Civilek: Minden kategóriában jobb a Jobbik programja, mint a Fideszé

Minden nagyobb kategóriában jobbnak ítélte a Jobbik programját a Mi írérnek? című civil kezdeményezés. A pártok programjait értékelő szakértők szerint a Fidesz lényegében csak számon kérhetetlen általánosságokat fogalmaz meg, a párt konkrétabb elképzeléseiről alig tudhatunk meg valamit.

A célok többsége elnagyolt. Szinte csak a gazdaságfejlesztés és az egészségügy területén találunk néhány számszerűsített és számon kérhető ígéretet, de még ott is csak szórványosan. A program egyetlen helyen utal a stabil és kiszámítható költségvetési politikára, így erre a szándékra inkább implicit módon lehet következtetni a kormányzati politika kiszámíthatóságának általában véve tervezett javításából. Arra azonban a Fidesz programja sem tesz kísérletet, hogy terveinek költségvetési hatásait feltárja, ennek megítélése a vállalások homályossága miatt a választó számára is lehetetlen.

A program igen fukar az oktatás terén tett lépésekben, és a pártfinanszírozás területén sem ígér változtatást. Egyedül a gazdaságpolitikai és egészségügyi területen sorol fel olyan célokat és intézkedéseket, melyek megvalósulása érdemben nyomon követhető és megítélhető. Összességében, a program nem tartalmaz jelentős ellentmondásokat, ugyanakkor nem tér ki a tervezett lépésektől várt gazdasági és társadalmi hatásokra.

A civilek összességében egy ötfokozatú skálán 2,2-re értékelték a Fidesz prograrmját, s a megalapozottság tekintetében az összes közül a leggyengébbnek találták. A Jobbik programját ugyanez a csapat mind a három, szerintük legfontosabb mutató tükrében jobbnak értékelte, mint a polgári pártét.

portfolio.hu - barikad.hu

FRISS HÍREK