Itt az idő, hogy megtudjuk az igazságot! - Kizárt váci fideszesek nyílt levele
2010, március 8 - 12:35
Egyre többen értik...Itt az idő! Meg kell tudni minden magyar polgárnak az igazságot, és
joga van tudni minden váci polgárnak az igazságot. Politikailag lehet, hogy ezért elítélnek, erkölcsileg azonban mindannyian csak győztesen kerülhetünk ki.
A váci Fidesz-botrányként ismert cikk és a kapcsolódó hangfelvétel valós. Jelen voltunk, hallottuk és végigéltük, amint politikai felső vezetőkre hivatkozva megpróbáltak rávenni arra, ami számunkra morálisan lehetetlen, átlépni egy küszöböt a politikai haszonszerzésért. És ne legyen kétsége senkinek: a politikai haszonszerzés mögött minden esetben egyéni érdekek húzódnak meg.
Így a képviselőtestületi ülésen az üggyel kapcsolatban az hangzott el - visszakereshető ki mondta -, hogy „ORDAS KORRUPCIÓ”. Az ellenállásba torkolló beszélgetés után minden érdemi kapcsolat megszakadt a FIDESZ választókerületi elnökével, aki minden lehetséges
eszközzel törekedett arra, hogy a politikai partvonalon kívül helyezzen minket.
Tagkizárásokkal, kizárási javaslatokkal, hiteltelenítő média nyilatkozatokkal, a felső vezetés felé történő folyamatos áskálódással, végül a teljes szervezet feloszlatásával, és a „nép leváltásával”, mely neki a jelölésnél éppen jókor jött.
Volt mitől félnie, hiszen nem voltunk és nem is vagyunk azonos erkölcsi nívón, azonban el kell gondolkodni azon, hogyan akar egy párt bizalmat és többséget a kormányzásához, ha ilyen emberekkel tölti fel képviselői helyeit! Lehet-e így egy országot kivezetni a gazdasági és erkölcsi válságból?
Kétfrontos harcba kényszerült a frakció, amit nem lehet megnyerni, és amelynek eredménye, hogy tagjait nem vették fel ismét a FIDESZ tagok közé. Hallgatnunk kellett a belső, értékrendünk szerint vállalhatatlan vezetői megkeresésről, és közben hagyni, hogy
kiszorítsanak a politikai térből, melynek oka, és haszonélvezője ugyanaz a választókerületi elnök: Bábiné Szottfried Gabriella.
Az így létrejött alternatív jobboldal - melyet feltöltöttek a FIDESZ régi, korábban komoly károkat okozó politikai riválisaival is - aztán teljes mellszélességgel kiáll vezetője mellett, és elhatárolódik azoktól a jobboldaliaktól, akik felismerték valódi politikai ellenfeleiket az MSZP színeiben.
Az információk már korábban bejárták a FIDESZ felső vezetést, tudomásuk volt minden részletről, azonban érdemi reakció nem volt, kitartottak választottjuk mellett. A történteket tovább tarkította Nagy István régióvezető, aki magára vállalta a felsőbb utasítás kiadását, de ez már valószínűleg csak szerecsenmosdatás volt.
Továbbra is ragaszkodunk erkölcsi értékeinkhez, azok mentén visszaverve minden haszonszerzésre irányuló támadást, annak ellenére, hogy tudjuk a támadások továbbra is nem csak balról, hanem jobbról is érni fognak minket.
Tomori Pál FIDESZ-KDNP frakcióvezető helyettes, önkormányzati
képviselő
Kriksz István FIDESZ frakcióvezető, önkormányzati képviselő
Rózsa Ferenc FIDESZ-KDNP frakció tag, önkormányzati képviselő
FRISS HÍREK
- 11:13
Négy magyar jégtörő dolgozik a szerb-horvát Duna szakaszon
- 10:51
Feltételezett emberrablókat lincseltek meg Mexikóban
- 10:38
66 millió köbméter földgázt is felhasználhatunk ma
- 10:18
Bukdácsoltak az árfolyamok az elmúlt héten
- 09:59
Felgyújtotta magát egy tibeti szerzetesnő Kínában
- 09:46
Politikai válság árnyékában az új maldív-szigeteki elnök
- 09:32
Szívműtét előtt a japán császár
- 09:22
Megszüntették a szmogriadót Budapesten
- 09:10
Újbudai Nemzeti Estek - EU: Kint vagy bent?
- 08:55
Guinness-rekordra készülnek a nagykanizsai fánkfesztiválon
- 08:49
Borítékolható a türkmén „választás” eredménye
- 08:33
Leégett egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
- 08:21
Alonso elégedett a Ferrari új versenyautójával
- 08:10
Az al-Kaida vezére a szíriai felkelőket támogatja
- 08:00
Nótin Tamás: Globális Jenga
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját
- 08:29
A görög kormány jóváhagyta az EU-IMF-hitelmegállapodást
- 08:18
Illegális bevándorlók ostromolják a határokat
- 22:06
Ügyészségen a MÁV-székház ügye
- 21:55
Ankara: katasztrófa volna az Irán elleni háború
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés




