Cigány gázolt az autójával Tiszalúcon

illusztrációillusztrációOlvasónk tegnap tudósított levelében: 18 óra tájban B.Sándor és társa(i) elgázolták a házuk kapuján kilépő 22 éves lányt és barátját Tiszalúcon. A lány a helyszínen meghalt, barátját kórházba szállították, de nem biztos, hogy túléli sérüléseit.

A tettesek a helyszínről elmenekültek. A helyszínelés még most is tart. Az elhagyott autót megtalálták, de a tettesek elmenekültek, akiket nagy erővel keres a rendőrség. Ennek a férfinak a testvére szintén ugyanilyen halálos gázolás miatt tölti börtönbüntetését, aki akkoriban unokatestvérét gázolta halálra motorjával.

Mai hír:

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője elmondta: a baleset Tiszalúc belterületén történt, ahol egy 22 éves lány és egy 25 éves fiú sétált. A fiatalokat egy autó elgázolta, a lány meghalt.

Az elsődleges adatok szerint a személygépkocsi sofőrje ittasan, nem a forgalmi viszonyoknak megfelelően vezette járművét, ráadásul a baleset után segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A gázolót a rendőrök elfogták.

A halálos kimenetelő gázolás elkövetésével egy 39 éves tiszalúci férfit gyanúsít a rendőrség, akit a Szerencsi Rendőrkapitányság, valamint a megyei főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársai közösen kutattak fel. A B-A-Z Megyei Rendőr-főkapitányság a bűnügyi őrizetbe vett tiszalúci B. Sándorral szemben segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

naplo-online - barikad.hu

FRISS HÍREK