Választási csaláson kapták a Fejér megyei MDF-et! (frissítve)

Som Tamás, a Jobbik Fejér megyei (7-es választó kerületi) országgyűlési képviselőjelöltje tájékoztatta a barikád.hu-t egy újabb MDF-es választási csalásról. A pénteken tartott választási bizottsági ülés eredményeként nem indulhat a körzetben sem az MDF, sem az LMP, sem a Munkáspárt.

Kalocsay Kitti, a 7-es vk. kampányfőnöke nemrégiben feljelentést tett az MDF ellen, mert egyértelmű bizonyítékok utaltak arra, hogy a párt ajánlószelvényein utólag lett kitöltve a jelölt neve és a jelölő szervezet. Szerkesztőségünk megtudta, hogy a törvénytelen cédulák az ercsi cigánysorról származnak, ahol már hetek óta árulták azokat jó pénzért. A kopogtatócédulák átvizsgálása során kirívóan sok egyforma írással íródott, tehát az ercsi és a ráckeresztúri cigányságé túlnyomó számban megjelent ezek között. Viszont, volt olyan, hogy más településé is ugyanolyan volt, mint például az ercsié.

"A vizsgálás elején az MDF Fejér-megyei elnöke, aki a 7. vk.-ben indult volna, Göblyös István is jelen volt. Eléggé elpirult, eleinte próbálta bizonygatni, hogy az egész család egyformán ír... Később odajött a kiterített asztalhoz (ahol már több, mint száz kopogtató hevert) és saját maga elismerte, hogy ezek egyformák és csőtörésre hivatkozva sebesen távozott. Végül 240 darab ajánlószelvény lett érvénytelennek minősítve" - tájékoztatta szerkesztőségünket Kalocsay Kitti.

A Munkáspárt kopogtatóinak átvizsgálása során kirívóan sok elhunyt személy volt és ugyanennyi duplázó! - folytatta Kalocsay. "Saját magam megtaláltam egy olyan személy kopogtatóját ezek között, aki személyesen nekem adta át sajátját Som Tamás részére kitöltve. Meglepődve kérdezte, hogy mit keresett még egy ’tőle’ a Munkáspártnál úgy, hogy ráadásul az édesapjáé is ott volt, aki 2007-ben elhunyt?”

Az LMP-nél teljesen szabályos kopogtató cédulákkal találkoztak, viszont nekik nem volt meg a 750, így ennek a három pártnak egyik jelölt sem indulhat a választásokon.

barikad.hu

FRISS HÍREK