Durva: A CIA kevert LSD-t a franciák kenyerébe

Az amerikai hírszerzés kevert titokban kábítószert, LSD-t egy francia falusi pék kenyereibe az ötvenes években, kísérletképp. Ez okozta az azóta is megmagyarázhatatlan esetet, amikor is egy egész falu hallucinált, és öten meghaltak. Mindezt egy amerikai oknyomozó újságíró állítja.

Titokzatos esetről adott hírt 1951-ben a francia sajtó. Egy kis településen, Pont Saint Esprit-ben hallucinálni kezdtek az emberek. A képeken egy ágyban vergődő ember látható, akit le kell fogni. De volt, aki meg akarta magát fojtani, miközben azt ordította, hogy a gyomrát kígyók eszik; és volt, aki „repülőgép vagyok” kiáltással vetette ki magát az ablakon, és törte mindkét lábát. Valaki pedig látta lábon elsétálni a saját szívét, és kérte az orvosokat, hogy tegyék neki vissza. Öten meghaltak, sokakat kellett kezelésre szállítani, elzárni.

Egész mostanáig azt gondolták, hogy a helyi pék lisztje fertőződött meg hallucinogén szerrel, vagy higannyal. Ám egy amerikai oknyomozó, újságíró most azt állítja, bizonyítékai vannak rá, hogy a CIA végzett kísérletet a falun.

H. P. Albarelli azt állítja, CIA-dokumentumokra bukkant, amely szerint Pont Saint Esprit rejtélyét dietilamid okozta. Ez a d betű az LSD-ből. Az újságíró azt mondja, a CIA a hadszíntéren LSD-vel akarta hatástalanítani az ellenséget, az erőszakot akarta kiölni a katonákból, illetve a kihallgatásokon akarta egyfajta igazságszérumként használni a szert. A hírekre hivatalosan egyelőre nem reagált sem a CIA, sem a francia hírszerzés.

mr1 - barikad.hu

FRISS HÍREK