Barikád felfedezés: Természettudományi szenzáció a Fidesz választási programjában
2010, március 18 - 14:56
Azt hisszük ezek után nem véletlen, hogy a programfüzet elején maga Vizi E. Szilveszter, az Akadémia egykori elnöke méltatja ezt a Nobel-díjra is érdemes tudományos értekezést. Mindezek mellett eltörpülnek az olyan apróságok, minthogy: „bioenergiák terén is bőségben vagyunk”. Ahogy elnézzük ez utóbbiból valóban túl nagy dózist kaphatott a párt szakértője, amitől ilyen szellemi magasságokba repült.Unalmunkban lapozgattuk a Fidesz választási programját, és ahogy elnézzük apait-anyait beleadva választóik elé tárták a „nemzeti ügyek politikáját”. Kicsit unalmas volt oldalakat olvasni a semmiről, de mégsem volt teljesen felesleges időtöltés átnyálazni Magyarország kormányzásra is esélyes pártjának értekezését, mert a 45. oldal táján olyan szenzációra bukkantunk, ami alapjaiban változtatja meg a természettudományok eddigi megfigyeléseit és tapasztalatait a vízzel kapcsolatban. Nem vagyunk környezetvédelmi szakemberek, ezért megkérdeztünk egy szakértőt. Meghallgatott és az alábbi kommentet fűzte hozzá: A Magyar Tudományos Akadémia remélhetőleg azonnal rendes taggá választja a „saját, meglévő erőforrásaink kiaknázása” című fejezet szerzőjét, aki nem kevesebbet állít, minthogy: „ Magyarország gazdag víz alatti és víz feletti vizekben…”.
Azt hisszük ezek után nem véletlen, hogy a programfüzet elején maga Vizi E. Szilveszter, az Akadémia egykori elnöke méltatja ezt a Nobel-díjra is érdemes tudományos értekezést. Mindezek mellett eltörpülnek az olyan apróságok, minthogy: „bioenergiák terén is bőségben vagyunk”. Ahogy elnézzük ez utóbbiból valóban túl nagy dózist kaphatott a párt szakértője, amitől ilyen szellemi magasságokba repült. Mi, egyszerű földi halandók természetesen messze vagyunk az ehhez hasonló korszakalkotó felfedezésektől, hiszen mi egyszerűen csak megvédeni akarjuk felszíni és felszín alatti vízkincsünket. Azt a részét is, ami a víz alatt, és azt is, ami a víz felett van. Nem megfeledkezve természetesen a kettő között elhelyezkedő vizekről sem. A tisztelt választóknak pedig ajánljuk, gondolkodjanak el, mely párt szakértő társulatát látnák szívesebben kormányon, és április 11-én eszerint cselekedjenek, hogy végre valóban „kint legyünk a vízből”. Konklúzió: Vagy a Fidesznél olvasatlanul fogadták el a programot, vagy ennyire nem értenek hozzá. Döntsenek Önök! Mi a Jobbikot választjuk. barikad.hu
FRISS HÍREK
- 12:31
Halálra fagyott egy idős nő Monorierdőn
- 12:19
Békés életre ösztökélte gyermekeit bin Laden?
- 12:11
Afgánok próbáltak Magyarországra jutni
- 12:00
A forint gyengült, az üzemanyag tőzsdei ára emelkedett
- 11:45
Török gépek mértek csapást kurd búvóhelyekre Irakban
- 11:37
Kigyulladt egy családi ház Veszprém-Gyulafirátóton
- 11:25
Közvetlen államfőválasztás elé néz Csehország
- 11:13
Négy magyar jégtörő dolgozik a szerb-horvát Duna szakaszon
- 10:51
Feltételezett emberrablókat lincseltek meg Mexikóban
- 10:38
66 millió köbméter földgázt is felhasználhatunk ma
- 10:18
Bukdácsoltak az árfolyamok az elmúlt héten
- 09:59
Felgyújtotta magát egy tibeti szerzetesnő Kínában
- 09:46
Politikai válság árnyékában az új maldív-szigeteki elnök
- 09:32
Szívműtét előtt a japán császár
- 09:22
Megszüntették a szmogriadót Budapesten
- 09:10
Újbudai Nemzeti Estek - EU: Kint vagy bent?
- 08:55
Guinness-rekordra készülnek a nagykanizsai fánkfesztiválon
- 08:49
Borítékolható a türkmén „választás” eredménye
- 08:33
Leégett egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
- 08:21
Alonso elégedett a Ferrari új versenyautójával
- 08:10
Az al-Kaida vezére a szíriai felkelőket támogatja
- 08:00
Nótin Tamás: Globális Jenga
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját
- 08:29
A görög kormány jóváhagyta az EU-IMF-hitelmegállapodást




