Fidesz-botrány Vácon! Az MSZP-vel együtt mutyiztak? (exkluzív leleplező hangfelvétellel és jobbikos reakcióval)
2010, március 4 - 14:54
Egy két évvel ezelőtti hangfelvétel borzolja a Fidesz kedélyeit Vácon. A párt városi elnöke, Sződliget polgármestere egy 2008. májusi pártgyűlésen amellett lobbizott, hogy vásároljanak meg hatszoros áron egy berendezést a csődközelben lévő kórház számára egy általa előnyben részesített cégtől. (Az ominózus felvételt elsőként hírportálunk közli.) „Leegyeztettem a Fidesz-felsővezetéssel, az ő jóváhagyásukkal mertem én ezt így behozni, bízván abban, hogy ti meg fogjátok érteni, hogy ebből mennyit lehet profitálni (...) Nemcsak én vállaltam ezért a cégért kezességet, hanem rajtam kívül a felső vezetés is (...) Pesti Imre, Molnár Ágnes, akik benne vannak, tehát én nélkülük biztos nem mentem volna bele” - hangzik egy, a HVG tulajdonába került hangfelvételen, melyet nem kizárt, hogy egy korábban kizárt fideszes képviselő juttatott el a lapnak. Elhangzott még az is, hogy a szocialisták azért járultak volna hozzá az üzlethez, mert "nem tudnak arról, hogy a gépet beszerző cég jobbos kötődésű" ügyről Bábiné Szottfried Gabriella vehemensen érvel egy 45 millió forintos gyógyászati gép beszerzése mellett, ami máshol 7 millióért is beszerezhető - írja a HVG. A gépet attól a Green-Sound Kft-től szerezték volna be, akinek üzletkötője az a Lesti József, aki az önkormányzati tulajdonú Sződliget Szolgáltató Kft ügyvezetője is egyben. Alig hihető, hogy a szocialisták ne tudtak volna erről. Bábiné természetesen tagad, bár több korábban kizárt párttársa megerősítette a felvétel eredetiségét.
A Jobbik reakciója a fentiekre: Felháborodva olvastam a hírek között, hogy egy állítólagos hangfelvétel bizonyítja ellenfelem, Bábiné Szottfried Gabriella szavait: „Leegyeztettem a Fidesz-felsővezetéssel, az ő jóváhagyásukkal mertem én ezt így behozni, bízván abban, hogy ti meg fogjátok érteni, hogy ebből mennyit lehet profitálni (...) Nemcsak én vállaltam ezért a cégért kezességet, hanem rajtam kívül a felső vezetés is (...) Pesti Imre, Molnár Ágnes, akik benne vannak, tehát én nélkülük biztos nem mentem volna bele.” Nehéz megítélni, hogy a HVG mennyire objektív, vagy mennyire lejárató szándékkal jelentette meg ezen cikkét, azonban annyi bizonyos: a mutyizás árnyéka a Fideszre is rávetül. Remélem, a józan gondolkodású választópolgárok el fogják ítélni április 11-én azokat a pártokat és képviselőjelöltjeiket, – legyen jobb- vagy akár baloldali – amelyek a saját gazdasági érdekkörük helyzetbe hozásával igyekeznek anyagilag megszedni magukat. 20 évvel a rendszerváltás után elég volt abból, hogy a magyar emberek ügyét a parlamenti pártok mindegyike lesöpri az asztalról, helyére pedig a saját meggazdagodásuk ügyét helyezik! Az országos példák (Lisszaboni Szerződés olvasatlanul történő megszavazása, rádiófrekvenciák leosztása, titkosítások megszigorítása) után immáron helyi viszonylatban is minden jel arra mutat, hogy a színfalak mögött az ún. jobb- és baloldal összenő: politikai háttéralkukkal már jó előre leosztották a lapokat egymás között. Számomra nagyon úgy tűnik, hogy két oldal marad az április 11-i országgyűlési választásokra, amelyből választani lehet: a parlamenti egypárt (Fidesz-MSZP-MDF-SZDSZ), szemben a nemzeti oldallal (Jobbik). Minden választópolgárnak történelmi felelőssége lesz, hogy hová teszi az x-et áprilisban! Most végre ítéletet mondhatunk a rendszerváltás óta eltelt 20 évről, és azokról, akik ebben az ámokfutásban részt vettek: kormánypozícióban, vagy műellenzékként asszisztáltak az emberek és hazánk kirablásához. Itt az ideje az elszámoltatásnak: 20 évet a 20 évért! Vác, 2010. március 4. Fehér Zsolt országgyűlési képviselőjelölt, Jobbik Pest megye 2. sz. választókörzet (Vác-Göd-Sződliget) HVG nyomán - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Jobbik: abszurd, hogy a kommunista utódpárt akar feloszlatni minket
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a MALÉV helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében
- 15:47
Rács mögött a nyíregyházi Egészségügyi Holding vezetője
- 15:19
Leminősítette Egyiptomot a Standard & Poor's
- 14:59
Elítéltek egy orosz mérnököt a CIA-vel való együttműködésért
- 14:44
Rijád: megingott az ENSZ iránti bizalom
- 14:35
Romániában már 57 áldozata van a hidegnek
- 14:20
Fazekas: a szembesítés nem vezetett eredményre
- 14:16
Profi párt és mozgalom a cél
- 14:10
Gyalogost gázoltak halálra a 42-es főúton
- 14:09
Az utolsó szó jogán is tagadtak a Hunvald-ügy vádlottai
- 13:52
Újabb hajléktalan lett a tél áldozata
- 13:44
Két év letöltendő a bábának
- 13:20
Öngyilkosság, nem szurkálás történt Sopronban
- 13:18
Pénteken 73 millió köbméter földgázfelhasználás várható
- 13:09
Szerb tömeggyilkost véd Anglia
- 13:05
Orvvadászt fogtak el Mátraszelén
- 12:49
Németország kiutasított négy szíriai diplomatát
- 12:43
Két robbantásos merénylet Aleppóban
- 12:35
Tizenhét további felekezetet kaphat egyházi elismerést
- 12:21
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 12:19
Nem közlekedik két szerb kishatárforgalmi vonat
- 12:17
Az Internazionale cáfolja, hogy szerződtetné Fabio Capellót
- 12:05
Gázórát és gázcsöveket loptak el Nemesdéden
- 11:42
Kétezer alkalmazottat bocsát el a Malév
- 11:29
A Gazprom a tervezettnél kevesebb gázt exportál Európába
- 11:25
Gyengült péntek reggelre a forint
- 11:20
Halált okozott a francia étvágycsökkentő gyógyszer
- 11:04
17 város levegője számít veszélyesnek az országban
- 10:57
Február 15-ig lehet választani az egyszerűsített bevallást
- 10:44
A zöldhatárról a kórházba vitték az illegális migránsokat
- 10:35
Elmarad a Ferencváros és a Vasas dallasi fellépése
- 10:20
Az a Jófiú, akit a hatalom annak tart
- 10:19
A MÁV mint „fejőstehén” 3. rész
- 10:11
Rendőröket raboltak el beduinok
- 10:05
Parlamenti gyakorlat
- 10:03
A portugál katolikus papok válogatottja nyerte az Eb-t
- 09:45
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- 09:34
EU: Moszkvának szembe kell néznie a valósággal
- 09:32
Fernando Gonzalez márciusban visszavonul
- 09:27
India és Kína verseng az iráni olajért
- 09:19
Baltasar Garzón: hivatalosan is bűnöző
- 09:15
Ma születhet ítélet Geréb Ágnes ügyében
- 09:01
Eltűnt bácsit keresünk
- 08:53
A katasztrófaturizmus újraértelmezése: korrupciótúra
- 08:40
Régészeti múzeum Kínában
- 08:26
Kolompár Gizella elismerte, hogy embercsempész
- 08:16
Újabb vádemelés Sarkozy 2007-es kampányának pénztárnoka ellen
- 08:12
Kórházbezárásokra készülnek?
- 08:00
A magyar himnusznak óriási ereje van
- 21:51
Szmog: riasztási fokozat lép életbe Székesfehérváron
- 21:42
Izrael továbbra sem fogadja el a palesztin kormányt
- 21:24
Gázkazán okozott szén-monoxid-mérgezést Érden
- 21:13
Általános sztrájkra készülnek Görögországban
- 20:49
Történelmi drogfogás egy mexikói ranchon
- 20:34
Izrael támadna, Amerika szankcionálna
- 20:26
Tragikus balesetben hunyt el a visontai Jobbik egyik alapítója
- 20:07
Nap képe: Ki emlékszik még az 1993-as bérletárra?
- 20:02
Lemondott a hitgyülis óvodavezető
- 19:35
Sarkozy nem támogatja a homoszexuális párok házasságát
- 19:32
Kellenek-e magyarnak a csángók?
- 19:15
Állatvédők okozták egy orrszarvú halálát




