A válságban is virágzik a feketegazdaság

A válság a gazdaság fehéredésével szembeni folyamatokat is elindított, 2009-ben a fehéredési folyamat leállásának, illetve visszafordulásának költségvetési hatása akár a 100 milliárd forintot is elérhette Gazdaság Fehéredését Vizsgáló Bizottság legfrissebb, ötödik jelentése szerint.

A foglalkoztatásban a jelentés készítői szerint bár szigorodtak a szankciók, a feketefoglakoztatás nem csökkent 2009-ben. Az ellenőrzések során 56 ezer feketén foglalkoztatottat találtak az ellenőrök, ami az összes munkaügyi szabályszegéssel érintett munkavállaló 32 százaléka.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal 2009-ben változatlanul kiemelt feladatának tartotta a feketegazdaság elleni küzdelmet, amelynek fő célkitűzéseit az ellenőrzési irányelvek tartalmazták. A jogkövető magatartás kikényszerítése érdekében az addigiaknál nagyobb szerepet kapott a prevenció, a kockázatelemzés, és a jogszerűtlen adózói eljárásra történő gyors reagálás. Tavaly közel 300.000 ellenőrzés összesen 443 milliárd forint nettó adókülönbözetet tárt fel. Az ellenőrzéshez kapcsolódó szankció 300 milliárd forint volt. A számla- és nyugtaadási kötelezettség elmulasztása, a feketefoglalkoztatás, valamint a bizonylat nélküli áruk forgalmazása miatt mintegy 1.400 üzletet bezártak, és 390 esetben az adózók tevékenységét függesztették fel.

A bizottság egyebek között megállapítja: a feketegazdaság legkritikusabb területe mind Magyarországon, mind pedig az Európai Unió területén továbbra is az áfa-csalások köre, ezen belül is a leggyakoribbak a körbeszámlázásos (karusszel) illetve a láncügyeltek. A szabályozás szigorítása, az ellenőrzések hatékonyabbá tétele révén számos nagy horderejű áfa-csalást tártak fel. Ezen a téren előrelépés történt a szabályozásban (fordított adózás), ugyanakkor az uniós tagországok közötti információáramlás, illetve közös ellenőrzések is növelték az ellenőrzések hatékonyságát. Ezen a területen szorosan együttműködnek a Vám- és Pénzügyőrség szervezetével, valamint az uniós tagországokkal.

A körbeszámlázásos csalás tényállása alapján 2009-ben 33 milliárd forint adókülönbözetet jegyzőkönyveztek. A karusszel csalások ellen folytatott küzdelemben lényeges a Központi Kapcsolattartó Irodán keresztül zajló tagállami információcsere, valamint a közös ellenőrzés. A feketegazdaság elleni bizottság szerint a közbeszerzési korrupció visszaszorításában nem az egyéni bejelentések/feljelentések ígérik a legjobb eredményt, hanem a teljes nyilvánosság biztosítása. Ehhez mindenekelőtt meg kell valósítani, hogy a közbeszerzésekre vonatkozó minden közérdekű információ egyszerűen, könnyen, felhasználóbarát módon mindenki számára elérhető, megismerhető, értékelhető, elemezhető legyen. Legalább ilyen fontos lenne a közbeszerzési törvény alapos átdolgozása, áttekinthetővé és minden tisztességes pályázatkiíró és pályázó számára egyszerűen teljesíthetővé tétele. A formai előírások tömege helyett a tartalmi felelősség megkövetelhetőségét kellene szolgálnia - húzzák alá a bizottság tagjai.

Adófórum.hu - barikad.hu

FRISS HÍREK