A „Lényeg” helyett tények, avagy válasz a bajai Lényeg újság cikkére
2010, március 21 - 17:13
Ambrus TiborA Jobbik Magyarországért Mozgalom kampányára soha nem volt és nem is lesz jellemző a rivális politikusok magánéletében való vájkálás, a hamis rágalmak terjesztése.
Mi amellett, hogy rengeteg lakossági fórumot szerveztünk , nyugodtan figyeltük a globális pénzhatalom A és B csapatának (Mszp – Fidesz) egymással szembeni köpdösődését, amelynek a legfőbb témája időközönként az volt, hogy közülük ki hogyan issza a bort: szódával vagy tisztán. Működött a régi beidegződés, hiszen lassan 15 éve már ezt csinálják kényelmesen élvezve a parlamenti padsorokat. Miközben a televízió képernyője előtt „ádáz küzdelmet vívnak” , gátlástalanul kiszolgálják a nemzetközi pénzhatalom érdekeit, elárulva a magyarságot.
De időközben megjelent egy Új Erő , egy „Jobb(ik)” megoldás, a Nemzetben és Hazában gondolkodók tábora, amely egyre nagyobb tömegeknek nyitja fel a szemét (hihetetlen média ellenszélben), hogy mi is folyik 20 éve ebben az országban. A zsúfolt lakossági fórumokon (pl. Kecskeméten 1500 ember volt) nagyszerű érzés volt tapasztalni az emberek bizalmát, támogatását. Ez a Tény megzavarta az A és B csapat eddigi játszadozását, rádöbbentve őket arra, hogy nem lehet a végtelenségig becsapni az embereket, a lassan 20 éve hazugságokban örvénylő Hazánkban.
Rövid bevezető után nézzük a Tényeket:
A helyi Fidesz egyik szócsövében, a „Lényeg” újságban jelent meg egy írás „Március 15-e margójára” címmel. A cikk színvonala, annak íróját minősíti. Olyan történelmi példákat hoz fel : Rákóczi, Kossuth,Széchenyi, Horthy stb. személyében,- miszerint ők nem radikálisok, hanem realista hazafiak voltak,- akik ha tudnák, hogy a bajai Fidesz nevében milyen párt hivatkozik rájuk a 21. században, „forognának a sírjukban.”
Csak röviden megemlíteném, ha Rákóczi és Kossuth „realista hazafi” lett volna, akkor még most is a Habsburg birodalom kiszolgálói lennénk, mint ahogy a pénzügyi háttérhatalmat szolgálja a Fidesz és parlamenti társai. (Pl. Lisszaboni szerződés). Széchenyivel kapcsolatban, érdemes lenne megvizsgálni néhány írását a „ a nagy tőkés felvásárlókkal, hitelezőkkel kapcsolatban.” Horthy ha nem lép fel radikálisan a „patkányforradalommal” szemben (amely direktórium tagjainak leszármazottai, most is ott ülnek a parlamenti pártok soraiban), nem történhetett volna meg az a gazdasági, kulturális fellendülés - amely a Trianon okozta sokk ellenére - példa nélküli volt egész Európában. A sorba egyedül Deák Ferenc munkássága nem illik, akinek a Kiegyezést „köszönhetjük”,amelynek mint tudjuk, „hosszú távú eredménye” , Trianon tragédiája lett. (Lásd Kossuth figyelmeztetése: Kasszandra levelek)
De nem kívánok további történelmi példákat felhozni, számunkra sokkal fontosabb lenne, ha a Lényeg hasábjain választ kaphatnánk olyan kérdésekre, mint például:
- Lisszaboni szerződés olvasatlan megszavazása a Fidesz részéről, lemondva ezzel Hazánk maradék önállóságáról.
- Martonyi János, a Fidesz külügyminisztere által aláírt” A Tőke szabad áramlása” című fejezet, melynek keretében gátlástalanul ránk szabadították adómentesen a multinacionális vállalatokat,áruházláncolatokat, és a magyar földet áruvá tették..
- Románia Uniós csatlakozásának feltétel nélküli megszavazása (miközben előtte Orbán Viktor Tusnád-fürdőn pont az ellenkezőjét ígérte.)
- Miért szavazták meg az MSZP-vel együtt a titkosítások feloldásának szigorítását 2 hónappal a 2010. április 11-i választások előtt ?
- A Szájkosár törvény megszavazása .Valóban „demokratikus”?stb.
Miután demagógnak és populistának neveztek Bennünket, szeretnénk választ kapni arra is, hogy miért tabu téma a Fidesznél pl. a szélhámos adósságcsapda felülvizsgálata, a multinacionális tőke megadóztatása,az izraeli tőke magyarországi térhódítása, illetve a cigánybűnözés.
Ha már a cigánybűnözésnél tartunk,a Fidesz által neonácinak,rasszistának,szélsőségesnek nevezett,- Orbán Viktor által lepofozni szándékozott- „betiltott” Magyar Gárda Mozgalom csendőr tagjai védték meg Dunafalván a randalírozó részeg támadásától az ott plakátozó három fideszes aktivistát. Ugyanis gárdistáink nem nézték, hogy ki milyen párthoz tartozik, csak azt, hogy meg kell védeni őket. A három aktivistának az volt a szerencséje, hogy a közelben lévő Művelődési Háznál a Jobbik lakossági fórumára gyülekeztek szimpatizánsaink, és miután észlelték a bajt, segítettek a támadás elhárításában. Ennyit a szélsőségezésről!
Végezetül a karikatúrájukra utalva, nem mi vagyunk a szélsőséges izraeli Likud testvérpártja hanem a Fidesz,melyet bátran felvállalt több alkalommal is!
Illetve az elmúlt 20 év eddigi eseményei hazánkban tökéletesen bebizonyították,hogy ki kit irányít, ezért nevezzük a parlamenti pártokat globalistáknak,amelyek a jobb és baloldal hazug áldemokráciájával becsapták a magyarságot. Mi nem hiszünk a jobb és baloldal meséjében, az igazi választóvonal az, ha egy párt multinacionális – globalista, vagy nemzeti, magyarán a nemzetközi pénzvilág érdekeit szolgálja, vagy a magyarságét. A Fidesz számtalanszor bebizonyította már, hogy a többi parlamenti párttal együtt az előbbiekhez tartozik.
Szebb Magyar Jövőt!
Ambrus Tibor
A Jobbik Bács-Kiskun megyei elnöke,
A Bács-Kiskun megyei 9-es sz. választókörzet
országgyűlési képviselőjelöltje.
barikad.hu
FRISS HÍREK
- 12:19
Békés életre ösztökélte gyermekeit bin Laden?
- 12:11
Afgánok próbáltak Magyarországra jutni
- 12:00
A forint gyengült, az üzemanyag tőzsdei ára emelkedett
- 11:45
Török gépek mértek csapást kurd búvóhelyekre Irakban
- 11:37
Kigyulladt egy családi ház Veszprém-Gyulafirátóton
- 11:25
Közvetlen államfőválasztás elé néz Csehország
- 11:13
Négy magyar jégtörő dolgozik a szerb-horvát Duna szakaszon
- 10:51
Feltételezett emberrablókat lincseltek meg Mexikóban
- 10:38
66 millió köbméter földgázt is felhasználhatunk ma
- 10:18
Bukdácsoltak az árfolyamok az elmúlt héten
- 09:59
Felgyújtotta magát egy tibeti szerzetesnő Kínában
- 09:46
Politikai válság árnyékában az új maldív-szigeteki elnök
- 09:32
Szívműtét előtt a japán császár
- 09:22
Megszüntették a szmogriadót Budapesten
- 09:10
Újbudai Nemzeti Estek - EU: Kint vagy bent?
- 08:55
Guinness-rekordra készülnek a nagykanizsai fánkfesztiválon
- 08:49
Borítékolható a türkmén „választás” eredménye
- 08:33
Leégett egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
- 08:21
Alonso elégedett a Ferrari új versenyautójával
- 08:10
Az al-Kaida vezére a szíriai felkelőket támogatja
- 08:00
Nótin Tamás: Globális Jenga
- 21:57
Százezrek korcsolyáztak Hamburgban
- 21:31
Rendkívüli állapot Montenegróban a havazás miatt
- 21:09
Amerikai és egyiptomi katonai vezetők találkoztak Kairóban
- 20:49
Munkába áll a fővárosi jégtörő hajó
- 20:35
Újra nyitnak a hideg miatt bezárt borsodi iskolák
- 20:18
Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 20:03
Rendhagyó kezdeményezés a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjétől
- 19:41
Éjjel mínusz 30 fok várható Szlovákiában
- 19:25
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
- 19:02
Megemlékezés a kommunizmus áldozataira
- 18:55
Kigyulladt a gyöngyöspatai vajda háza
- 18:44
Tőrünk keleti rokona
- 18:42
Rendszámváltás helyett rendszerváltást!
- 18:30
Kigyulladt egy présház Óbudaváron
- 18:18
A Magyar Polgári Párt távirata Markó Bélának
- 18:06
Európa szerte a szerzői jogok szigorítása ellen tüntettek
- 17:43
Putyin nem ér rá fogadni az európai megfigyelőket
- 17:28
Eltemették az etiópiai merénylet egyik áldozatát
- 17:17
Iraki dzsihadisták harcolnak Szíriában
- 17:00
A görögök az EU és az IMF ellen tüntetnek
- 16:45
Lassan felszabadul Európa a fagy uralma alól
- 16:29
Több százan vonultak fel a Malévért
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját
- 08:29
A görög kormány jóváhagyta az EU-IMF-hitelmegállapodást
- 08:18
Illegális bevándorlók ostromolják a határokat




