Jobbik-majális az óbudai Hajógyári-szigeten
2010, május 1 - 08:00
Hat ingyenes koncert, számos állandó gyerekprogram és színvonalas előadások várják az érdeklődőket a Jobbik idei majálisára az óbudai Hajógyári-szigetre május 1-jén és 2-án. A párt országgyűlési munkájának terveiről Vona Gábor fog előadást tartani, kötetlen beszélgetéssel egybekötve együtt reggelizhetnek az új erő vezetőivel, valamint a koncertek után rockdiszkóval folytatódik a buli.
Mindkét nap 10 és 17 óra között érdekes programokkal várjuk a gyermekeseket: részt vehetnek családi akadályversenyünkön, az alkoss magad asztaloknál és a mesterségek bemutatója során emléktárgyakat, ajándékokat készíthetnek. Anyák napja alkalmából pedig akár sólisztgyurmából készült meglepetéssel köszönthetik édesanyjukat.
Amíg a gyerekek alkotnak vagy játszanak, a szülők vagy nagyszülők sem maradnak programok nélkül: elsején Vona Gáborral fogyaszthatják el közösen a reggelit, majd Z. Kárpát Dániel vázolja fel a magyarság kitörési pontjait. Előadását követően a Jobbik elnöke következik, aki a párt parlamenti munkájának irányvonalait mutatja be.
Mindkét nap a délelőtti előadásokat követik a délutáni koncertek: szombaton a FankaDeli adja meg az alaphangot, majd a Hungarica és a Romantikus Erőszak következik, az este utolsó fellépője pedig a Kormorán. A zenének azonban még nem lesz vége, ugyanis az este rockdiszkóval folytatódik, amelynek házigazdája Magi, a Szent Korona Rádió lemezlovasa. Vasárnap a Kurul dobosok kezdenek, majd az Ismerős Arcok rajongóit várjuk, végül a Szkítia koncertje zárja a sort.
A Jobbik 2010-es majálisának programja:
1. Gyerekprogramok: minden nap 10-13 és 14-17 óra között
- Családi akadályverseny: elsősorban 2 és 10 év közötti gyermekeknek és családjaiknak, akik meg szeretnék találni a szívbéli szeretetet
- Alkoss magad asztalok: a gyerekek kézügyességükkel kedves ajándékokat készíthetnek természetes anyagokból
- Mesterségek bemutatója: a mesterek bemutatják munkájuk csínját-bínját, majd a gyerekek is kipróbálhatják a megvalósítást
- Sólisztgyurma: a gyerekek kedves ajándékot készíthetnek az édesanyjuknak anyák napja alkalmából
- Állatsimogatás: magyar fajtákkal ismerkedhetnek a gyermekek
2.Programok a Jobbik vezetőivel:
május 1.
9:30 Reggeli és kötetlen beszélgetés Vona Gáborral, a Jobbik elnökével
10:30 Z. Kárpát Dániel előadása a magyarság kitörési pontjairól
11:30 Vona Gábor beszél a Jobbik országgyűlési terveiről
május 2.
9:30 Reggeli és kötetlen beszélgetés a Jobbik vezetőségével
10:30 Pörzse Sándor előadása Áttörés – rés a pajzson címmel
3. Koncertek:
május 1.
13:30 FankaDeli
14:45 Hungarica
16:00 Romantikus Erőszak
18:00 Kormorán
május 2.
14:00 Kurul dobosok
16:00 Ismerős Arcok
18:00 Szkítia
A Jobbik-majálison minden koncert ingyenes.
Megközelítés
Az óbudai Hajógyári-szigetre a szentendrei (Batthyány térről induló) hévvel a Filatorigátnál leszállva lehet eljutni, onnan kitáblázzuk a rendezvény pontos (a tavalyival megegyező) helyszínét.
A Nemzeti Érzelmű Motorosok idén is gyermek és felnőtt motoroztatással várják az érdeklődőket, az egészségügyi sátorban csontkovácsolással és energiagyógyászattal ismerkedhetnek vendégeink, valamint íjászati lehetőség is várja a gyermekeket. Nemzeti divatbemutatónkon figyelmükbe ajánljuk a magyar ruházati termékeket, tombolánkon értékes nyereményekkel lehetnek gazdagabbak, és a helyszínen véradást is szervezünk.
jobbik.hu
FRISS HÍREK
- 14:16
Baleset miatt lezárták az M5-ös autópályát Kiskunfélegyháza közelében
- 14:00
Udvarnál nem léphetnek be Horvátországba a kamionok
- 13:58
Egyelőre nincs nagyobb fennakadás a MÁV-nál
- 13:54
Pert nyert a Jobbik a TV2-vel szemben - itt a helyreigazítás
- 13:30
Lavrov: Moszkvának nem felel meg a BT előtti határozati javaslat
- 13:28
Több térségben másodfokú riasztás van érvényben a hófúvás miatt
- 13:15
Volner János Békéscsabán
- 13:00
Hadgyakorlatot kezdett az iráni Forradalmi Gárda a Hormuzi-szorosban
- 12:38
A Jobbik részvétnyilvánítása
- 12:31
A Gondviselés irányította az életemet - Grosics Gyula 86 éves
- 12:24
Tiltakozó akciók Oroszországban
- 12:11
A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület segítséget kér
- 12:07
Eltűntek az eltűnt világot kereső tudósok
- 11:49
Három személygépkocsi ütközött össze az M3-as bevezető szakaszán
- 11:45
Minden vádat ejtettek az amerikai katona ügyében
- 11:36
Egy egész mozdonyt loptak el cseh színesfémtolvajok
- 11:28
Félméteres hóra is számíthatunk
- 11:03
Mai gyógynövényünk: A mák
- 10:56
Elhunyt Csurka István
- 10:34
Egymilliónál is többen tartoznak adóval
- 10:27
Oroszország kezdi elzárni a gázcsapot
- 10:14
Százezer eurót ér egy orosz olimpiai aranyérem
- 10:07
Gyulán fociznak a papok
- 09:38
Farkas sem érti Mohácsit
- 09:29
Fegyveres támadók foglyokat szabadítottak ki egy kairói rendőrőrsről
- 09:00
A Mária Rádió költözhet a HM épületébe
- 08:50
Még mindig van megtévesztő jelölés a termékeken
- 08:35
Elmennek az országból az orvosok
- 08:23
Felborult egy pulykákat szállító tehergépkocsi
- 08:19
"Hagyni kell, hogy fájjon, hogy később el tudjuk engedni"
- 21:53
Majdnem teljes az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága az országban
- 21:29
Mozgáskorlátozott tanárt bántalmaztak egy debreceni iskolában
- 21:17
Szíriaiak hatoltak be hazájuk berlini nagykövetségére
- 21:11
Fehéroroszországban felakasztotta magát egy magyar férfi a kocsijában
- 20:43
Nagy-Britanniában is divat lett a színesfémlopás
- 20:14
A hó fogságában rekedt a szerb és a horvát államfő
- 20:05
Két helyen is égett a nádas a Balatonnál
- 19:51
Tovább erősödött a forint kora estére
- 19:39
Békés megye több iskolájában nem lesz tanítás
- 19:22
A vég: elindultak Írországba a Malév lízingelt Boeingjei
- 19:12
Felrobbant egy kazán Gigében
- 19:00
Meghiúsult a dél-szudáni békéltető tárgyalás
- 18:52
Áprilisban robbanthatja ki Izrael a III. világháborút?
- 18:42
Kairóban hárman életüket vesztették a tüntetésekben
- 18:36
Barcsnál ismét átléphetik a határt a kamionok
- 18:22
Az Orangeways öt napig ingyen szállítja a Malév utasait
- 18:16
Sztrájkok az Air France-nál a jövő héten
- 18:03
Önkormányzati lakás bombaáron
- 18:00
Aradon is fogy a magyar
- 17:54
Kétszer mentették meg egy hajléktalan életét
- 17:50
A fiatalokat itthon kell tartani
- 17:39
Szombatra másodfokú készültséget rendelt el a MÁV
- 17:33
Előzetes letartóztatásba helyezték a tabajdi emberölés gyanúsítottját
- 17:21
Borsodban is szünetel a tanítás
- 17:18
Módosították az első magyar műhold indításának időpontját
- 16:57
A harcot nem adjuk fel!
- 16:35
Nem az olimpikonok kalotaszegi formaruhájára
- 16:30
A hioniták temetési szokása
- 16:07
Az energiaitalok aggasztó hatásai
- 16:05
Ultimátumot adott az IMF Argentínának
- 16:00
Összecsapások Kairóban és Szuezben
- 15:45
Saját lakásán szurkálták össze az anyát és kisfiát
- 15:44
Szórólapokon tájékoztatják a hajléktalanokat Komlón
- 15:33
Elraboltak két amerikai turistát
- 15:30
Felmentette a bíróság a szocialista polgármestert
- 15:24
Rendkívüli tanítási szünet Nyírbogdányban
- 15:15
Megjelent a Hazai Pálya legújabb száma
- 15:14
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 14:53
Nem vállalta, mégis kinevezték államtitkárnak
- 14:41
Napi kábeltolvaj: most épp Heves megyében kaptak el egyet
- 14:27
Leálltak a tiszai kompok
- 14:25
Túlélő pontot nyit hétvégére a Magyar Református Szeretetszolgálat
- 14:24
Egy súlyos sérült a Szentes melletti balesetben
- 14:13
A MÁV növekvő utasforgalomra készül a nemzetközi vonalakon
- 14:09
Elegendő a földgáz Magyarországon




