Pörzse Sándorral és a Jobbikkal barátkozott a XVIII. kerület

A bemutatkozás eltart úgy fertályórát: a kerület két képviselőjelöltje Makai Tibor (26-os választókörzet) és Gönczöl András (27-es választókörzet), valamint két rokonszenves ifjú, Tokody Marcell és Hartaházi Miklós, a kampányfőnökök. Gönczöl időnként a bejárat felé pislog, hirtelen megcsappan az adrenalinszintje; megérkezett Pörzse Sándor. Két gárdista kíséri, aztán megint nyoma vész.

Tekergetjük a fejünket, ugyan hol lehet, amikor a veres függöny meglibben, és megjelenik a színpadon. Megtapsolják. Kiderül, eltévedt, a Tangóig még eltalált, de a körforgalomból már nem volt kiút. Otthon hagyta a szemüvegét, a térképet így vaksin nem tudta kibogarászni, így aztán a szerencsére kellett bíznia magát, valaki csak megmondja, merre az amarra. Hja, a szemüveges, ha feledékeny, így jár, én csak tudom.

Valaha ez a kerület is vörös volt, akár a színpadi firhang, itt soha nem kellett elmenni a második fordulóban szavazni. Ám józanodik a magyar, az EU parlamenti választáson már több, mint tizenöt százalékot szereztek a Jobbik jelöltjei, így Budapesten mi lettünk a
legjobb(ik)ak.

András megemlíti a legendás jelenetet, amikor Pörzse a műsorban megszakította a beszédét, és beszólt a kollégáknak: ne integessetek nekem, ezt még szeretném elmondani! Úgy érezte az ember, azért szóltak neki, hogy a kényes témát fejezze be, de Pörzse pontosít: a súgógépen megjelent a fölirat, túllépte az időt. Ezért integettek. Úgy gondolom, ez az, amire Deák Ferenc gondolt, amikor azt mondta: "A sajtótörvénynek egy mondatból kellene állnia: nem igazat írni nem szabad."

Ami vonatkozik mindenre, az újsághírtől a mindennapok dolgáig. Akkor is, ha kicsit elhalványul miatta a bátorság nimbusza. Igazat mondani, ez mindennek a veleje. Mert különben észre sem vesszük, hogy az Echón a politikusok népszerűségi listáján a negyedik után rögtön a hatodik jön. Miért? Talán azért, mert az ötödik nem más, mint Vona Gábor.
Aki hazudik, aki lop, aki bűnt követ el, lakoljon miatta. Ha rendőr vagy katona, kétszeresen. Ha politikus, akire a nemzet jövője bízatott, százszorosan.

A Jobbik programjában minden benne van, ami Magyarországot ebből az irtózatos bajból kisegítheti. Ne legyen mentelmi jog. Minek az a becsületes embernek?! Miért jár nyolc pusztító év után a kitessékelt kártékony képviselőnek végkielégítés?

Biztos, hogy nekünk kell eltartani betörőket és gyilkosokat napi nyolcezer forintért? Ugye, hogy nem! Dolgozzanak meg az ellátásukért, s ha ehhez nincs kedvük, ugrott a vacsora. A Jobbik programja olyan, mint egy kötött sapka. Egyik szem kapcsolódik a másikhoz, egymástól elválaszthatatlan. Rendszere van, mégpedig olyan szerves egész, amely a hazánkat megmenti.

Száz felelősséggel gondolkodó szakember tízezer munkaórája van benne. Azért, hogy Magyarország ne lehessen idegenek által megvásárolható, azért, hogy a dolgozó felnőtt közvetlenül a szüleinek utalhassa át adója egy részét, azért, hogy értékteremtő foglalkozásunk lehessen.

Mert lehetne. A multi kiviszi innen a pénzt, bár azt sulykolják, munkahelyet ad, ezzel szemben az igazság az, hogy a munkaerőpiac hat(!) százalékának biztosítanak gyenge lábakon álló megélhetést.

Sokan nem tudnak erről, mert nincs pénz arra, hogy mindenkihez eljusson a hír. A Jobbik irodáiban nincs fűtés, elfagynak a csövek, a Barikád újságot egyetlen fillér juttatás nélkül állítják elő.

S ha valaki meg akarja venni, könnyen lehet, hogy hoppon marad, mert a lapterjesztő (francia) cég a rendelt tizenöt helyett kettőt küld, megtoldva tíz kéretlen Népszavával, a tizenhárom Barikád meg megy remittendába.

Mert most az a jó, ha a Der Standard, a Süddeutsche Zeitung vagy a The Times remegő tollakkal ír a rettenetes Jobbikról, hadd aggódjon Európa. Hogy hazudnak? Hát istenem, olyan nagy baj az? Aki egyszer rászorul, az hamarosan beleszokik, tán maga is elhiszi a saját
rágalmait.

Külföldi turnén történt, hogy egy Londonban élő zenész félősen megpendítette a Jobbik-témát: vigyázzatok, mondta, mert jön a Jobbik egyenruhában, és cigánygyerekeket gyilkol. Ő ezt tudja rólunk. A válasz egyszerű: Dear Suzy, it's not true.(Drága Suzy, ez nem igaz.)
És Suzy boldogan hallgatja az igazságot, de sajnos nem mehetünk el mindenkihez, hogy elmondjuk. Perelhetnénk, hiszen igazunk van, de azt csak Angliában vagy Németországban lehet, ahol a förtelmek megjelentek, és erre nincs pénz, mert az sok kell hozzá.

Hát marad az egymás meggyőzése, erre elengedhetetlenül szükség van. Aki a Jobbik kampánynyitóján ott volt, láthatta: a képviselőjelöltek a szívükre szorított tenyérrel a Szent Koronára tettek esküt. A Szent Korona alkotmányához való visszatértünk az egyik legfontosabb dolgunk.

Ha ez sikerül, akkor igaz lesz: Magyarország örökre szabad. Megszabadul azoktól, akik milliárdokat lopnak el, megszabadul azoktól akik havonta két-háromszázmilliós fizetésért "dolgoznak". Ez, ha húsz munkanapot veszek alapul, másfél millió forintos órabér. Amikor ezt meghallottam, mekegni kezdtem elképedésemben.

Más meg az utcán koldul, már nem csak magyar. Nyújtom a pénzt, és a hála jele gyanánt valami furcsa szót hallok, nézem a nőt, az arca mongolos, de nem tudnám megmondani, milyen nemzet szülötte. Kér, de még nem tudja magyarul: köszönöm.

Hogy ő itt van, én nem bánom. Előbb-utóbb megtanul valamit az én szépséges anyanyelvemen.

De takarodjon az összes vérszopó, aki hibátlan magyar nyelven hazudik nekünk, és kifosztja az országunkat.

Barátkozzatok hát a Jobbikkal, mert ő lesz a megmentő.
A találkozónak vége, fogynak az árus Árpád-sávos jelvényei, gyűlnek a kopogtatócédulák.

Remélem Pörzse Sándor hazatalált, és bízom benne, hogy mi is hamarosan hazatalálunk.