MSZP, avagy a hülyék Eldorádója…
2010, február 18 - 20:30
Történetem egy kelet-magyarországi kisvárosban játszódik. A helyszín pontos megjelölését nem tartom fontosnak, hiszen a mondandó magva lesz a lényeg. Ütős lesz a sztori, hogy lemerüljek egy kicsit a bulvárba is…(A másik indok talán az lehetne, hogy a hülyeség bizony nem helyhez kötött.)
Egyik ismerősöm elmondása alapján próbálom az eseményeket rekonstruálni. A középkorú hölgy, munkából és bevásárlásból hazatérve, egyszer csak hallja, hogy szól a csengő. Kinyitja az ajtót, szemben idősödő, terebélyes asszonyság , aki kopogtatócédulákat gyűjt éppen, oly régóta rajongott pártjának, az MSZP-nek. Ismerősöm közli vele, hogy még nem döntött, ezért nem szívesen válna meg féltett kincsétől.
A matróna ekkor taktikát vált. Előveszi a PÁRT igazi arcát… Mert a Nagy Testvér a központban nyilván megsúgta neki, hogy kell a bizonytalankodókat jobb belátásra bírni… Mert mint tudjuk a Nagy Testvér mindenható… Nekik…. Summa summárum, a következő kérdés hangzik el Káder Asszonyságtól: „Ön hol dolgozik?” Válasz: „Közalkalmazott vagyok egy óvodában.” Újabb kérdés: „Biztosnak érzi a munkahelyét?” Válasz: „Hát, azt hiszem igen, habár manapság semmi sem biztos.”
(És ennél a pontnál lép be, amit úgy hívunk, hogy sunyiság és félelemkeltés. Csak a rájuk jellemző módon.
Mint ahogy Rákosiék, Kádárék és a maiak tudják és sajnos teszik is „hős” eleiknek szolgai módon megfelelve. Hamisítatlan kommunista aljassággal.)
A párt aktivistája előveszi az aduászt: „Tudja, hogy a semmirekellő közhasznúak el fogják Öntől venni a munkát? De nyugodjon meg, ha ránk szavaz,akkor mi megígérjük, hogy az ön munkahelye megmarad, és eltöröljük a közhasznú foglalkoztatottságot. Viszont ezt csak az MSZP tudja önnek garantálni.”
Azt hiszem, hogy itt álljunk meg egy szóra. Azt, hogy a szocik alantasabbnál alantasabb eszközöket is hajlamosak bevetni, már tudjuk. Azt, hogy a ranglétra legalsó fokán álló pártkatonák között nem egy „szellemi rövidnagrág” található (gondoljunk csak a youtube-ra kikerült fiatal pesti szocik cédulagyűjtő tragikomédiájára), szintén ismeretes. De azt, hogy ekkora öngólokra is képesek, eddig számomra nem volt világos tény. Mindannyian tudjuk, hogy az Út a munkához program a szocik kreatúrája. Ők azt mondják, hogy ezzel mennyi embernek jut munka. Ja, egy fél évre, aztán három hónapig megint mehet a levesbe…
Azt persze nem teszik hozzá, hogy széles tömegek azért kényszerültek ebbe a „nagyívű perspektívába”, mert ők elkúrták…. Ezt is… Megölték a vidéket, beengedték a multikat, leépítették a kórházakat és a közoktatást. Tették ezt a Még Nagyobb Testvér, az IMF-oligarchák egyetlen csettintésére. Mert a Valutalapnál ők is csak csicskák… Elfelejtik, hogy néhány hónap foglalkoztatottság által a fiatalok nem tudnak lakást vásárolni, gyereket vállalni. Persze, közben BKV, Hunvald, meg a többi haver… Tudjuk, ismerjük…
S hogy mi még az őrülten bosszantó az MSZP-aktivista okfejtegetésében? Az, hogy az embereket is hülyének nézik. Nem kell akadémikusnak lenni ahhoz, hogy lássuk az ebben az elmeszüleményben rejlő mélységes ostobaságot és ellentmondást. Hiszen Káder asszonyság nem mást fogalmazott meg,hogy ha az MSZP kormányra kerül újra, akkor eltörli a „semmirekellő” közhasznúak foglalkoztatottságát, amit szintén az MSZP hívott életre azzal a jelszóval, hogy visszaadja a munka becsületét azoknak, akik önhibájukból kikerültek a foglalkoztatottak köréből. Csak önmagamat tudom ismételni: Hatalmas öngól. Méretes zakó, amit magukra mértek ezzel az elvtársak….
Végezetül mit is mondhatnék? Talán azt, hogy vigyázzunk. Mert nem csak a televízióban, a rádióban, a postaládában mószerolhatnak immár minket. Ennél is tovább mennek. Megkeresnek minket otthonainkban is. Tehát vigyázzunk: „Megint jőnek, kopogtatnak.”
-s -s
barikad.hu
FRISS HÍREK
- 16:32
Egy nap alatt letépték a párkányi táblát
- 16:10
Polgárőrök mentettek meg a kihűléstől egy fiatal férfit
- 15:59
Legalább nyolc százalékos gazdasági növekedést várnak Kínában
- 15:33
Oszama bin Laden nem terroristának szánta gyermekeit
- 15:20
13 jégtörő biztosítja a jeges árvíz elleni védelmet
- 14:52
Munkaerőhiány miatt aggódik Hongkong
- 14:42
Kíméletlenül szedi áldozatait a fagy Lengyelországban
- 14:30
A hulladékokról alkothat törvényt az Országgyűlés
- 14:24
Nem a parlament küldte Rogánt Abu-Dzabiba
- 13:41
Kiraboltak egy boltot a fővárosban
- 13:25
Március 1-től távozik a hitgyülis óvodavezető
- 12:52
Megduplázódott az eladósodott nyugdíjasok száma Szlovákiában
- 12:31
Halálra fagyott egy idős nő Monorierdőn
- 12:19
Békés életre ösztökélte gyermekeit bin Laden?
- 12:11
Afgánok próbáltak Magyarországra jutni
- 12:00
A forint gyengült, az üzemanyag tőzsdei ára emelkedett
- 11:45
Török gépek mértek csapást kurd búvóhelyekre Irakban
- 11:37
Kigyulladt egy családi ház Veszprém-Gyulafirátóton
- 11:25
Közvetlen államfőválasztás elé néz Csehország
- 11:13
Négy magyar jégtörő dolgozik a szerb-horvát Duna szakaszon
- 10:51
Feltételezett emberrablókat lincseltek meg Mexikóban
- 10:38
66 millió köbméter földgázt is felhasználhatunk ma
- 10:18
Bukdácsoltak az árfolyamok az elmúlt héten
- 09:59
Felgyújtotta magát egy tibeti szerzetesnő Kínában
- 09:46
Politikai válság árnyékában az új maldív-szigeteki elnök
- 09:32
Szívműtét előtt a japán császár
- 09:22
Megszüntették a szmogriadót Budapesten
- 09:10
Újbudai Nemzeti Estek - EU: Kint vagy bent?
- 08:55
Guinness-rekordra készülnek a nagykanizsai fánkfesztiválon
- 08:49
Borítékolható a türkmén „választás” eredménye
- 08:33
Leégett egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
- 08:21
Alonso elégedett a Ferrari új versenyautójával
- 08:10
Az al-Kaida vezére a szíriai felkelőket támogatja
- 08:00
Nótin Tamás: Globális Jenga
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást




