Őszödi beszéd CD-n, Orbán-Gárda, szeretet - Gyurcsány-koncert a Körcsarnokban
2010, március 19 - 19:48
Nehéz helyzetben voltak azok, akik követni szerették volna Gyurcsány Ferenc péntek délutáni verbális ámokfutását. A bukott miniszterelnök ide-oda csapongó szürreális performansza során elhangzott szavak között igazi pszichiáternek való feladat volna értelmes összefüggést találni - igaz, a Körcsarnokban összegyűlt, pogózásra éhes, fanatikus rajongók nem is ezért érkeztek.
Az MSZP mentálisan ingatag rocksztárjának fellépése előtt két legendás, veterán dj, Vitányi Iván, és Bauer Tamás pörgették az elmúlt két évtized legrecsegősebb lemezeit. Utóbbi a választások kapcsán az egy húsz esztendős SZDSZ plakát szövegét idézte: aki otthon marad, a múltra szavaz. "Ma vannak pártok, melyek a csendőrséget, az Egységes Pártot akarják visszahozni, ma aki otthon marad, a 80 évvel ezelőtti múltra szavaz. Mindnyájunknak el kell menni, és a demokratikus pártokra szavazni" - hergelte a közönséget DJ Bauer.
Végezetül egy másik kopottas ballib klasszikus, Tamás Gáspár Miklós egy korábbi sikerszámát idézte: "választás előtt azt nézzük meg, milyen törvényeket szavaztak egy, vagy utasítottak el a pártok, mit csináltak, amikor kormányon voltak" - dübörgött a felajzott rajongók felé.
Őszödi beszéd 1000 Ft-ért
Ezután jött Gyurcsány Ferenc, aki meglehetősen karcos nyitásként a "szenvedély és a szeretet túlzásának" nevezte az őszödi beszéd ordenáré káromkodás-özönét. A nagyszerű opust, egyébként a hardcore rajongók 1000 jó magyar forint ellenében meg is vásárolhatták a rendezvény során.
Megismételve Mesterházy Attila életveszélyes logikai salto mortalejét, Gyurcsány is arra hivatkozott, hogy az elmúlt két ciklus alatt az ország nagyon sokat fejlődött, igaz, ebből "sokan keveset éreznek".
A fenti, legedzettebb gyomrokat is próbára tevő intellektuális hullámvasút végén a bukott miniszterelnök a következő mondattal égetett fel minden hidat a valóság felé: "Magyarország jobban él, mint 2001-ben, még ha nincs is ennek tudatában".
Szeretlek benneteket!
A hangulat azonban hágott tetőfokára, amikor a MC Gyurcsány a jobboldali térféllel kapcsolatos lázas vízióit vetítette le megbabonázott közönségének. A Fidesz és Jobbik szerinte két párt, de "egy pártrendszer", egy gondolat: Vona Gábor Orbán Viktor "köpenyéből bújt ki", sőt "a múlt közössége mellett a jelen közelsége is összetartja őket": előrébb tartják az antidemokratikus rendet, mint a demokratikus szabadságot. A demokraták felől nézve a Fidesz legfeljebb a szélsőségesség enyhébb formája - engedte meg nagylelkűen a szónok.
Gyurcsány ezután egy igazi kőkemény zúzás keretében emlékezett meg szeretett kordonjainak elbontásáról. "A Gárda céljaiban és értékeiben kifejezi mindazt, amit Orbán gondol a világról. A Gárda a szalonképtelen Orbán, az egyszeres kordonbontásból a rendszeres rendbontás" - sújtott le a fasiszta csőcselékre a szónok.
Ferenc ezután egy lírai balladával olvasztotta meg közönsége szívét: "az igazság ma a mi oldalunkon áll", szögezte le. Szeretlek benneteket, akik mindig mellettünk voltatok - búgta romantikusan Gyurcsány. Már csak az andalogva billegő öngyújtók hiányoztak.
A fellépő végül egy igazi, dinaimukus, lelkesítő nótával búcsúzott a párás szemű közönségtől: "A választással azonban nincs vége a küzdelemnek", bár "az elmúlt húsz év legnehezebb választása jön" - dörögték a hangfalak. A bulit hatalmas taps, és a közönség dübörgő tetszésnyilvánítása zárta. A felejthetetlen élményben részesült rajongók üdvözült mosollyal arcukon hagyhatták el az arénát. A reflektorok lekapcsolnak, a zene elhallgat. A többi, néma csend....
Balogh Gábor
FRISS HÍREK
- 11:25
Közvetlen államfőválasztás elé néz Csehország
- 11:13
Négy magyar jégtörő dolgozik a szerb-horvát Duna szakaszon
- 10:51
Feltételezett emberrablókat lincseltek meg Mexikóban
- 10:38
66 millió köbméter földgázt is felhasználhatunk ma
- 10:18
Bukdácsoltak az árfolyamok az elmúlt héten
- 09:59
Felgyújtotta magát egy tibeti szerzetesnő Kínában
- 09:46
Politikai válság árnyékában az új maldív-szigeteki elnök
- 09:32
Szívműtét előtt a japán császár
- 09:22
Megszüntették a szmogriadót Budapesten
- 09:10
Újbudai Nemzeti Estek - EU: Kint vagy bent?
- 08:55
Guinness-rekordra készülnek a nagykanizsai fánkfesztiválon
- 08:49
Borítékolható a türkmén „választás” eredménye
- 08:33
Leégett egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
- 08:21
Alonso elégedett a Ferrari új versenyautójával
- 08:10
Az al-Kaida vezére a szíriai felkelőket támogatja
- 08:00
Nótin Tamás: Globális Jenga
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját
- 08:29
A görög kormány jóváhagyta az EU-IMF-hitelmegállapodást
- 08:18
Illegális bevándorlók ostromolják a határokat
- 22:06
Ügyészségen a MÁV-székház ügye
- 21:55
Ankara: katasztrófa volna az Irán elleni háború
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját




