A Köztársaság téri pincebörtönök titkai (I-II. rész) - Kötelező irodalom
2010, április 22 - 17:33
A film 1992-ben készült. A Magyar Televízió egyik szerkesztő-riporterét, Dézsy Zoltánt azzal a feladattal bízták meg, készítsen filmet a Köztársaság téri pincebörtönök titkairól. A 120 perces kétrészes filmet Pincebörtön címmel nem sokkal az 1994-es tavaszi választások előtt. Azóta sem játszották! A film egykori csatornázási dolgozók, titkárnők, egykori rendészek, ÁVH-sok, kábelszerelők segítségével igyekezett hitelt érdemlően bizonyítani, hogy a Magyar Szocialista Párt (MSZP) egykori székháza alapjaiban az egykori pincebörtönre épült, amelynek titkait 1956 óta rejti az épület. Dézsy Zoltán ma is lankadatlanul kutat-keres, annál is inkább, mivel az új metróvonal építése során fény derülhet a még rejtőzködő titkokra is… „Dézsy Zoltán dokumentumfilmje, amelyet 1994 tavaszán mutatott be az MTV, ám azóta nem ismételték meg egyszer sem. Nézettsége és tetszési indexe - az akkori mérések alapján rekordot ért el. A film harmadik része előkészületben, valószínűleg 2011-ben lesz adásra kész”.
A dokumentumfilm letölthető innen is (358MB, mp4) A filmnek kötelező tananyagnak kellene lennie minden iskolás számára. Érdekes, mondhatni pikáns gondolat, mi lenne, ha nem csak a Terror Házára fordítana pénzt az eljövendő kormányzat, hanem a filmben is szereplő és azóta több helyen megsemmisített bizonyítékok régészeti feltárását is elkezdené valamelyik magyar kormányzat. Ehhez persze kellene egy „magyar”, egy valóban magyar érzelmű kormányzat és egy hatalom, ami szembe mer nézni történelmünk eme szégyenteljes és elborzasztó korszakával. Azonban, amíg a gyilkosok fiai, és kisestélyibe bújt leányai köztünk élnek, tüntetéseken üvöltözhetnek „demokráciát” követelve, sőt, némelyek politikai főszerepet is játszhatnak, sajnos erre nagyon kevés az esély, mert az ÁVH-sok disznók kölykei és a kondások és a kis kondások ezt mindenhol megakadályozzák - ma még. Dézsy Zoltán írja magáról: Az elmúlt több mint másfél évtizedben rengeteg olyan témával, üggyel foglalkoztam, amely nem ért véget azzal, hogy sugározta őket a televízió. Dokumentumfilmesként tudom, hogy az élet írja tovább a történeteket, és érdemes ezekre odafigyelni. Képernyőre vitt történeteim és a szereplők sorsa továbbra is érdekelnek - a visszajelzésekből tudom, hogy a nézők is így vannak ezzel. Gyakran kérdeznek, hogy folytatom-e a Seuso-kincseket, gyűjtöm-e még az anyagot 56-os témájú dokumentum-filmjeimhez, vagy mi lett Gerő László sok millió dolláros örökségével. Ezeket az oldalakon megpróbálok ezekre a kérdésekre is választ adni. Fontosabb alkotások: A Mineralimpexes-ügy, avagy Russay István 17 millió dolláros öröksége (ÚRM 1988-89) Gerő László 120 millió dollárja (ÚRM 1989-1993, Nívódíj) Pincebörtön I.-II. (1994, Nívódíj) A Seuso-kincsek rejtélye (1997) Ez történt - hónapról hónapra (dokumentum-sorozat a rendszerváltó esztendőkről, 2000-2003, 36 rész) A Medgyessy-kampány ( 2002) Isten vagy történelem I.-II, Szabó Eszter filmje (társ-producerként) Portréfilmek: Teller Edénél, Palo Altoban, (1998) In memoriam Rabár Ferenc (1999) A bankelnök Járai Zsigmond (2001) Nemeskürthy tanár úr (2003) Az ezüstember - Güttler Károly (2003) Várom a méltányos ítéletet (az utolsó film Hernádi Gyulával, 2003) Szűcs Laci visszatér (2006) Szent Korona Rádió - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 16:11
Hókotró ütközött kamionnal
- 16:09
Éjjelig még havazni fog
- 16:05
Már csak Letenyénél lehet belépni Horvátországba
- 15:55
Gyurcsány kosarat kapott Jávortól
- 15:29
Három hónapig tartottak rabságban egy maygar nőt Egyiptomban
- 15:25
Moszkva bekeményít: a külügyminiszter Szíriába utazik
- 15:16
Felborult kamionok miatt útlezárás az M0-áson és az M5-ösön
- 14:48
Hóátfúvás miatt sebességkorlátozás az M7-esen
- 14:38
Törökország ellenzi Mubarak kivégzését halálos ítélet esetén
- 14:32
Holtan találtak egy férfit házának udvarán Bocskaikertben
- 14:16
Baleset miatt lezárták az M5-ös autópályát Kiskunfélegyháza közelében
- 14:00
Udvarnál nem léphetnek be Horvátországba a kamionok
- 13:58
Egyelőre nincs nagyobb fennakadás a MÁV-nál
- 13:54
Pert nyert a Jobbik a TV2-vel szemben - itt a helyreigazítás
- 13:30
Lavrov: Moszkvának nem felel meg a BT előtti határozati javaslat
- 13:28
Több térségben másodfokú riasztás van érvényben a hófúvás miatt
- 13:15
Volner János Békéscsabán
- 13:00
Hadgyakorlatot kezdett az iráni Forradalmi Gárda a Hormuzi-szorosban
- 12:38
A Jobbik részvétnyilvánítása
- 12:31
A Gondviselés irányította az életemet - Grosics Gyula 86 éves
- 12:24
Tiltakozó akciók Oroszországban
- 12:11
A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület segítséget kér
- 12:07
Eltűntek az eltűnt világot kereső tudósok
- 11:49
Három személygépkocsi ütközött össze az M3-as bevezető szakaszán
- 11:45
Minden vádat ejtettek az amerikai katona ügyében
- 11:36
Egy egész mozdonyt loptak el cseh színesfémtolvajok
- 11:28
Félméteres hóra is számíthatunk
- 11:03
Mai gyógynövényünk: A mák
- 10:56
Elhunyt Csurka István
- 10:34
Egymilliónál is többen tartoznak adóval
- 10:27
Oroszország kezdi elzárni a gázcsapot
- 10:14
Százezer eurót ér egy orosz olimpiai aranyérem
- 10:07
Gyulán fociznak a papok
- 09:38
Farkas sem érti Mohácsit
- 09:29
Fegyveres támadók foglyokat szabadítottak ki egy kairói rendőrőrsről
- 09:00
A Mária Rádió költözhet a HM épületébe
- 08:50
Még mindig van megtévesztő jelölés a termékeken
- 08:35
Elmennek az országból az orvosok
- 08:23
Felborult egy pulykákat szállító tehergépkocsi
- 08:19
"Hagyni kell, hogy fájjon, hogy később el tudjuk engedni"
- 21:53
Majdnem teljes az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága az országban
- 21:29
Mozgáskorlátozott tanárt bántalmaztak egy debreceni iskolában
- 21:17
Szíriaiak hatoltak be hazájuk berlini nagykövetségére
- 21:11
Fehéroroszországban felakasztotta magát egy magyar férfi a kocsijában
- 20:43
Nagy-Britanniában is divat lett a színesfémlopás
- 20:14
A hó fogságában rekedt a szerb és a horvát államfő
- 20:05
Két helyen is égett a nádas a Balatonnál
- 19:51
Tovább erősödött a forint kora estére
- 19:39
Békés megye több iskolájában nem lesz tanítás
- 19:22
A vég: elindultak Írországba a Malév lízingelt Boeingjei
- 19:12
Felrobbant egy kazán Gigében
- 19:00
Meghiúsult a dél-szudáni békéltető tárgyalás
- 18:52
Áprilisban robbanthatja ki Izrael a III. világháborút?
- 18:42
Kairóban hárman életüket vesztették a tüntetésekben
- 18:36
Barcsnál ismét átléphetik a határt a kamionok
- 18:22
Az Orangeways öt napig ingyen szállítja a Malév utasait
- 18:16
Sztrájkok az Air France-nál a jövő héten
- 18:03
Önkormányzati lakás bombaáron
- 18:00
Aradon is fogy a magyar
- 17:54
Kétszer mentették meg egy hajléktalan életét
- 17:50
A fiatalokat itthon kell tartani
- 17:39
Szombatra másodfokú készültséget rendelt el a MÁV
- 17:33
Előzetes letartóztatásba helyezték a tabajdi emberölés gyanúsítottját
- 17:21
Borsodban is szünetel a tanítás
- 17:18
Módosították az első magyar műhold indításának időpontját
- 16:57
A harcot nem adjuk fel!
- 16:35
Nem az olimpikonok kalotaszegi formaruhájára
- 16:30
A hioniták temetési szokása
- 16:07
Az energiaitalok aggasztó hatásai
- 16:05
Ultimátumot adott az IMF Argentínának
- 16:00
Összecsapások Kairóban és Szuezben
- 15:45
Saját lakásán szurkálták össze az anyát és kisfiát
- 15:44
Szórólapokon tájékoztatják a hajléktalanokat Komlón
- 15:33
Elraboltak két amerikai turistát
- 15:30
Felmentette a bíróság a szocialista polgármestert




