Hegedűs Tamás miniszterjelölti bemutatkozása
2010, március 20 - 16:33
Hegedűs TamásHegedűs Tamás vagyok, 41 éves közgazdász. Szakmai előéletemet tekintve 1998-ig megyek vissza, amikor a Miniszterelnöki Hivatalon belül működő Stratégiai Elemző Központ munkatársa, majd a Társadalom- és gazdaságpolitikai főosztály vezetője lettem. Stratégiai elemzéssel és tervezéssel, illetve döntéselőkészítéssel foglalkoztam a társadalompolitika és a gazdaságpolitika területén. 2002-ben távoztam a hivatalból, és a távközlésben dolgoztam 2004-ig. Ekkor kerültem senior tanácsadóként az egyik vezető üzleti tanácsadó céghez, ahol az elmúlt év decemberéig dolgoztam.
A Jobbik munkáját régóta segítem szakmai kérdésekben és a stratégiai döntéshozatalban. Vona Gábor elnök úr személyes felkérésére vállaltam képviselőjelöltséget, és vettem részt a programírásban. A gazdasági programnak társszerzője, a teljes választási programnak egyik szerkesztője voltam.
Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom miniszterelnök-jelöltje a bizalmával tüntetett ki, amikor felkért arra: legyek a Jobbik árnyékkormányának gazdasági miniszterjelöltje. A bizalmat ez úton is köszönöm.
A gazdasági tárca – pontos nevén: a Gazdasági és Informatikai Minisztérium – a Jobbik elképzeléseiben erősen integrált minisztériumot jelent. A szűkebben vett gazdaságfejlesztésen kívül ez a tárca felügyelné
- a lakásügyet és településügyeket,
- a turizmust,
- a közlekedést,
- az energetikát,
- az informatikát és távközlést,
valamint
- a közigazgatás fejlesztését.
Utóbbihoz némi magyarázat. Mint az a minisztérium elnevezéséből is kiderül, az informatikának a gazdaság fejlesztésén belül kiemelt jelentőséget tulajdonítunk. Felmérések szerint az elmúlt években az Európai Unió országaiban a gazdasági növekedés mintegy fele köthető az infokommunikációs technológiák alkalmazásához. Az elmúlt évek hazai tapasztalata ugyanakkor megmutatta azt is: nem szerencsés, ha az informatika irányítása szétszabdalt. Ezért a kormányzati-közigazgatási informatikát, az e-közigazgatás fejlesztését szintén a Gazdasági és Informatikai Minisztérium alá rendeljük. Az e-közigazgatás fejlesztése ugyanakkor – optimális esetben – szétválaszthatatlan a közigazgatási szervezetfejlesztéstől. Ez indokolja, hogy a közigazgatás-fejlesztés a gazdasági és informatikai tárca felügyelete alá kerüljön.
Amit még fontos kiemelnem: a külkereskedelem irányítását a Jobbik elképzelései szerint nem a gazdasági, hanem Külügyi és Külgazdasági Minisztérium végezné. A külkereskedelem fejlesztését, az exportpiacok bővítését diplomáciai tevékenységünk kiemelt prioritásának tekintjük.
Gazdaságpolitikánk megfogalmazásakor érdemes visszapillantanunk az elmúlt 20 év történéseire. Összességében megállapíthatjuk: a Nemzetközi Valutaalap és társai olyan recepteket kínáltak az országnak (a hazai „féltudású elit” örömujjongása közepette), amelynek kritikátlan alkalmazása háborús mértékű veszteséget okozott a gazdaságban, szükségtelenül. Más térségbeli országokkal összevetve azt láthatjuk: a neoliberális dogmatizmus helyett a pragmatizmust előtérbe helyező, és ezzel együtt a nemzeti érdekérvényesítést maximalizáló országok lényegesen sikeresebbek voltak, ahogy azt a lengyel, cseh, szlovák, szlovén, horvát példa mutatja. Ami nálunk történt, az az önfeladás zsákutcája. 1998-ban óvatos, jó irányú korrekció kezdődött a gazdaságpolitikában, de mindez gyorsan semmivé vált a 2002. óta regnáló újabb szocialista-liberális rezsim alatt.
A kiváló közgazdász, Nagy Pongrác szavaival élve: az átalakulást olyanok vezényelték, akik nem értettek a tervgazdasághoz, és olyanok hajtották végre, akik nem értettek a piacgazdasághoz. Az önsorsrontó kamatpolitika, a keleti piacok elvesztése, az adósságenyhítés lehetőségének elutasítása, a felelőtlen privatizáció és liberalizáció, valamint a szocializmusból örökölt „húzd meg – ereszd meg” politika továbbélése olyan vakvágányra terelte az országot, amelyről csak radikális fordulattal lehet visszafordulni.
Mit lehet tenni ebben a helyzetben? Mit tesz majd a Jobbik, ha májusban átveszi a kormányrudat?
- Azonnal kezdeményezzük az államadósság feltételeinek újratárgyalását, beleértve ezek egy részének elengedését is.
- A jegybankkal együttműködve jelentős kamatszint-csökkenést érünk el, olcsó és bőséges pénzellátást eredményezve a magyar vállalkozások részére. A megfizethető hitelhez jutás érdekében ezen felül létrehozzuk a Magyar Bankot, amely meg tudja törni a kereskedelmi bankok kartell-hatalmát.
- Erőteljes hatósági fellépést kezdeményezünk a verseny tisztasága érdekében, és megszüntetjük a multinacionális vállalatok azon versenyelőnyét, ami a tisztességtelen piaci magatartásból, az erőfölénnyel való visszaélésből és az adózás alóli kibújás kiskapuinak kihasználásából adódik.
- A multik megadóztatásával megteremtjük annak lehetőségét, hogy a hazai kis- és középvállalkozások adó- és járulékterhei érezhető mértékben csökkenjenek. A magyar kisvállalkozások életben maradása, megerősödése, és nem utolsósorban: hazacsábításuk érdekében – ezen felül – javasoljuk, hogy 200 millió forintos bevétel alatt a társasági adó és a kivett jövedelem adójának együttes mértéke ne haladja meg a 30%-ot.
- Azonosítjuk az ország komparatív versenyelőnyeit és a húzóágazatokat, mint kitörési irányokat. A kormányzatnak – az infokommunikációs technológiák minél szélesebb körű terjedésének ösztönzése mellett – kiemelten kell kezelnie azokat a területeket, ágazatokat, amelyek nagylétszámú munkaerőt foglalkoztatnak és jelentős a tovagyűrűző hatásuk. Ilyen ágazatok a mezőgazdaság és a ráépülő élelmiszeripar, a turizmus, benne kiemelten a gyógyturizmus (ami az egészségügynek is kitörési lehetőséget jelent), az építőipar és a logisztikai ipar.
- A foglalkoztatás bővítése érdekében az üzletileg is vonzó lehetőségek mellett ösztönözzük a társadalmilag hasznos közmunkaprogramokat is, amellyel esélyt adunk azoknak a munkaerőpiacra való visszatérésére, akik régóta kiszakadtak onnan, vagy esetleg már eleve úgy nőttek fel, hogy ez a világ ismeretlen volt számukra.
- Munkahelyeket elsősorban azzal lehet teremteni, ha javítjuk az általános gazdasági klímát. Ennek jegyében megszabadítjuk a vállalkozókat a rájuk nehezedő fölösleges adminisztratív terhektől, valamint mérsékeljük a rájuk nehezedő adó- és járulékterheket.
- Jelentős szerepet szánunk a helyi gazdaságok erősítésének, összhangban a szociálpolitika megújításával. Ennek jegyében az államtól vagy önkormányzattól kapott szociális segélyt nem készpénzben osztanánk ki, hanem szociális kártyán, amit helyi vállalkozóknál, kereskedőknél lehet beváltani – szigorú ár- és minőség-ellenőrzés mellett. Ezzel is a helyben lévő magyar gazdaságot erősítve a multinacionális cégek uralmával szemben. A szociális kártya kiterjesztéseként létrejöhet Magyarországon a helyi pénzek széles körű rendszere, amely gyakorlat a világ számos pontján már ma is sikeresen működik.
- Külkereskedelmünkben erőteljes nyitást hajtunk végre Kelet felé, összhangban külpolitikai stratégiánkkal. Oroszország, Kína, Törökország és Kazahsztán mellett fontos kiemelnünk a hatalmas ütemben növekedő Indiát és Indonéziát is.
De gazdaságstratégiai gondolkodásunk nem áll meg ezen a ponton!
Célunk nem kevesebb, mint az ökoszociális nemzetgazdaság megvalósítása, a harmonikus és fenntartható fejlődés útja. Amihez hozzátartozik még egy fontos szempont. Szakértők vitatkoznak arról, hogy mikor, de akár a közeli jövőben is megtörténhet, hogy új gazdasági korba érünk, amikor az energiahordozók, a termőföld, az ivóvíz végessége és beszűkülése miatt véget ér a növekedés kora. Az energiaárak jelentős emelkedése miatt felértékelődnek majd a helyi gazdaságok, amelyek erősítését ezért is kulcsfontosságúnak tekintjük. Földjeink és vizeink mindenáron való megvédése szintén a nemzeti szintű túlélésünket biztosíthatja az új gazdasági korszakban. Kormányzati politikánkban ezért ennek kiemelt prioritást, kompromisszummentes végrehajtást biztosítunk.
Végezetül engedjék meg, hogy felidézzek egy történelmi eseményt. Ma, március 19-én szomorú évfordulót ünneplünk. 1944-ben ezen a napon szűnt meg Magyarország szuverenitása azzal, hogy a Harmadik Birodalom hadserege megszállta hazánkat. A német megszállást – szünet nélkül – szovjet megszállás követte. A formális önállóságunk ugyan 1990-ben helyreállt, de ezzel együtt viharos gyorsasággal elkezdődött gazdasági szuverenitásunk felszámolása.
Magyarország extrém mértékben vált függővé a külföldi, multinacionális érdekcsoportoktól. A nemzeti vagyon kézen-közön eltűnt, a gazdasági kormányzat mozgástere szélsőséges mértékben beszűkült. A Jobbik Magyarországért Mozgalom célja nem más, mint a gazdasági szuverenitás, és ezen túlmenően, a teljes nemzeti önrendelkezés visszaszerzése. Gazdaságpolitikánk is ezt a célt szolgálja.
Köszönöm figyelmüket!
barikad.hu
Kapcsolódó cikkek:
FRISS HÍREK
- 11:45
Török gépek mértek csapást kurd búvóhelyekre Irakban
- 11:37
Kigyulladt egy családi ház Veszprém-Gyulafirátóton
- 11:25
Közvetlen államfőválasztás elé néz Csehország
- 11:13
Négy magyar jégtörő dolgozik a szerb-horvát Duna szakaszon
- 10:51
Feltételezett emberrablókat lincseltek meg Mexikóban
- 10:38
66 millió köbméter földgázt is felhasználhatunk ma
- 10:18
Bukdácsoltak az árfolyamok az elmúlt héten
- 09:59
Felgyújtotta magát egy tibeti szerzetesnő Kínában
- 09:46
Politikai válság árnyékában az új maldív-szigeteki elnök
- 09:32
Szívműtét előtt a japán császár
- 09:22
Megszüntették a szmogriadót Budapesten
- 09:10
Újbudai Nemzeti Estek - EU: Kint vagy bent?
- 08:55
Guinness-rekordra készülnek a nagykanizsai fánkfesztiválon
- 08:49
Borítékolható a türkmén „választás” eredménye
- 08:33
Leégett egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
- 08:21
Alonso elégedett a Ferrari új versenyautójával
- 08:10
Az al-Kaida vezére a szíriai felkelőket támogatja
- 08:00
Nótin Tamás: Globális Jenga
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját
- 08:29
A görög kormány jóváhagyta az EU-IMF-hitelmegállapodást
- 08:18
Illegális bevándorlók ostromolják a határokat
- 22:06
Ügyészségen a MÁV-székház ügye
- 21:55
Ankara: katasztrófa volna az Irán elleni háború
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon




