Zuschlagra 12,5 év fegyházbüntetést kért a vádhatóság
2010, március 17 - 12:16
Zuschlag János szerint, ha nem ő volna a főszereplő, ha nem az MSZP lenne az érintett, akkor soha nem lett volna bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény a vád; a volt szocialista politikus a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó per szerdai tárgyalásán, az utolsó szó jogán azt mondta, az ügyészség lehet, hogy jogilag nem, de érzelmileg elfogult vele szemben.
Zuschlag János olyan büntetést kért magára, amely lehetővé teszi, hogy életét újrakezdhesse Magyarországon. "Bőségesen volt időm megbánni az elkövetett cselekményemet, és higgyék el, ha még egyszer lehetne, de nem lehet, másként oldanám meg a szervezetek finanszírozását" - fogalmazott az elsőrendű vádlott.
"A vád nem vette figyelembe, hogy kényszerpályán mozogtam" - fogalmazott, hozzátéve, hogy mindenki hozzá ment pénzért, "forrást kellett a rendszerbe betenni". Emlékeztetett arra, hogy két alkalommal is tett részletes vallomást, amelyekkel szerinte jelentősen meggyorsította a nyomozást. Elismerte ugyanakkor, hogy csak azokra a kérdésekre válaszolt, amelyeknek közük volt a vádhoz.
Az elsőrendű vádlott kérte a bíróságot, vegye figyelembe, hogy az okozott kár 70 százalékát egymaga megtérítette. Hangsúlyozta: nem lehet azt állítani, hogy a kárenyhítésre fordított 50 millió forint nem a vagyonából lett kifizetve.
Zuschlag János az utolsó szó jogán mondottakban csak a másodrendű vádlottat, Lados Istvánt említette név szerint, akivel kapcsolatban érthetetlennek nevezte, hogy csak rövid börtönbüntetést kért rá a vádhatóság, míg őrá 12,5 év fegyházbüntetést. Egykori politikustársait nem említette rövid, pontokba szedett beszédében.
Tagadta, hogy bűnszervezetben, tudatosan követték el a bűncselekményeket, ezért a büntetési tétel alsó határa közelében kérte az ítélet kiszabását.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke volt, 2007. szeptember 21-étől van előzetes letartóztatásban.
MTI - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 12:31
Halálra fagyott egy idős nő Monorierdőn
- 12:19
Békés életre ösztökélte gyermekeit bin Laden?
- 12:11
Afgánok próbáltak Magyarországra jutni
- 12:00
A forint gyengült, az üzemanyag tőzsdei ára emelkedett
- 11:45
Török gépek mértek csapást kurd búvóhelyekre Irakban
- 11:37
Kigyulladt egy családi ház Veszprém-Gyulafirátóton
- 11:25
Közvetlen államfőválasztás elé néz Csehország
- 11:13
Négy magyar jégtörő dolgozik a szerb-horvát Duna szakaszon
- 10:51
Feltételezett emberrablókat lincseltek meg Mexikóban
- 10:38
66 millió köbméter földgázt is felhasználhatunk ma
- 10:18
Bukdácsoltak az árfolyamok az elmúlt héten
- 09:59
Felgyújtotta magát egy tibeti szerzetesnő Kínában
- 09:46
Politikai válság árnyékában az új maldív-szigeteki elnök
- 09:32
Szívműtét előtt a japán császár
- 09:22
Megszüntették a szmogriadót Budapesten
- 09:10
Újbudai Nemzeti Estek - EU: Kint vagy bent?
- 08:55
Guinness-rekordra készülnek a nagykanizsai fánkfesztiválon
- 08:49
Borítékolható a türkmén „választás” eredménye
- 08:33
Leégett egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
- 08:21
Alonso elégedett a Ferrari új versenyautójával
- 08:10
Az al-Kaida vezére a szíriai felkelőket támogatja
- 08:00
Nótin Tamás: Globális Jenga
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját
- 08:29
A görög kormány jóváhagyta az EU-IMF-hitelmegállapodást




