Mégsem lesznek új metrókocsik Budapesten?
2010, március 3 - 09:55
A szerelvényeknek már hónapok óta utasokat kellene szállítaniuk, de - noha a tesztek során felszínre került műszaki hibákat az Alstom kijavította - még mindig nem teljes az engedélykérő dokumentáció. A szerződésbontás egyik félnek sem jelent kedvező alternatívát, hiszen az Alstom menet közben saját felelősségére legyártotta valamennyi szerelvényét, a BKV pedig nem sokáig hagyhatja már forgalomban régi orosz járműveit – áll a BKV közleményében.
A járművek gyártásához és üzembe helyezéséhez szükséges hatósági engedélyek megszerzése az Alstom szerződéses kötelezettsége. A megállapodás értelmében a BKV-nak joga van felmondani a szerződést, ha az Alstom nem szállítja le határidőre a járműveket, és az ebből adódó többletköltségeket az Alstom köteles megtéríteni – szól a közlemény.
Az Alstom járművekkel kapcsolatban egyébként a BKV-nak harmadik fél, a vezérlőrendszert építő Siemens felé is van kötelezettsége, amelynek, ha nem tud eleget tenni, kénytelen lesz a Siemens felé kötbért fizetni. A BKV felhívta az Alstom figyelmét, hogy a Siemens által a BKV felé esetlegesen érvényesített kötbért polgári peres eljárásban kívánja továbbhárítani felé. Végül, amennyiben az Alstom 2010. június végéig sem tudja megszerezni a végleges típusengedélyt, a BKV lehívja a bankgaranciákat, azaz visszavonja az előleget, továbbá valószínűleg kénytelen lesz a szerződést felmondani. Egy esetleges szerződésbontás azonban egyik fél számára sem jó alternatíva, ezért a tárgyalások - a még hátralévő tesztekkel párhuzamosan - tovább folytatódnak, a „türelem véghatárideje” június vége.
A BKV Zrt. 2006. májusában kötött szerződést az Alstommal metró járművek gyártására és szállítására mintegy 215 millió euró összegben. A szerződés értelmében a 2-es metró vonalára összesen 22, egyenként öt kocsiból álló, vezetőfülkés, az új 4-es metróvonalra pedig 15 darab, egyenként négy kocsiból álló, vezetőfülke nélküli járműnek kell érkeznie. A szerződéses csomag lényegi eleme, hogy a járművek garanciális időszaka 3 év és erre az időszakra aláíródott még egy-egy karbantartási szerződés is, valamint a 4-es vonal második szakaszára érvényben van 7 darab ún. opciós járműre vásárlási jog is. A szerződés feltételei szerint eddig a szerződéses összeg fele került előlegként kifizetésre, melynek ellenében az Alstom ugyanezen összeggel feltétel nélkül lehívható bankgaranciákat állított. Az „előleg visszafizetési bankgaranciákon” túl az Alstom a szerződéses ár 10%-ának megfelelő „teljesítési biztosítékot” állított ki, amely kártérítés címén fizethető ki a BKV-nak.
A 2-es metró vonalára érkező járművek ún. előzetes típusengedélyének megszerzésével az Alstom késedelembe került. Az előzetes típusengedély egy műszaki keret, melynek a szerelvények gyártása során - az ún. metró jármű szabályzatban foglaltakkal együtt - meg kell felelni. Mindkét dokumentum ismert volt a gyártó előtt. Az előzetes típusengedély kiadását követően kerülhet a jármű legyártásra és kezdődhet meg a prototípus szerelvény tesztelése. A tesztek során észlelt hibákat a gyártónak ki kell javítania, ezt követően adhatja csak ki a közlekedési hatóság az ún. végleges típusengedélyt.
Az Alstom által 2009. áprilisában megkezdett típusvizsgálati tesztek során számos műszaki probléma felszínre került, ilyen volt többek között az áramszedő, vagy a homlokfali menekítő ajtó kérdése is. A műszaki hibák kijavítását követően az Alstom benyújtotta végleges típusengedély kérelmét a Nemzeti Közlekedési Hatóság felé, de a hatóság az átadott dokumentációk és a vizsgálati eredmények alapján nem volt meggyőződve arról, hogy a prototípus jármű teljes mértékben megfelel a metró jármű szabályzatban foglaltaknak, ezért - többek között a vezérlő szoftver tekintetében - független szakértőt kért fel ennek elbírálására, és további 1500 kilométer tartampróbát rendelt el. Mindeközben az Alstom - a végleges típusengedély nélkül, saját felelősségére - legyártotta a 2-es metró vonalára mind a 22 járművet.
VG online - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 12:52
Megduplázódott az eladósodott nyugdíjasok száma Szlovákiában
- 12:31
Halálra fagyott egy idős nő Monorierdőn
- 12:19
Békés életre ösztökélte gyermekeit bin Laden?
- 12:11
Afgánok próbáltak Magyarországra jutni
- 12:00
A forint gyengült, az üzemanyag tőzsdei ára emelkedett
- 11:45
Török gépek mértek csapást kurd búvóhelyekre Irakban
- 11:37
Kigyulladt egy családi ház Veszprém-Gyulafirátóton
- 11:25
Közvetlen államfőválasztás elé néz Csehország
- 11:13
Négy magyar jégtörő dolgozik a szerb-horvát Duna szakaszon
- 10:51
Feltételezett emberrablókat lincseltek meg Mexikóban
- 10:38
66 millió köbméter földgázt is felhasználhatunk ma
- 10:18
Bukdácsoltak az árfolyamok az elmúlt héten
- 09:59
Felgyújtotta magát egy tibeti szerzetesnő Kínában
- 09:46
Politikai válság árnyékában az új maldív-szigeteki elnök
- 09:32
Szívműtét előtt a japán császár
- 09:22
Megszüntették a szmogriadót Budapesten
- 09:10
Újbudai Nemzeti Estek - EU: Kint vagy bent?
- 08:55
Guinness-rekordra készülnek a nagykanizsai fánkfesztiválon
- 08:49
Borítékolható a türkmén „választás” eredménye
- 08:33
Leégett egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
- 08:21
Alonso elégedett a Ferrari új versenyautójával
- 08:10
Az al-Kaida vezére a szíriai felkelőket támogatja
- 08:00
Nótin Tamás: Globális Jenga
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját




