Magyarország a magyaroké! Morvai Krisztina nyílt levélben fordult a magyar gazdákhoz, munkavállalókhoz és vállalkozókhoz
2010, április 23 - 21:05
Morvai Krisztina nyílt levélben fordult a magyar gazdákhoz, munkavállalókhoz és vállalkozókhoz azért, mert - ahogy fogalmaz – a Jobbik az az új erő, mely a Magyar Országgyűlésbe komoly erőkkel, erős frakcióval bejutva az idegen érdekek képviselete helyett végre a magyar érdekeket fogja védeni.
A munkavállalókhoz írt levelében kifejti, hogy a magyar állam segédkezet nyújtott a munkavállalói érdekvédelem, a szakszervezetek meggyengítéséhez, a jövedelmek megalázó szintre szorításához, a munkavállalói jogok, a munkajogi védelem szinte teljes tönkretételéhez. Április 25.én, a választások második fordulójában ezt a velejéig romlott rendszert kell megváltoztatni, megfordítani. “A Jobbik egyik jelszava így szól: Magyarország a Magyaroké. A másik: a kizárólag pénz és profitközpontú döntéshozatal helyett legyen végre ember és közösségközpontú döntéshozatal Magyarországon. Vagyis a döntéshozók ne azt kérdezzék folyton, hogy mi a jobb a profit maximalizálása szempontjából, hanem azt, hogy mi a jobb az emberek szempontjából. (…) Ehhez kell egyebek mellett, hogy az állam határozottan fellépjen a munkavállalói jogok biztosítása érdekében s kiálljon a munkabérek megfelelő szinten tartásáért, a szakszervezetek, a munkavállalói érdekvédelem feltételeinek megteremtéséért majd megőrzéséért.”
A Jobbik EP képviselője a magyar gazdákhoz címzett levelében felsorolja és kifejti azokat a főbb mezőgazdasággal kapcsolatos célkitűzéseket, melyeket a nemzeti párt a Parlamentben meg akar valósítani. Ezek a következők:
1. A magyar termőföldet magyar kézben kell tartani 2011 után is, hiszen csak így tudjuk megmenteni magyar termőföldet és csak így tudjuk megelőzni hazánk további gyarmatosítását.
2. A magyar piacot meg kell védeni az ideáramló hatalmas mennyiségű külföldi élelmiszertől, ezzel megmentve a magyar gazdaságot, a magyar vidéket, a magyar családok létbiztonságát s persze egészségét.
3. A városi “üzletemberek” kezében lévő, illetve a leprivatizált téeszekből létrejött iparszerű mezőgazdasági nagyüzemek helyett az emberléptékű, a magyar családokat eltartó, a falvakat megtartó gazdaságokat kell támogatni a magyar államnak és az uniónak egyaránt. Vadkapitalista nagyüzemek helyett családi gazdaságokat.
4. Újjá kell teremteni a magyar élelmiszer-feldolgozást, sok helyi tartósító, aszaló, konzerv és más feldolgozó üzelmeket kell létrehozni.
5. Az állam feladata, hogy – uniós tapasztalatok és források felhasználásával is – megszervezze a magyar gazdák számára az értékesítés lehetőségeit. Minden településen legyen élelmiszer piac, induljon országos kampány az egészséges magyar élelmiszer fogyasztásának népszerűsítésére.
6. Meg kell menteni és fejleszteni kell a vidéket. Újra élhetővé kell tenni a falvakat. Szükségesek a falusi kisiskolák, a posta, megfelelő szolgáltatások s a megfelelő közlekedési lehetőség. Meg kell állítani a tömegessé vált bűnözést, meg kell előzni és üldözni kell a terménylopásokat és más vagyon elleni-, valamint erőszakos bűncselekményeket. Biztonságossá kell tenni a magyar vidéket. Csendőrséget a falvakba!
Morvai Krisztina harmadik levelét pedig a magyar vállalkozóknak írta. E üzenetben az országjárás során szerzett tapasztalatait is megosztja az olvasókkal. „Választási kampányunk során közel két éven át jártam az országot, s őszintén mondhatom: megdöbbentő, megrázó tapasztalatokat szereztem a magyar kis és középvállalkozók helyzetéről." - írja a Jobbik EP képviselője. „Azzal szembesültem, hogy az adófizetők pénzéből fenntartott hatóságok, s voltaképpen az egész magyar állam valóságos ellenfélként, ellenségként, mi több, szinte bűnözőkként kezeli a magyar vállalkozókat.” Szerinte nem állandó megszorításokra, nadrágszíjhúzásra és nem is külföldi kölcsönökre van szüksége Magyarországnak, hanem élénk, működő magyar gazdaságra. Ehhez először is fel kell számolni a multik, a külföldiek kivételezett helyzetét Magyarországon. El kell érni továbbá, hogy mind a belföldi, mind az EU-ból érkező pályázati és egyéb források kizárólag a magyar vállalkozókhoz kerülhessenek, s a magyar gazdaság erősödését célzó pénzek véletlenül se gyarapítsák többé sem a multikat, sem a „jókor jó helyen lévő” privatizátorokat. A globális gazdaság helyett lokális, helyi gazdaságot kell építenünk, és világosan kell látnunk, hogy nem az ember van a gazdaságért, ahogy azt az emberellenes vadkapitalizmus hirdeti, hanem fordítva: a gazdaság van az emberért!
A nyílt levelek teljes terjedelemben elolvashatók Morvai Krisztina hivatalos honlapján a www.morvaikrisztina.hu-n illetve alább a kapcsolódó linkeknél.
barikad.hu
FRISS HÍREK
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját
- 08:29
A görög kormány jóváhagyta az EU-IMF-hitelmegállapodást
- 08:18
Illegális bevándorlók ostromolják a határokat
- 22:06
Ügyészségen a MÁV-székház ügye
- 21:55
Ankara: katasztrófa volna az Irán elleni háború
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:48
A névtelen fegyver
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Jobbik: abszurd, hogy a kommunista utódpárt akar feloszlatni minket
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a Malév helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében
- 15:47
Rács mögött a nyíregyházi Egészségügyi Holding vezetője
- 15:19
Leminősítette Egyiptomot a Standard & Poor's
- 14:59
Elítéltek egy orosz mérnököt a CIA-vel való együttműködésért
- 14:44
Rijád: megingott az ENSZ iránti bizalom
- 14:35
Romániában már 57 áldozata van a hidegnek
- 14:20
Fazekas: a szembesítés nem vezetett eredményre
- 14:16
Profi párt és mozgalom a cél
- 14:10
Gyalogost gázoltak halálra a 42-es főúton
- 14:09
Az utolsó szó jogán is tagadtak a Hunvald-ügy vádlottai
- 13:52
Újabb hajléktalan lett a tél áldozata
- 13:44
Két év letöltendő a bábának
- 13:20
Öngyilkosság, nem szurkálás történt Sopronban
- 13:18
Pénteken 73 millió köbméter földgázfelhasználás várható
- 13:09
Szerb tömeggyilkost véd Anglia
- 13:05
Orvvadászt fogtak el Mátraszelén
- 12:49
Németország kiutasított négy szíriai diplomatát
- 12:43
Két robbantásos merénylet Aleppóban
- 12:35
Tizenhét további felekezetet kaphat egyházi elismerést
- 12:21
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 12:19
Nem közlekedik két szerb kishatárforgalmi vonat
- 12:17
Az Internazionale cáfolja, hogy szerződtetné Fabio Capellót
- 12:05
Gázórát és gázcsöveket loptak el Nemesdéden
- 11:42
Kétezer alkalmazottat bocsát el a Malév
- 11:29
A Gazprom a tervezettnél kevesebb gázt exportál Európába
- 11:25
Gyengült péntek reggelre a forint
- 11:20
Halált okozott a francia étvágycsökkentő gyógyszer
- 11:04
17 város levegője számít veszélyesnek az országban




