35 éves mélyponton Washington és Tel-Aviv viszonya
2010, március 19 - 20:18
Izrael washingtoni nagykövete szerint az utóbbi 35 év legmélyebb válságába került az amerikai-izraeli viszony az újabb kelet-jeruzsálemi telepépítési terv miatt. Médiajelentések szerint Michael Oren amerikai nagykövet értékelte így a kapcsolatok állapotát más izraeli diplomatáknak tartott telefonkonferenciáján.
Oren szavai a Reuters hírügynökség szerint ütköznek Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek azzal a törekvésével, hogy megpróbálja a ténylegesnél kisebbnek feltűntetni azt a feszültséget, amely közte és Barack Obama elnök kormánya között alakult ki az izraeli-palesztin tárgyalások újrakezdését fenyegető telepépítési terv miatt. "Izrael és az Egyesült Államok viszonya 1975 óta a legsúlyosabb válságban van ... ez egy történelmi léptékű válság" - idézte a Közel-Kelet történetének kiváló ismerőjeként számon tartott Michael Oren szavait a Jediót Ahronót című lap.
Az izraeli belügyminiszter éppen Joe Biden amerikai alelnöknek az izraeli-palesztin közvetett tárgyalások megkezdését beharangozó látogatása alatt jelentette be, hogy 1600 új lakást terveznek felépíteni a kelet-jeruzsálemi Ramat Slómó negyedben. Biden és a Fehér Ház is elítélte a bejelentést, palesztin vezetők pedig az Arab Ligával egyetemben közölték, hogy nem kezdik meg a közvetett tárgyalásokat, amíg az izraeli fél nem állítja le az újabb lakótelep-építést. Az incidens miatt az Izraeli Munkapárt közölte: fontolóra kell vennie, hogy kilépjen-e a kormánykoalícióból. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter pénteken az izraeli kormányfővel folytatott telefonbeszélgetésében - szokatlanul nyersen - sértőnek nevezte a terv bejelentését, amely, mint mondta, "aláaknázta a békefolyamatba vetett hitet és bizalmat".
Netanjahu bocsánatkérésre kényszerült, "a szerencsétlen időzítés" miatt belügyminiszterére hárította a felelősséget, de magát az építési tervet nem utasította el. Az izraeli média jelentése szerint pénteki telefonbeszélgetésük során Clinton a Ramat Slómó-i építkezési döntés visszavonását követelte. Netanjahu szóvivője, Mark Regev nem volt hajlandó kommentálni ezt az értesülést. Nevük elhallgatását kérő izraeli tisztségviselők azonban megerősítették, hogy Washington a terv leállítását szorgalmazza. Egy ilyen meghátrálás nyilvánvalóan széteséssel fenyegetné a Netanjahu vezette kormánykoalíciót, amelyet a telepesbarát pártok uralnak, élükön a kormányfő Likud pártjával.
A név nélkül nyilatkozó izraeli tisztségviselők szerint az Egyesült Államok azt is kérte, hogy Izrael tegyen jelentős bizalomépítő gesztusokat a palesztinoknak, több száz palesztin fogoly szabadon bocsátásával vagy további ciszjordániai területek palesztin ellenőrzés alá helyezésével. Washington - mint hozzátették - emellett azt követelte, Izrael hivatalosan nyilvánítsa ki, hogy a palesztinokkal folytatandó tárgyalásokon a konfliktus összes nagy témaköre - így a végleges határok kérdése, Kelet-Jeruzsálem leendő státusa, valamint a palesztin menekültek sorsa is - napirenden lesz.
honvedelem.hu - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 14:52
Munkaerőhiány miatt aggódik Hongkong
- 14:42
Kíméletlenül szedi áldozatait a fagy Lengyelországban
- 14:30
A hulladékokról alkothat törvényt az Országgyűlés
- 14:24
Nem a parlament küldte Rogánt Abu-Dzabiba
- 13:41
Kiraboltak egy boltot a fővárosban
- 13:25
Március 1-től távozik a hitgyülis óvodavezető
- 12:52
Megduplázódott az eladósodott nyugdíjasok száma Szlovákiában
- 12:31
Halálra fagyott egy idős nő Monorierdőn
- 12:19
Békés életre ösztökélte gyermekeit bin Laden?
- 12:11
Afgánok próbáltak Magyarországra jutni
- 12:00
A forint gyengült, az üzemanyag tőzsdei ára emelkedett
- 11:45
Török gépek mértek csapást kurd búvóhelyekre Irakban
- 11:37
Kigyulladt egy családi ház Veszprém-Gyulafirátóton
- 11:25
Közvetlen államfőválasztás elé néz Csehország
- 11:13
Négy magyar jégtörő dolgozik a szerb-horvát Duna szakaszon
- 10:51
Feltételezett emberrablókat lincseltek meg Mexikóban
- 10:38
66 millió köbméter földgázt is felhasználhatunk ma
- 10:18
Bukdácsoltak az árfolyamok az elmúlt héten
- 09:59
Felgyújtotta magát egy tibeti szerzetesnő Kínában
- 09:46
Politikai válság árnyékában az új maldív-szigeteki elnök
- 09:32
Szívműtét előtt a japán császár
- 09:22
Megszüntették a szmogriadót Budapesten
- 09:10
Újbudai Nemzeti Estek - EU: Kint vagy bent?
- 08:55
Guinness-rekordra készülnek a nagykanizsai fánkfesztiválon
- 08:49
Borítékolható a türkmén „választás” eredménye
- 08:33
Leégett egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
- 08:21
Alonso elégedett a Ferrari új versenyautójával
- 08:10
Az al-Kaida vezére a szíriai felkelőket támogatja
- 08:00
Nótin Tamás: Globális Jenga
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán




