Szabadságharc golyóstollal - A kommunizmus áldozataira emlékezett a Jobbik és az Új Magyar Gárda
2010, március 2 - 12:15
Többször megesett velem, hogy fektemben egyszer csak meglepett valami delejes, bénító erő. Ahhoz hasonló, mint amikor a pók betekeri áldozatát, csak éppen kötél nélkül, minden nélkül, valami emberi képzeletet felülmúló erővel. Egyetlen sejtem nem volt, amely önálló
lehetett volna, a szemem csukva, akaratom, mint a zárlatos izzó, még vetett néhány szikrát, aztán elhamvadt az is világtalan, sötét tehetetlenségében.
A szobában, ahol feküdtem, folyt az élet, beszélgettek, rólam tudomást sem véve. Szégyelltem magam, tudtam, fel kellene kelnem, hiszen nem aludtam, de az ernyedetlen szorítás miatt kihunyt a reményem a moccanásra. Kizárattam az életből.
A hazám, a népem járt hasonlóan a huszadik század dúvados évtizedeiben.
Február 25-e van, hat óra elmúlt, a város éli mindennapos estéit. A Hold arca tiszta, mint egy szeretett, régi ezüstkanál, de a Dunában nem látni mását, mert a hullámok idegeneknek épült házak ablakaiból kiáradó fényeket hengergetnek a háukon.
A Duna, a mindent tudó folyó, amely elnyel bárkit és bármit, éjjel hazainduló francia diáklányt, sarlós-kalapácsos címert, de titkait megőrzi, hiszen rajta semmi, minden az emberi szíveken múlik.
A park sötét, a rendőrök megjelentek gépkocsijaikkal, vártak, aztán elmentek.
Dúró Dóra, a szóvivő megkezdi a megemlékezést. A Himnusszal, a milliószor énekelt könyörgéssel, amikor égre emeljük a szemünket, és attól kérjük a segítséget, aki a mi akaratunkban hisz.
Az a rettenetes huszadik század! Fegyver, harc, front, munkaszolgálat, fagy, tetvek, géppuskasorozat, mutatványperek, körmönfont számítás. Erőszak, a gerinc megroppantása, az akarat lihegő lángjának kioltása, a élő szem fényének lassú kialvása: a halál.
Hasznos Miklósnak része volt benne, ő is munkaszolgálatos volt, de az ő elszánása máig kitartott. Üzeni: bármit tettetek velem, itt vagyok.
S vele itt vannak azok is, akiket ma akarnak megtörni utoljára még sebtiben összeütött törvényekkel bűncselekményt varrni rájuk, mert a haza védelmére esküdtek föl. Kiss Róbert, az Új Magyar Gárda főkapitánya három évig terjedő börtönbüntetésnek nézhet elébe, lihegik
azok, akik már szeretnék végre akadály nélkül magukénak tudni ezt az országot. A bolsevizmus máig itt sustorgó banyái és farkastorkú rémei.
A park most gereblyézetlen, Novák Előd politikai elítélt már nem kapirgálja itt a lehullott leveleket.
Ő megverte a dobot, aztán kiütötte a csalók kezéből a cinkelt kártyát. Mert a beszéd csak a víz csöndes lotyogása a lyukas fenekű csónakon, már szurkozni kell azt a lyukat, kiönteni a megposhadt löttyöt, és kézbe venni az evezőt.
De először a tollat. Az utolsó szabadságharcunk utolsó fegyverét. Szabó Gábor mondta: az a toll, amellyel a Jobbik karikájába berajzoljuk a keresztet meghozza nekünk a szebb jövőt.
Kör. Benne kereszt. Ez a Napkereszt. Felvettük a keresztünket, elvittük az utolsó stációig. A legutolsóig. Már nincs más hátra, csak a feltámadás.
Budapest ritkán néz az égre. Ha nézne, láthatná ma este a Holdat, elbámulhatna az Orion csillagképen, és ha csöndben maradna egy kicsit, hallhatná, ezt súgja: Nimród a nevem.
És odahagyna talán zörgő villamost, pufogó gépkocsit, lelki béklyókat zsolozsmázó televíziót. Akkor kigyúlnának a fények az árva emlékműnél, amely hátat fordít a Schönherz Zoltán utcának, de csak az idegenek által megszállt házakra nézhet, s ha könnye volna, folyna. Rá a
koszorúra, amely a lábánál ül hűségesen, egyedül.
Duna, te vén krónikás, te feljegyezted ezt a napot is. Loccsanásaid számláld! Még hetvenegy nap, még kilencvenhat, gyerekidő!
A természet egyik csodája a pókfonál. De nem csodája semminek a kötél, amely ott van a nyakunkon, azokén is, akik nem érzik még horzsolását. A Halál mindenkinél tiszteletét teszi, gondoltam az imént, de mintha kiütötték volna a fejemből ezt a hasonlatot. Nem, a Halál mindenkiért eljön, de tiszteletét nem teszi mindenkinél.
Azt meg mindenki eldöntheti, hogyan várja a látogatást.
Én Napkereszttel.
Kucsera Zsuzsa
barikad.hu
FRISS HÍREK
- 16:51
Áprilisra várják hazánk végleges megtörését Londonban
- 16:32
Egy nap alatt letépték a párkányi táblát
- 16:10
Polgárőrök mentettek meg a kihűléstől egy fiatal férfit
- 15:59
Legalább nyolc százalékos gazdasági növekedést várnak Kínában
- 15:33
Oszama bin Laden nem terroristának szánta gyermekeit
- 15:20
13 jégtörő biztosítja a jeges árvíz elleni védelmet
- 14:52
Munkaerőhiány miatt aggódik Hongkong
- 14:42
Kíméletlenül szedi áldozatait a fagy Lengyelországban
- 14:30
A hulladékokról alkothat törvényt az Országgyűlés
- 14:24
Nem a parlament küldte Rogánt Abu-Dzabiba
- 13:41
Kiraboltak egy boltot a fővárosban
- 13:25
Március 1-től távozik a hitgyülis óvodavezető
- 12:52
Megduplázódott az eladósodott nyugdíjasok száma Szlovákiában
- 12:31
Halálra fagyott egy idős nő Monorierdőn
- 12:19
Békés életre ösztökélte gyermekeit bin Laden?
- 12:11
Afgánok próbáltak Magyarországra jutni
- 12:00
A forint gyengült, az üzemanyag tőzsdei ára emelkedett
- 11:45
Török gépek mértek csapást kurd búvóhelyekre Irakban
- 11:37
Kigyulladt egy családi ház Veszprém-Gyulafirátóton
- 11:25
Közvetlen államfőválasztás elé néz Csehország
- 11:13
Négy magyar jégtörő dolgozik a szerb-horvát Duna szakaszon
- 10:51
Feltételezett emberrablókat lincseltek meg Mexikóban
- 10:38
66 millió köbméter földgázt is felhasználhatunk ma
- 10:18
Bukdácsoltak az árfolyamok az elmúlt héten
- 09:59
Felgyújtotta magát egy tibeti szerzetesnő Kínában
- 09:46
Politikai válság árnyékában az új maldív-szigeteki elnök
- 09:32
Szívműtét előtt a japán császár
- 09:22
Megszüntették a szmogriadót Budapesten
- 09:10
Újbudai Nemzeti Estek - EU: Kint vagy bent?
- 08:55
Guinness-rekordra készülnek a nagykanizsai fánkfesztiválon
- 08:49
Borítékolható a türkmén „választás” eredménye
- 08:33
Leégett egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
- 08:21
Alonso elégedett a Ferrari új versenyautójával
- 08:10
Az al-Kaida vezére a szíriai felkelőket támogatja
- 08:00
Nótin Tamás: Globális Jenga
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján




