélt térségünkben, de talán az egész világon benne lenne az ötben George Orwell 1984 című alkotása. A totális diktatúra, a hatalmi cinizmus, az embert eltipró személytelen állami gépezet több művészeti ágazat alkotóit megihlette, de talán George Orwell volt az, aki azok számára is életközelbe hozta, megélhetővé tette a sztálinizmus borzalmát, akik nem élték azt meg közvetlenül. Orwell művének egyik nagy erénye, hogy nevet adott olyan jelenségeknek, melyeket csak hosszú körbeírással tudtunk volna kifejezni. A „duplagondol”, az „újbeszél” ugyanazt jelenti mindenki számára, aki a könyvet olvasta s főleg azoknak, akik egy ilyen diktatúrát meg is éltek.

A kommunizmus alatt sínylődő országokban kötelező volt a valósággal köszönőviszonyban nem levő új beszédtechnikákat alkalmazni, akkor is, ha mindenki tudta a kvázi-értelmiségi agitproposoktól a szakmunkásokig, hogy a hivatalos szólamok hazugok, s a tévedhetetlen párt által kijelölt út nem vezet sehová.

1989-ben úgy tűnt, hogy mindez már a múlté. 1991-ben Kelet-Középeurópában sokan őszintén hitték, hogy az első iraki háború valóban Kuvait szuverenitásról és a tömeggyilkos diktátor, Szaddam Husszein megbüntetéséről, végső soron igazságosságról, méltányosságról, illetve igazságtevésről szól. Fokozatosan azonban rá kellett jönni, hogy egy olyan világot építünk, mely sokban emlékeztet a letűnt kommunista korszakra, csak annyi a különbség, hogy kevesebb a tabu, és hihetőbb a hivatalos propaganda. Ugyanakkor a propaganda sok esetben legalább olyan hazug és cinikus, mint két évtizeddel ezelőtt például a Ceausescu-rendszer hivatalos sablonszövegei.

A második iraki háború hivatalos megindoklását már jogos kételkedés fogadta szerte a világon. Érdemes megvizsgálni, hogy a magát demokratikusnak, liberálisnak és baloldalinak mondó, valójában a globalista háttérhatalom által mozgatott csereszabatos közéleti bábfigurák által forgalmazott jelszavak mit is takarnak valójában.

Multikulturalizmus

Kevés fogalom van a társadalomtudományban és a politikai publicisztikában, mellyel annyira és annyiszor éltek volna vissza, mint a multikulturalizmus kategóriájával. Mit is jelent a tulajdonképpeni multikulturalizmus? Kulturális diverzitást, nyelvi, identitásbeli, mentalitásbeli, művészeti sokféleséget. Mi ennek az ellentéte? A homogenitás, az egyneműség, vagyis, az, amit a McDonald’s „kultúra”, a globalizmus terjeszt.

Hogy is van akkor, hogy pont a globalisták hivatkoznak a leggyakrabban a multikulturalizmusra, miközben nem a multikulturalizmus tényleges megőrzésének modelljét terjesztik, nem a helyi közösségeket erősítik, hanem épp ellenkezőleg: lebontják ezek védekezőképességét, gazdasági, kulturális szinten egyaránt, a kis- és középvállalatok tönkretételével, a hollywoodi nonkultúra népszerűsítésével? Metaparadigmális szinten támadnak, az emberek viszonyuláskultúráját, évszázados értékrendjét semmisítik meg: a jó/rossz helyére a loser/winner kerül, a becsületesség, következetesség, elvhűség, elhivatottság másodlagossá válik a sikeresség-centrikus propaganda által megtámadott közösségekben. Hogy oldható fel ez a látszólagos ellentmondás?

Egyszerűen: a globalisták multikulturalizmust mondanak, de homogenitást, egyneműséget céloznak vele. A multikulturalizmust ugyanis nem a közösségek egymás mellett élésével akarják elérni, hanem e jelszóval próbálják magukat a közösségeket feloldani egy kulturális olvasztótégelyben. A tundra, a dzsungel és a sivatag természetes élővilága helyett mindezek mesterséges, ellenőrzött és szelektált reprodukcióját. A kultúrát átörökíteni képes nemzetállamok szövetsége helyett amerikai típusú koktél-államot. Mi ez, ha nem az orwelli újbeszél egyik mai jelensége?

Az állam semlegessége

A „balos” retorika egyik visszatérő eleme az állam semlegessége. Ennek jegyében lehetett fellépni a hitoktatás ellen, lehet elsikkasztani a nemzeti szellemű történelemoktatást, lehet gyökérteleníteni a felnövekvő generációkat. A semleges államnak is alapfunkciója azokban, polgárainak védelme. Nézzük a talán első számú liberális kútforrást, John Locke megfogalmazását. Locke kimondja, hogy „nem tartozik az államra a lelkek gondozása”¹, de egyben megvonja az állami kompetencia határait és megszabja az állam legfontosabb feladatait. Az állam (…) olyan emberi közösség, amely csak a polgári javak megőrzésére és előmozdítására alakult.” Majd hozzáteszi: „Polgári javaknak nevezem az életet a szabadságot, a testi épséget, az egészséget és a külső javak – amilyenek a birtok, a pénz, a házi eszközök, stb. – birtoklását”.²

De hol van az állam semlegessége akkor, amikor nap, mint nap hallunk híreket magyarok ellen irányuló, cigányok által elkövetett brutális bűncselekményekről – mit több, az utóbbi időben, ha nemi erőszakról, lincselésről, rablógyilkosságról, kéjgyilkosságról vagy életveszélyes sérülésekkel járó rablásról hallunk, majd’ minden esetben bebizonyosodik, hogy az eset mögött cigány elkövetők húzódnak meg – az állam képviselői pedig váltig tagadják a cigánybűnözés létét is. Miközben kriminológusok állítják dokumentáltan, hogy léteznek tipikusan cigány elkövetési módok, tipikus cigány bűncselekmények. (Amit persze az Orbán Viktor által legutóbb oly megindító pátosszal magasztalt „józan ésszel” gondolkodó mindennapi ember „szakértők” igénybevétele nélkül is tud, sőt, ha kell, példákkal illusztrál.)

Ha a szociológusok nem lennének többségükben agymosott, a politikai korrektség nevű kretenizmussal beoltott balliberális ál-értelmiségiek, akkor rég feltérképezték volna, hogy milyen szocializációs mechanizmusok állnak eme, egyre fenyegetőbb társadalmi jelenség, a cigánybűnözés mögött. S íme, miközben a cigányok egész falvakat és városrészeket tartanak rettegésben, a magyar bírói testület tagjainak, a semleges állam képviselőinek az a legfőbb problémája, hogy a Gárda egyenruhája állítólag félelmet kelt a cigányokban s egy alkotmányos demokráciában úgymond nem alakulhat ki egy olyan képzet, hogy „majd jön a Gárda és rendet csinál”.

Nemcsak egy alkotmányos demokráciában de bármiféle, alapfeladatait ellátni képes államban nem alakulhat ki olyan képzet az emberek nagy részében, hogy nem érdemes tyúkot, libát, kacsát tartani, mert a cigányok ellopják, rosszabb esetben elrabolják, nem szabad kimenni este az utcára, mert életveszélyes, felesleges köztéri szobrokat állítani, mert úgyis az öntödékben kötnek ki a színesfémtolvajok áldásos tevékenysége kapcsán. Abban aligha érhetünk egyet a liberális Locke-al, hogy az államnak ne lenne feladata a lelkek gondozásának területén, azaz ne lenne felelőssége abban, hogy milyen értékrendben szocializálódnak újabb és újabb generációk, de az, hogy minden államnak elsőrendű funkciója a polgárok életének, testi épségének és javainak megóvása, az bizony tagadhatatlan tény. A „semleges” magyar állam erre képtelen.

Ha létezne közbiztonság fenntartására törekvő akár „semleges” magyar állam, akkor a Magyar Gárdát bevonnák a jogbiztonság megteremtésének stratégiai tervébe a betiltás helyett. De az az állam, mely liberális büntetőjog-politikájával, „politikailag korrekt” kommunikációjával, a bűnüldözés nyílt szabotálásával kifejezetten lovat ad a bűnözők és ezen belül – a statisztikák tanúsága szerint - elsősorban a cigánybűnözők alá, miközben a társadalom önvédelmi reflexeit bénítani igyekszik, minden, csak nem „semleges”.

De nézzük ugyanezt más szempontból. A „semleges” állam minden vallási közösséget ért szimbolikus inzultust egyformán torolna meg. A kereszténységet lehetett kigúnyolni művészet címszó alatt ismételten, de mi történt volna, akkor, ha ugyanezt a zsidó szimbólumokkal tették volna? Mi lett volna, ha a Pannon Rádióban mondta volna azt élő adásban egy munkatárs, hogy legszívesebben kiirtaná az összes zsidót s nem Baragó a Tilosban a keresztényekről? Mi lett volna, ha nem a mélymagyarokról írja Spiró György, hanem mondjuk a haszid zsidókról írta volna egy keresztény magyar költő, hogy a „szarból” jönnek? Lovas István örökbecsű hasonlata volt ebben a témában, amikor a Hustler nevő pornómagazin főszerkesztőjéről szóló film plakátja a főszereplőt egy női vaginára Krisztusi pózban „feszítve” ábrázolta, hogy mi lett volna, ha valaki színes kondomokat húzott volna egy menórára és azt írta volna alá, hogy United Colors of Benetton. Meddig lehetett volna azt a plakátot köztereken kiállítani? Na, ugye!

A példákat vég nélkül lehetne sorolni, a következtetés ugyanaz maradna: a magát balliberálisnak mondó politikai bűnszövetkezet által semlegesnek hirdetett állam minden, csak nem semleges: elnyomja a magyar kultúrát, kultiválja a devinciákat és nyíltan támogatja az országon belüli magyarellenességet.

Lábjegyzet:

¹John Locke: Levél a vallási türelemről, Akadémiai kiadó, Budapest, 1982, 71 o.
²I.m. 49. o.

(folyt.köv.)

Borbély Zsolt Attila
barikád.hu