Olvasói gondolatok
2010, március 17 - 10:47
Úgy tartja a mondás: Ahol nagy a baj, ott közel a segítség! -- Én már érzem is közeledtét.
"Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában, páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!" /Pió Atya/
És én tudom, ki ez a gyönyörű madárka. Ki is repült már!
Az utóbbi hetek, napok nem sajnálták kényeztetni azon kedves magyar honfitársaim lelkét, kik időt tudtak szakítani, és el tudtak jutni Jobbikos rendezvényekre, lakossági fórumokra.
Ezen a héten Hitvesemmel két jobbikos rendezvényre mentünk el. Most csütörtökön az újpesti Ady Endre Művelődési Központba, ahol Vona Gábor és Pörzse Sándor volt a fő "menü", de ide pontban 18 órakor, ám mégis megkésve érkeztünk, mert a ruhatárig se jutottunk el.
A tágas előtérben is annyian voltak, hogy a tömeg morajától nem lehetett hallani a kihangosított beszédeket. Innen boldogan távoztunk annak ellenére is, hogy gyakorlatilag hiába mentünk.
Tegnap, szombaton már sokkal óvatosabbak voltunk, és több, mint egy órával kezdés előtt érkeztünk a XIII. kerületi József Attila Művelődési Házba. Itt is teltházas rendezvény volt, Pörzse Sándornak és Morvai Krisztinának tisztelegtünk felállva, szűnni nem akaró vastapssal.
Ekkora szeretet, ami minden rendezvényen feléjük árad, feltétlen hűségre kötelezi Őket, és ezt képtelenség nemes tettekkel nem viszonozni. Ezt a bizalmat nem lehet már eljátszani!!!
Pörzse Sándort mintha kicserélték volna; nem kell többé minden szavát meggondolnia. Hála az égnek!!! -- nem liheg többé a nyakába Balkánbácsi, ez a nemzeti vagyont idegen kezekbe átjátszó privatizáló, mocskolódó fő-bitang: alias széles gábor.
Morvai Krisztináról csak félve merem elmondani őszinte véleményemet, hiszen mindenki, akinek nem volt szerencséje közvetlen közelségből néhány szót váltania még Vele, biztosan túlzott elfogultsággal fog engem vádolni...mert én is ugyanígy tennék!
Miután véget ért a háromórás, lélekemelő rendezvény, Morvai Krisztina dedikálta a Jobbik programfüzetét, ill. bármi egyebet, amire dedikálni lehetett. Ami engem nagyon meglepett, és ezt soha senkitől nem láttam még! -- hogy Krisztina végtelen kedvességgel leültetette maga mellé a dedikálásra várókat, és mindenkivel korlátlan ideig elbeszélgetett. Részéről semmi jele nem volt a türelmetlenségnek, így bizony volt, aki magáról megfeledkezve vigasztalódott Krisztina bűbájos természetéből eredő kedves szavaitól.
Ami még ennél is meglepőbb volt, hogy a hosszú sorban várakozók részéről sem volt tapasztalható türelmetlenség, pedig igen csak későre járt már az óra mutatója.
Mindenki sorra került, mindenkivel annyi ideig beszélgetett Krisztina, amennyire az illetőnek szüksége volt. Ha valakinek van fogalma arról, hogy Krisztina mennyire elfoglalt lehet, akkor meg se lehet igazán érteni, hogyan tudott késő este még ennyi időt fordítani ránk.
Nem tartom magam rossz emberismerőnek, így bátran jelenthetem ki, hogy e végtelen természetes kedvességgel megáldott Krisztina egyúttal sziklaszilárd ember is.
Lehet, hogy tévedek, hiszen ennek lehetőségét sohasem zárom ki; és az is lehetséges, hogy a végtelenségi elfogult vagyok Vele! Egy azonban bizonyos, hogy a korábbi idők tapasztalatai alapján fokozatosan kialakult véleményem a tegnapi nappal szilárd alapokra helyeződött!
Megvallom őszintén, hatalmas kő esett le a szívemről, hiszen végre megbizonyosodhattam arról, hogy nem tévedtem abban amit éreztem, amit Morvai Krisztináról, Balczó Zoltánról, Szegedi Csanádról, Vona Gáborról, és legújabban a mi Jobbikos képviselő-jelöltünkről, Kovács Bertalan Tamásról eddig közvetítettem.
Feledhetetlen est volt ez a tegnapi(is).
Oly hitelesen, "hittel, reménnyel, szeretettel" képviselték a Jobbik programját, (az egyedülit!) hogy még a siketnémák is megértenék szilárd elhatározásukat, szándékaik tisztaságát.
Említésre érdemes dolog: Morvai Krisztina elmondása szerint amerre csak jár szerte az országban, mindenütt azt látja, hogy korábbi szomorúság helyett már remény csillog a szemekben; bizalom sugárzik az arcokról! Megalázott honfitársaink most már emelt fővel tekintenek Rájuk a zsúfolásig megtelt termekből.
Pörzse Sándor szerint is a feléjük áradó szeretet erősíti minden napjaikat, minden óráikat, minden perceiket. Mi pedig azt tapasztalhatjuk, hogy határtalan szeretetünk, tükröződik vissza cselekedeteikben. Remélem ez egy soha véget nem érő, interaktív folyamat!
Isten adja, hogy ez továbbra is így legyen! Isten áldása kísérje Őket nemes szándékaikban, tetteikben; segíjje áldással végre ezt a sokat szenvedtetett magyar nemzetet. Szülőföldemet, az én drága hazámat!
Méltóságteljes megemlékezést kívánok!
Szebb jövőt!
Honfitársi szeretettel:
V. Szabolcs
barikad.hu
FRISS HÍREK
- 18:22
Hamarosan vége az extrém hidegnek
- 17:51
A kitörés napjára emlékeztek a gárdisták
- 17:35
Dzsihádot hirdettek a szíriai rendszer ellen
- 17:18
Több tízezren tüntettek a görög parlament előtt
- 16:51
Áprilisra várják hazánk végleges megtörését Londonban
- 16:32
Egy nap alatt letépték a párkányi táblát
- 16:10
Polgárőrök mentettek meg a kihűléstől egy fiatal férfit
- 15:59
Legalább nyolc százalékos gazdasági növekedést várnak Kínában
- 15:33
Oszama bin Laden nem terroristának szánta gyermekeit
- 15:20
13 jégtörő biztosítja a jeges árvíz elleni védelmet
- 14:52
Munkaerőhiány miatt aggódik Hongkong
- 14:42
Kíméletlenül szedi áldozatait a fagy Lengyelországban
- 14:30
A hulladékokról alkothat törvényt az Országgyűlés
- 14:24
Nem a parlament küldte Rogánt Abu-Dzabiba
- 13:41
Kiraboltak egy boltot a fővárosban
- 13:25
Március 1-től távozik a hitgyülis óvodavezető
- 12:52
Megduplázódott az eladósodott nyugdíjasok száma Szlovákiában
- 12:31
Halálra fagyott egy idős nő Monorierdőn
- 12:19
Békés életre ösztökélte gyermekeit bin Laden?
- 12:11
Afgánok próbáltak Magyarországra jutni
- 12:00
A forint gyengült, az üzemanyag tőzsdei ára emelkedett
- 11:45
Török gépek mértek csapást kurd búvóhelyekre Irakban
- 11:37
Kigyulladt egy családi ház Veszprém-Gyulafirátóton
- 11:25
Közvetlen államfőválasztás elé néz Csehország
- 11:13
Négy magyar jégtörő dolgozik a szerb-horvát Duna szakaszon
- 10:51
Feltételezett emberrablókat lincseltek meg Mexikóban
- 10:38
66 millió köbméter földgázt is felhasználhatunk ma
- 10:18
Bukdácsoltak az árfolyamok az elmúlt héten
- 09:59
Felgyújtotta magát egy tibeti szerzetesnő Kínában
- 09:46
Politikai válság árnyékában az új maldív-szigeteki elnök
- 09:32
Szívműtét előtt a japán császár
- 09:22
Megszüntették a szmogriadót Budapesten
- 09:10
Újbudai Nemzeti Estek - EU: Kint vagy bent?
- 08:55
Guinness-rekordra készülnek a nagykanizsai fánkfesztiválon
- 08:49
Borítékolható a türkmén „választás” eredménye
- 08:33
Leégett egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
- 08:21
Alonso elégedett a Ferrari új versenyautójával
- 08:10
Az al-Kaida vezére a szíriai felkelőket támogatja
- 08:00
Nótin Tamás: Globális Jenga
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít




