Bertha Szilvia: Higgyünk végre a szemünknek!
2010, március 19 - 10:24
Bertha SzilviaTeljes össztűz alá vették a Jobbikot. Balról, jobbról kapunk hideget-meleget. Minden erkölcsi gát átszakadt, a fősodratú média számára nem szent már semmi, a jobbikos politikusok, jelöltek magánélete és családja sem, nem néznek se Istent, se embert. Rágalmak, gyomorforgató hazugságok, kiforgatott féligazságok, lejáratási kampány mindenhol. Legutóbb Vona Gábort vádolták házasságtöréssel a Magyar Hírlap címoldalán. Azóta természetesen több szálon is jogi lépések történtek, az Országos Választási Bizottság is elmarasztalta az újságot emiatt, és ennek leközlésére kötelezte. A Magyar Hírlap információinak hitelességét mutatja, hogy egyetlen más sajtóorgánum sem vette át a hírt, mert annyira nyilvánvaló hazugság volt, és hát nekik nem érte meg a következményeket. Nem úgy a Fidesz egyik lakájmédiájának, hiszen a leendő hatalom biztos tudatában nem félnek a következményektől. Ám azzal ők sem számoltak, hogy tömegesen mondják le azóta olvasóik az előfizetéseiket...
Mindeközben egyre nyilvánvalóbban borul össze a két régi párt, az MSZP és a Fidesz. Hegedűs Zsuzsa, a Fidesz reménybeli szociális miniszterjelöltje országos médiumokban hívta fel az emberek figyelmét, hogy bárkire lehet szavazni, csak a Jobbikra nem. Bárkire? Tényleg?
Majd Mesterházy Attila méltatta Orbán Viktor nagyszerű hazafiságát, hozzátéve, hogy hasonló a hasonlónak örül. Nem hallottunk tiltakozást, elhatárolódást a Fidesz részéről. Mint ahogy akkor sem, amikor az MSZP politikusa felajánlotta, hogy visszaléptetik jelöltjeiket a Fidesz javára azokban a körzetekben, ahol a Jobbik jelöltje esélyes a győzelemre. Visszautasítás, elhatárolódás, tiltakozás nem történt a Fidesz részéről ez ügyben sem. Viszont a két párt teljes egyetértésben megszavazta azt a kétharmados törvényt, melyben elképesztően megszigorították a titkosítások feloldását. Egyetlen fideszes honatya szavazott csak ellene. Az eredmény: mostantól mindent le lehet titkosítani, különösebb indok nem kell hozzá, és hiába jön rá valaki, hogy bűntényt takar az ügylet, ha a titkosítás ellenére mégis nyilvánosságra hozza, még őt büntetik meg és le is ültetik miatta. A törvény egyébként április 1-én lép hatályba... még mondja valaki, hogy nem a Jobbiktól és a számonkéréstől való rettegésükben hozták meg ezt a törvényt! Hát ilyen számonkérésre számíthatunk a Fidesztől!
Számomra érthetetlen egyébként az a tapasztalat, melyet nagyon sok fideszes szavazóval történő beszélgetés során szereztem. Elmondták ugyanis, hogy érzik, valami nincs rendben a Fidesz körül, látják, hogy liberálisokkal felhígult a politikusállomány, hogy eléggé el nem ítélhető megnyilatkozásaik és döntéseik vannak sorozatban. De mégis rájuk készülnek szavazni, mert már megszokták, hogy oda teszik az X-et, kötelességüknek érzik támogatni a pártot ebben a helyzetben. Én mindenkit arra biztatnék, hogy jól gondolják meg, kire teszik voksukat, mert az ország, a nemzet jövője múlik rajta. Az múlt tettei és a konkrét jövőkép alapján ítéljenek, ne pedig megszokásból. Mert a tét, és vele a választók felelőssége is óriási.
De nézzük, mik azok a nagyágyú témák, amiken lovagolnak a médiában. A keszthelyi Jobbik szervezet elnöke belekeveredett valamilyen csalási ügybe, a nyomozás még folyik. A Jobbik megtette a szükséges lépéseket, felfüggesztette az úr tagságát az ügy tisztázásáig, ezt persze nem hangoztatja a sajtó.
A bicskei Jobbik elnök állítólag lőszert adott el Budaházy Györgyéknek, erről egy hangfelvétel hivatott tanúskodni, melyről már szakértők is megállapították, hogy hamisítvány. Apropó, Budaházy: minden bizonyíték nélkül tartják még mindig fogva terrorizmus vádjával, és már a Jobbikot is terrorizmussal vádolják, mert nem határolódik el tőle és a többi fogvatartottól. Nos igen, mivel állítólag jogállamban élünk, ahol mindekit megillet az ártatlanság vélelme, így számunka, bizonyítékok hiányában egyértelműen ártatlanok. Ezen közben pedig elképesztő az egész eljárás, törvénytelenségekkel és eljárási szabálytalanságokkal zsúfolva, és a bánásmód, amiben családjukat, gyermekeiket is részesítik, az ’50-es éveket idézi.
És persze napi szinten hozza le a média azoknak a volt jobbikosoknak a mocskolódásait, akik többnyire egyéni ambícióiktól fűtve akarták saját elképzeléseiket megvalósítani. Ezek az emberek mindig a többség ellenakaratába ütköznek, melynek általában kilépés, etikai eljárás, és sajnos sokszor az adott szervezet feloszlása lesz az eredménye. Mert mi itt közösségben gondolkodunk és dolgozunk, és bizony sokszor előfordul, hogy az egyéni érdekeket fel kell áldozni a közösség előrehaladása érdekében. Ez nem megy mindenkinek, de az nem való közénk, és nem méltó arra – és nem is lesz képes rá -, hogy önzetlenül szolgálja az ország és a nemzet érdekeit.
Csak összehasonlításképp: a Jobbikról 6 éves pártműködése alatt alig-alig tudtak bármilyen kompromittáló dolgot előásni. Amennyiben valamely tagunkkal kapcsolatban megalapozott kételyek merülnek fel, eddig is és eztán is megtettük a szükséges lépéseket tagságának felfüggesztésével, vagy megszüntetésével. Ezt a jövőben is betartjuk, ellentétben a mostani országgyűlési pártokkal, melyek a bizonyítottan köztörvényes bűnözőket is megtűrik tagjaik között.
Nem ígérjük, hogy a mi köreinkbe nem kerülnek be időnként oda nem illő elemek, mert nincs lehetőségünk az alapos szűrésre, a belépési nyilatkozatban megadott adatok valóságtartalmát sem áll módunkban ellenőrizni. Hiszen a titkosszolgálatok nemhogy nem a mi kezünkben vannak, de még potenciális veszélyforrást is jelentenek a tudatosan küldött bomlasztók, hírnév- és megítélésrombolók személyében.
Azonban mégis megnyugtató ígéretet tehetünk. A Jobbik tagsága túlnyomórészt óriási áldozatokat vállaló egyszerű ember, aki saját magától és családjától vonja meg a pénzt, időt, energiát, és sokszor teljes egzisztenciáját teszi kockára a párt nyilvános felvállalásával. Ők, mi, nem tűrjük meg magunk között az egyéni ambíciókat, az alkalmatlanokat, a törtetőket, az árulókat. Tévedni, hibázni lehet, mert mi is emberek vagyunk, de a szándékosság, az önös érdek, a rosszhiszeműség nem tartozik a jobbikos erények közé. Az ilyen emberek ugyanis a mi több éves munkánkat teszik tönkre, a mi és családjaink áldozatvállalását járatják le. Minél aktívabb egy szervezet, annál hamarabb kibuknak a nem megfelelő elemek, akiktől nem habozunk megválni. A Jobbik tagságában ilyen formán folyamatos és erős megtisztulás zajlik, többnyire ennek lehetnek tanúi a kedves olvasók, mikor valaki méltatlankodva rohan a fősodratú médiához panaszkodni, hogy milyen csúnyán bántak el vele a Jobbikban. Persze, ugyan ezek a médiumok a másik oldalt valahogy mindig „elfelejtik” megkérdezni a miértekről...
Bertha Szilvia,
a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje
barikad.hu
FRISS HÍREK
- 12:52
Megduplázódott az eladósodott nyugdíjasok száma Szlovákiában
- 12:31
Halálra fagyott egy idős nő Monorierdőn
- 12:19
Békés életre ösztökélte gyermekeit bin Laden?
- 12:11
Afgánok próbáltak Magyarországra jutni
- 12:00
A forint gyengült, az üzemanyag tőzsdei ára emelkedett
- 11:45
Török gépek mértek csapást kurd búvóhelyekre Irakban
- 11:37
Kigyulladt egy családi ház Veszprém-Gyulafirátóton
- 11:25
Közvetlen államfőválasztás elé néz Csehország
- 11:13
Négy magyar jégtörő dolgozik a szerb-horvát Duna szakaszon
- 10:51
Feltételezett emberrablókat lincseltek meg Mexikóban
- 10:38
66 millió köbméter földgázt is felhasználhatunk ma
- 10:18
Bukdácsoltak az árfolyamok az elmúlt héten
- 09:59
Felgyújtotta magát egy tibeti szerzetesnő Kínában
- 09:46
Politikai válság árnyékában az új maldív-szigeteki elnök
- 09:32
Szívműtét előtt a japán császár
- 09:22
Megszüntették a szmogriadót Budapesten
- 09:10
Újbudai Nemzeti Estek - EU: Kint vagy bent?
- 08:55
Guinness-rekordra készülnek a nagykanizsai fánkfesztiválon
- 08:49
Borítékolható a türkmén „választás” eredménye
- 08:33
Leégett egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
- 08:21
Alonso elégedett a Ferrari új versenyautójával
- 08:10
Az al-Kaida vezére a szíriai felkelőket támogatja
- 08:00
Nótin Tamás: Globális Jenga
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját




