Milliárdos túlszámlázás a Főtávnál - Demszky fűtésszámláját is a panelben élők fizetik

Az egekbe szökő távfő díjakról, Demszky Gábor fűtésszámlájáról és a BKV-életérzésről beszélgetett Hegedűs Lórántné és Kassab Adonis egy hűvös panellakásban.

A Ferencváros egyik 6. emeleti panellakásában ülök Kassab Adonisszal a Jobbik budapesti alelnökével, képviselőjelöltjével és fázom.

-Nem baj, ha nem veszem le a kabátom? Nincs túl meleg…
-Valóban, most 16 fokot mutat a hőmérő, a januári távfűtési számlám pedig 46 ezer forintot.
-Ehhez képest igen gáláns dolog, hogy még Demszky Gábor hivatalának fűtésköltségébe is beszállsz.
-Csakúgy, mint valamennyi budapesti, aki fizeti távfűtési számláját. Legalábbis az Állami Számvevőszék 0930-as jelentése szerint, melyben az áll, hogy a közelmúltban végzett vizsgálatok szerint volt olyan év, amikor a „főpolgármesteri hivatal épülete fűtési berendezésének üzemeltetésével kapcsolatban kiszámlázott bevételek nem fedezték az azzal kapcsolatosan elszámolt kiadásokat.” Az ily módon a Főtávnál keletkezett veszteséget pedig beépítették a következő évi távfűtési díjba. Magyarra fordítva tehát: igen, mi fizetjük Demszky fűtését is.
-És az Állami Számvevőszék szerint ez így rendben is volna?
-Természetesen nem. Ezért is állapította meg az ÁSZ, hogy többek között a 2007. és 2008. évi díjkalkuláció nem volt megalapozott. De az előbb említett tétel csak a jéghegy csúcsa. Kifogásolták többek között az értékcsökkenési leírás kiszámítási módját is. Ez is egy olyan tétel, amelyet végeredményben a díjba építenek be. Ennek meghatározásakor azonban nemcsak a távhőszolgáltatási tevékenységet szolgáló eszközök, hanem az üzemkörön kívüli eszközök értékcsökkenését is számba vették.
-Ezek alapján, mondjuk egy szolgálati Audi értékcsökkenését is a távfűtött lakások tulajdonosainak kell fizetni?
-Pontosan. De az ÁSZ által kifogásolt tételek sora még igen hosszú. Itt van például mindjárt az üzleti ajándékok kérdése. Ez sem tipikusan olyan dolog, amely közvetlenül a közszolgáltatáshoz kapcsolódna. Akárcsak a fix vezetői prémiumok…
-Megdöbbentő, amit mondasz. Valódi BKV-életérzés…
-Ugyanakkor ezek az összegek még mindig elenyészően csekélyek a továbbiak mellett. 2007. évben 825 millió, 2008-ban 660 millió Ft-ot fizetett a Főtáv az ún. Hálózat Alapítvány részére, amely a díjhátralékkal rendelkező lakosok segítésére jött létre. Sajnos azonban ezen szociális elemnek beépítése a díjba ellentétes az ártörvénnyel. Illetve, ahogy az ÁSZ-jelentésben is áll: „a Fővárosi Önkormányzat a Hálózat Alapítványnak utalandó összeg meghatározására vonatkozó döntésénél nem érvényesítette a fogyasztók érdekeit, mivel a lakossági fogyasztók távhődíj- kompenzációjának és hátralékának terhét a FŐTÁV, az Önkormányzat és a fogyasztók közötti megosztás helyett a fizető fogyasztókra hárította.”
-Ezek szerint a nem-fizetők helyett is a fizető lakosság állt helyt?
-Igen, de hidd el magam részéről szívesebben segítem bajba jutott lakótársaimat, mint fizetem Demszky számláját. Félő ugyanakkor, hogy ez a - mindannyiunk által fizetett - díjelem nem jutott el a rászorulókhoz, mert az ÁSZ azt is megállapította, hogy „a Fővárosi Önkormányzat nem ellenőrizhető módon szervezte meg a FŐTÁV Zrt. által a Hálózat Alapítvány részére átutalt összegnek a távhődíj-hátralékosok segítésére történő felhasználását.”
-Több alkalommal is említetted már a Fővárosi Önkormányzatot. Valójában mi a szerepe ebben a kérdéskörben?
-Valójában az ÁSZ jelentés a Budapest Főváros Önkormányzatának egyes hatósági díjak megállapítására irányuló tevékenysége ellenőrzéséről szól, így - többek között - a távhődíj megállapítását is vizsgálja. Az önkormányzat, mint árhatóság jelenik itt meg, amelynek kötelessége azt is kontrollálni, hogy a közműcége által javasolt díj mennyiben megalapozott, mielőtt azt a Fővárosi Közgyűlés megszavazza.
-No, és kontrollálták?
-Röviden? Nem. Íme, mit ír róla a jelentés: „a Közmű Közszolgáltatási Alosztály (ennek a hivatali egységnek lett volna a dolga – a szerk.) folyamatszabályozása nem tartalmazta a hatósági díjak ellenőrzésének feladatát… a FŐTÁV által tájékoztatásul beküldött értékek ellenőrzési kötelezettségét.” Minek is ellenőrizni azt?! Nem igaz? Majd vállalja érte a „politikai felelősséget” Demszky és minden megy tovább a jól bevált módon.
-Ezek után már meg se merem kérdezni, vajon van-e még további megalapozatlan díjelem?
-Az egyik leglényegesebbet még nem említettem, s ez a fejlesztési díjhányad kérdése. Ez - csakhogy a nagyságrendet lássuk - például a 2007. évben több mint egy milliárd forint volt. A fejlesztési díjhányadban figyelembe vették az új belépőkkel kapcsolatos beruházási költségeket is, annak ellenére, hogy ún. rácsatlakozási díj is meg volt állapítva. Ezt azonban nem fizettették meg a szolgáltatást újonnan igénybe vevőkkel. Mondok egy példát, hogy érthetőbb legyen. Ha egy új luxus irodaház, vagy lakópark csatlakozott rá a távfűtési hálózatra, azt mi mindannyian, panellakók fizettük ki.
-Milliárdos ingatlanfejlesztők helyett a kisnyugdíjasok?
-Bizony, az arányos közteherviselés nagyobb dicsőségére.
-Hogyan tovább? Mit tesz a Jobbik?
-Ahogy a magyar mondás tartja: a lopott holmi visszajár. Azaz a jogtalanul beszedett szolgáltatási díj is visszajár. Ezen dolgozunk…

Hegedűs Lorántné

Aki tud hasonló esetről, kérjük jelezze nekünk a szerk@barikad.hu e-mail címen.

barikad.hu

FRISS HÍREK