Lévai: Törvényes keretek között már lehetetlen a listaállítás

Az MDF rekordgyorsasággal leváltott budapesti elnöke, Lévai Zoltán szerint a Fórum financiális kényszerből ment bele, hogy átadja a fővárosi képviselőhelyek többségét az SZDSZ-nek, a liberálisok azonban megszegték a szerződést.

Öngyilkos lépés volt bejelenteni, hogy felbontja az SZDSZ-szel kötött szerződést. Előre lehetett tudni, hogy ezzel vége a párttagságának. A Fórum vezetői is célozgattak arra, amikor kizárták, hogy elment az esze. Az egyik televízióban Kerék-Bárczy Szabolcs az ön „kimerültségével”, hozta összefüggésbe a történteket. Hogy vannak az idegei?

Nem őrültem meg. Természetes, hogy ha nem lehet cáfolni az állításaimat, akkor személyeskedés felé megy el a dolog, de ettől a valóság nem változik.

Miért a kampány közepén borított, hiszen eddig önt Dávid Ibolya emberei és az SZDSZ-szövetség támogatói közé sorolták?

Az MDF budapesti szervezetének elnökeként nem tehettem mást, valakinek el kellett mondani az igazat. Nem adhattam a nevemet ahhoz a hamis látszathoz, hogy a dolgok rendben folynak. Érzékeltem, hogy bizonyos innovatív megoldások nélkül már nincs remény, és nem szerettem volna, hogy ezeket egyszer az én nevemhez kössék majd.

Miket nevez innovatív megoldásoknak?

Olyan technikákat, amelyekkel kétszáz ajánlószelvényből néhány nap alatt nyolcszázat lehet csinálni. Törvényes eszközökkel szinte kizárt, hogy ez sikerüljön.


Már a hétfői közleményében is hasonlóan fogalmazott. Mire céloz a törvényesség feszegetésével?

Nem célzás, csak azt állítom, hogy a cédulagyűjtés eddigi eredményeit és a hátralévő időt figyelembe véve biztosra vehető, hogy a legtöbb körzetben a mostaninál tízszer több aktivista sem lenne képes összeszedni a hiányzó ajánlásokat.

Spirk József teljes interjúja az Index oldalán olvasható.

FRISS HÍREK