Vörös parancsnok Szolnokon

Vörös Miklós volt városi rendőrparancsnok nyugdíjaztatása után aktív részesévé vált Szolnok gazdasági életének. A kultúrához is "jól értő" volt rendőr érdekes módon a közpénzek elosztásának irányítására is nagy ráhatással bír, hisz ahová a legnagyobb támogatások kerülnek kiosztásra, ott az érdekköre is azonnal fellehető.

A Szolnoki Szigligeti Színház az ország második legnagyobb költségvetésével bír. Sajnos a térség az ország legelmaradottabb régiói közé tartozik, itt vannak a legalacsonyabb átlagbérek. Ennek ellenére mi lehet az az ok, amiért a helyi önkormányzat mégis majd négyszázmillióval támogatja a színház működését?

A színház titkára Vörös Miklós lánya, Barabás Nóra, akinek férje is ebben a színházban vezető színész (Talán nem véletlen)

Nevük elhallgatását kérő színészek mondják, hogy Vörös Miklós itt élet-halál ura, szinte minden főszerepet veje, Barabás Botond játszik

A színházat szerető embereknek sérti az ízlését, hogy vendégszínészként a Heti Hetes „sztárjai” is helyet kapnak (pl.:Hajdú Steve)

Miközben iskoláktól, óvodáktól vonnak el pénzeket, addig százmilliókért építenek színész szállót néhány pesti ripacsnak. Ebben a válsághelyzetben valószínűleg másra is fordíthatnák ezt az összeget, de biztos valakiknek ez nagyon fontos.

Ez a nagyhatalmú ember, mármint Vörös Miklós, karmai között tartja a polgármestert, Szalay Ferencet, akin látszik, hogy sokszor kínos számára ennek az embernek és hozzátartozóinak a társasága.

Egy színházat szerető szolnoki

barikad.hu

FRISS HÍREK