Münzberg Mihály: Láncos kutya
2010, február 20 - 21:55
Ne tessenek rémüldözni, kedves olvasók, nem Titóról és az általa vezetett Jugoszláviáról kívánok fajsúlyos, történelmi értekezést közreadni.
Egészen más kutyáról, illetve főleg láncról van itt szó.
Tudvalevő, hogy egyes, kertes házaknál tartott ebeket láncra kötnek, nehogy kárt tegyenek a veteményben, netán a postásban. Nem is fenékig tejfel az efféle kutyasors, hiszen, bár naponta vetnek pár csontot, és ól is akad, mely megóv esőtől-széltől, de a világ mégis csak a lánc végéig tart.
Vannak is olyan komisz kölykök, lelketlen csibészek, akik heccelik, ingerlik, netán pár röggel, hullott gyümölccsel meg is dobják a láncra vert jószágokat, és gonoszul kinevetik őket, ha csaholva próbálnak elégtételt venni, ám a kötelék feszülése megakadályozza ezt.
Ezek a gazfickók jól tudják, hogy bár a kutya lehet harapós, adott esetben egy nagyobb testű, élesebb fogú példány akár emberéletet is kiolthat, mégsincs mitől félniük, hiszen ott a lánc.
Kísértetiesen hasonló a helyzet a hazai közéletben, a politikában, a jogalkalmazásban.
Közismert bűnözők, akasztanivaló gazemberek kényük-kedvük szerint perelhetik azokat, akik kimondják róluk az igazságot, hivatkozva arra, hogy mindez nem bizonyítható.
Semmirekellő politikusok széles mosollyal nyilatkozhatnak égbekiáltó hazugságokat, tehetnek hazaárulással felérő gesztusokat, nincs mit tenni velük, hisz mentelmi joguk van.
Hízott, tetovált, gyűlölettől izzó szemű cigány gengszterek fröcsöghetnek ocsmány mondatokat, fenyegetéseket a rendőr arcába, mert kitanította őket az ügyvéd: amíg nem ütnek, addig nincs miért felelősségre vonni őket, és különben is, ők hátrányos helyzetű kisebbség, a tomboló rasszizmus áldozatai.
A lánc a törvény, a lánc a jog, a lánc a feje tetejére állított világrend a jóakaratú, rendpárti, becsületes többség nyakán. De ez a többség, a folyamatosan ingerelt házőrzőhöz hasonlóan, már nagyon felbőszült; szinte tombol.
Ám közeleg a tavasz, jönnek a langyos záporok, melyek bizony megrozsdásítják a béklyót…
És ha egyszer elszakad a lánc, Isten irgalmazzon a szemtelen incselkedőknek!
Münzberg Mihály
barikád.hu
FRISS HÍREK
- 15:20
13 jégtörő biztosítja a jeges árvíz elleni védelmet
- 14:52
Munkaerőhiány miatt aggódik Hongkong
- 14:42
Kíméletlenül szedi áldozatait a fagy Lengyelországban
- 14:30
A hulladékokról alkothat törvényt az Országgyűlés
- 14:24
Nem a parlament küldte Rogánt Abu-Dzabiba
- 13:41
Kiraboltak egy boltot a fővárosban
- 13:25
Március 1-től távozik a hitgyülis óvodavezető
- 12:52
Megduplázódott az eladósodott nyugdíjasok száma Szlovákiában
- 12:31
Halálra fagyott egy idős nő Monorierdőn
- 12:19
Békés életre ösztökélte gyermekeit bin Laden?
- 12:11
Afgánok próbáltak Magyarországra jutni
- 12:00
A forint gyengült, az üzemanyag tőzsdei ára emelkedett
- 11:45
Török gépek mértek csapást kurd búvóhelyekre Irakban
- 11:37
Kigyulladt egy családi ház Veszprém-Gyulafirátóton
- 11:25
Közvetlen államfőválasztás elé néz Csehország
- 11:13
Négy magyar jégtörő dolgozik a szerb-horvát Duna szakaszon
- 10:51
Feltételezett emberrablókat lincseltek meg Mexikóban
- 10:38
66 millió köbméter földgázt is felhasználhatunk ma
- 10:18
Bukdácsoltak az árfolyamok az elmúlt héten
- 09:59
Felgyújtotta magát egy tibeti szerzetesnő Kínában
- 09:46
Politikai válság árnyékában az új maldív-szigeteki elnök
- 09:32
Szívműtét előtt a japán császár
- 09:22
Megszüntették a szmogriadót Budapesten
- 09:10
Újbudai Nemzeti Estek - EU: Kint vagy bent?
- 08:55
Guinness-rekordra készülnek a nagykanizsai fánkfesztiválon
- 08:49
Borítékolható a türkmén „választás” eredménye
- 08:33
Leégett egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
- 08:21
Alonso elégedett a Ferrari új versenyautójával
- 08:10
Az al-Kaida vezére a szíriai felkelőket támogatja
- 08:00
Nótin Tamás: Globális Jenga
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén




