Egy hős magyar falu legyőzte Trianont
2010, március 21 - 16:54
1919-ben a ma Ózdhoz tartozó Susát csehszlovák közigazgatás alá vonták. Léhy Gábor, a susai bíró ebbe nem nyugodott bele, állhatatosságának köszönhetően Susa végül magyar falu maradt.
Az 1920-as évek közepén a borsodi főispán emlékbotot adott a bírónak, ez a bíróbot most letétként a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Tárához került, és május 30-ig meg is tekinthető az elmúlt évtized legbecsesebb új szerzeményeit bemutató Örök megújulás című időszaki kiállításban.
A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Tára 2010 februárjában jutott hozzá a jelentős történeti értékhez, melyet a susai bíró unokájától, Léhy Gábortól letétként kapott meg az intézmény. Érdekes módon a faluban és Ózdon is úgy tartják, hogy Susa népszavazással került vissza Magyarországhoz, éppen úgy, mint Sopron. A párizsi békekonferencia azonban nem engedélyezte népszavazások tartását a magyaroknak, csupán Sopron és környékén volt kénytelen engedni a nyugat-magyarországi felkelés sikereit látva.
Balahó Zoltán, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Tárának főmuzeulógusa a műtárgy történetével kapcsolatban elmondta, hogy Susán nagy valószínűséggel arról lehetett szó, hogy amikor az 1921 nyarán felállt, nemzetközi összetételű határmegállapító bizottság a terepbejárás során szembesült a bíró és a falu tiltakozásával, végül lehetővé tette a lokális határkiigazítás lehetőségét és 1922. október 20-án Susa község Magyarországhoz való tartozása mellett döntött. A bizottság mindezt azért tehette meg, mert a falu olyan területen feküdt, melyet a trianoni békeszerződés nem említett név szerint, csak a kijelölendő határszakasznak a főbb hegy-vízrajzi paraméterit adta meg. Hasonló esetre csak elvétve került sor, a magyar–csehszlovák határszakaszon Salgótarján térségében, Somoskő és Somoskőújfalu esetében.
Léhy Gábor érdemei elismeréséül 1929-ben elnyerte a Magyar Érdemkereszt V. osztályát és feltehetően ekkor kapta a Magyar Nemzeti Múzeumhoz nemrég letétként került ezüst végű emlékbotot is. A pácolt fabot vége gránátalmaszerű ezüst gömbben végződik, alatta vésett felirat olvasható: „Susa község bírájának. A magyar határért! Runyai Sóldos Béla főispán”.
A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára két, a susai bot történetéhez kapcsolódó fényképpel is gazdagodott. A bíró Debrecenben élő dédunokájától, Nagy Zoltántól ajándékba kapott képek egyikén Léhy Gábor bíró látható saját háza kertjében ülve, kezében az emlékbottal. Fent a dombháton látható fasornál húzódik a Susa javára módosított magyar-(cseh)szlovák határ. A fénykép 1929-ben készült, mert a bíró mellén már látható a magyar érdemkereszt. A másik fényképen Léhy Zoltán, a bíró fia látható lóháton, ünnepi öltözetben, valószínűleg Ózdon készült a fénykép a Susa „visszatérési” ünnepségekor.
A susai bíróbot megtekinthető május 30-ig a Magyar Nemzeti Múzeum elmúlt évtizedének legbecsesebb és legértékesebb új szerzeményeit bemutató Örök megújulás című időszaki kiállításon a Nemzeti Múzeum első emeletén.
Történelemportál - Felvidék Ma
FRISS HÍREK
- 15:20
13 jégtörő biztosítja a jeges árvíz elleni védelmet
- 14:52
Munkaerőhiány miatt aggódik Hongkong
- 14:42
Kíméletlenül szedi áldozatait a fagy Lengyelországban
- 14:30
A hulladékokról alkothat törvényt az Országgyűlés
- 14:24
Nem a parlament küldte Rogánt Abu-Dzabiba
- 13:41
Kiraboltak egy boltot a fővárosban
- 13:25
Március 1-től távozik a hitgyülis óvodavezető
- 12:52
Megduplázódott az eladósodott nyugdíjasok száma Szlovákiában
- 12:31
Halálra fagyott egy idős nő Monorierdőn
- 12:19
Békés életre ösztökélte gyermekeit bin Laden?
- 12:11
Afgánok próbáltak Magyarországra jutni
- 12:00
A forint gyengült, az üzemanyag tőzsdei ára emelkedett
- 11:45
Török gépek mértek csapást kurd búvóhelyekre Irakban
- 11:37
Kigyulladt egy családi ház Veszprém-Gyulafirátóton
- 11:25
Közvetlen államfőválasztás elé néz Csehország
- 11:13
Négy magyar jégtörő dolgozik a szerb-horvát Duna szakaszon
- 10:51
Feltételezett emberrablókat lincseltek meg Mexikóban
- 10:38
66 millió köbméter földgázt is felhasználhatunk ma
- 10:18
Bukdácsoltak az árfolyamok az elmúlt héten
- 09:59
Felgyújtotta magát egy tibeti szerzetesnő Kínában
- 09:46
Politikai válság árnyékában az új maldív-szigeteki elnök
- 09:32
Szívműtét előtt a japán császár
- 09:22
Megszüntették a szmogriadót Budapesten
- 09:10
Újbudai Nemzeti Estek - EU: Kint vagy bent?
- 08:55
Guinness-rekordra készülnek a nagykanizsai fánkfesztiválon
- 08:49
Borítékolható a türkmén „választás” eredménye
- 08:33
Leégett egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
- 08:21
Alonso elégedett a Ferrari új versenyautójával
- 08:10
Az al-Kaida vezére a szíriai felkelőket támogatja
- 08:00
Nótin Tamás: Globális Jenga
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén




