A belső-ázsiai örökség nyomában

HunokAz eurázsia sztyeppe urai évezredeken át a szkíták és a hunok voltak. Mi magyarok tőlük származunk és örökségüket máig őrizzük. Ezért kiemelten fontos számunkra, hogy bemutassuk ezen népek páratlan civilizációs örökségét- írja weblapján dr. Obrusánszky Borbála, történész-orientalista. A weblap ízelítőt ad, hogy milyen szerteágazó kutatási témák jöhetnek szóba a szkíták és a hunok kapcsán. A történésszel beszélgettünk.

- Honnan van a kötődése a belső-ázsiai nomád kultúrákhoz?

- Amikor egészen kicsi koromban olvastam a régi magyar krónikákat, már akkor határoztam, hogy megkeresem a magyarok őseit, annyira megtetszett nekem az ott leírt életmód és mesevilág. Közben elolvastam más népek mondáit is, de azokkal valahogy nem tudtam azonosulni. Majd körülbelül 9 éves koromban hallottam egy úti beszámolót Mongóliáról, és emlékszem, hogy elszomorodtam, hogy én sosem jutok el oda. A gimnáziumban is mindig a keleti témák érdekeltek, mindig nevettek is rajtam ezért. Aztán teljesen természetes volt, hogy az egyetemen a történelem szakom mellett kerestem egy keleti szakot, ez lett a mongol.

- Történelem-mongol szakot végzett az ELTE-n a rendszerváltás idején. Annak ellenére, hogy nem történt áttörés a „hivatalos” keletkutatásban, várta-e friss diplomásként hogy az utóbbi néhány évtized tabutémái előkerülnek?

- Valójában nem vártam a csodára, hanem azt vettem észre, hogy csak mi magunk alakíthatjuk át gyökeresen a közgondolkozást. Ráadásul az én szűk szakterületemen, az orientalista történészi pályán nagyon kevesen vannak, nincs igazán képzett szakember gárda sem. Inkább olyanokkal lehet találkozni, akik kinevezték magukat ilyen vagy olyan kutatónak, de nincs ilyen jellegű végzettségük. Amit még megtapasztaltam, hogy sok fiatal nem mer a tabutémák iránt fordulni, mert attól fél, hogy akkor nem tud karriert építeni, mert szembe kellene helyezkedni a szakma öregjeivel. Szerencsére én nem akartam magamnak tudományos karriert, és így bele mertem vágni a kényes témák kutatásának. Előbb a mongol történelemmel foglalkoztam, aztán a hunoknál kötöttem ki.

– Mongóliában mennyire lehet magyar vonatkozásban is hasznos forrásokra találni?

- Mongólia igazi kincsestár, hiszen a szellemi műveltség elemei nagyon hasonlóak a magyarral. A magyar népmesék, népballadák párhuzamai megőrződtek a mongoloknál. A krónikáink máig vitatott elemeit szinte teljesen egészében meg lehet érteni a régi mongol szokások alapján, ami persze hun gyökerekre nyúlnak vissza. Erre már a 19. században rájött Fogarasi János akadémikusunk, és javaslatára ki is küldték Bálint Gábort, hogy ezeket az összefüggéseket térképezze fel. A fiatal nyelvzseni páratlan adatokkal tért haza, csak az ő eredményeit azóta is tabuként kezeli. Pedig már az 1870-es évek közepén kimondta: a magyar szoros rokonsági kapcsolatban áll a mongollal, és az összekötő kapocs a hun lehetett. Egyébként ugyanerre jöttek rá mongol tanáraim is, amikor bemutattam nekik a magyar és a mongol társadalomszerveződésben lévő döbbenetes hasonlóságokat. Én eddig úgy találtam, hogy a mongol adatok révén jól rekonstruálni tudnánk őstörténetünk legtöbb kérdését.

- Úgy tudom, hogy foglalkozik a hunok nyelvével. Van egy könyv, amit lefordított mongolról magyarra, amely erről szól. Ez teória a mongol kutató részéről bizonyított tény, amellyel itthon is kellene az orientalistáknak foglalkozniuk?

- A hun nyelv kérdésével rengeteg kutató foglalkozik a világ több pontján is, és a keleti népek, a törökök és a mongolok is, magukénak tartják a hunok nyelvét, mint műveltségük egyik meghatározó elemét. Ez reális is, mert a hun birodalom utódnépei ott élnek ma is, ahol a fenti népek élnek. Magam úgy botlottam bele a témába, hogy kutatótársammal, Csornai Katalinnal nagyon sok régi kínai és mongol szó párját találtuk meg a magyarban. Eddig kb. 100 szót találtunk. Amikor összevetettük Bálint Gábor mongol szójegyzékével, kiderült, hogy a nagy székely tudós mintegy 1200 szót talált, és ő ezt hun nyelvi örökségnek vélte. Mongóliában teljesen egyértelmű tény, hogy a mongolok a hunok örökösei, nincs olyan kutató, aki ezt kétségbe vonná. Főleg a nyugati nyelvészek körében vannak olyanok, akik ragaszkodnak a régi elméletekhez, de azt hiszem, hogy ez hamarosan megváltozik, miután rengeteg új adat kerül elő. Sőt, már több neves szaklapban is a türk és a mongol nyelvben lévő hasonló szavak tömegét is hun hatásnak vélik. Nálunk nem várhatunk ebben akadémiai áttörést, hiszen egyetlen olyan szakemberük sincs, aki ehhez értene, ezt a Nyelvtudományi Intézet vezetőjétől hallottam. Inkább az a baj ezzel, hogy nem is tervezik, hogy keleti irányba nyitnának.

- Az már nem újdonság, hogy a „finnugoristák” napja leáldozott. A nyelven kívül mit tart fontosnak annak bizonyítására, hogy rokonunk minden belső-ázsiai íjfeszítő nemzet? A genetikai kutatások és a mondák, szimbólumok és természetesen a mongol és a török népek nyelvére gondolok.

- Nem lehet egyetlen tudományágat kiemelni, hogy az alapján mondjunk véleményt a magyarság eredetéről, hanem akkor kapunk pontos eredményt, ha az összes tudományág eredményeit összevetjük, és megnézzük, hogy azok hová vezetnek bennünket. Azt láthatjuk, hogy minden út Belső-Ázsiába, a szkíta és hun népek közé vezet minket. Ahhoz, hogy 21. századi módon gondolkozzunk, el kell vetni a gyermeteg 19. századi elképzeléseket, amiket a nyugati tudósok hoztak létre, ilyen például az őshaza elmélete. Nem azt kell kutatnunk, hogy pontosan honnan jöttünk, mert lehet, hogy erre sohasem kapunk választ, hiszen a magyarság történeti tudata csak a Meotisz-mocsarakig terjed. Inkább azt érdemes kutatni, hogy a rokon népeink körében milyen kapcsolódásaink lehetnek.

- Mit tanítanak itthon a mongol és kínai tanszékeken?

- Idehaza még mindig a régi elméletek uralkodnak. Meglepődtem, hogy nálunk még mindig lebegtetik a hsziungnu (ázsiai hun) és az európai hun azonosság kérdését, holott már a világon teljesen elfogadott, hogy ugyanarról a népről van szó. Nálunk nincs olyan tudományos műhely, ahol akár a szkítákkal vagy a hunokkal komolyan foglalkoznának. Külföldön már hun törzsszövetségekről beszélnek, ahol a vezetést Maodun (Bátor) nemzetsége kapta meg a többi szövetséges törzstől. A kínai tanszéken nem igazán foglalkoznak a „nomád” témával, hiszen nem ismerik pontosan a hunok és elődeik szokásait és főbb jellegzetességeit. De ezzel nincsenek egyedül, hiszen maguk a kínai történészek is nehezen igazodnak el a hunok történetében, ezért sokszor mongol kutatók segítséget veszik igénybe.

- Mikor változhat meg a magyar őstörténeti kutatás helyzete?

- Szerintem már jelentősen megváltozott. Az elmúlt évtizedben hatalmas fejlődésen ment keresztül a szakma, és meghatározó eredmények láttak napvilágot, melyek egyértelműen bizonyítják a magyarság hun eredetét. Talán annyit kell hangsúlyozni, hogy azok nem akadémiai keretek között valósultak meg, hanem egyes kutatók kitartó munkájának az eredménye. Sőt, az elmúlt két-három évben már közösen tárjuk fel a különböző térségek hun hagyományaiban lévő egyezéseket, így már egy egész csoportra való kutató gyűlt össze. Teljes változás csak akkor történhet, ha teljesen megújul a tudományos közélet, az elmúlt évtizedben hatalmat szerzett pártkáderek helyett végre komoly emberek foglalkozhatnak majd a magyar őstörténeti témákkal, és forrás is lesz arra, hogy fiatal kutatók mehessenek külföldre adatokat gyűjteni.

- Többször járt Belső-Ázsiában és Kínában expedíciókon. Milyen főbb eredményei voltak ezeknek a kutatóutaknak?

- Talán a legfontosabb eredmény az volt, hogy sikerült felhívni a magyarság figyelmét a hunok páratlan örökségére. Ma már nem lehet letagadni azokat a tudományos eredményeket, melyek külföldön ismertek, de idehaza nem hoztak nyilvánosságra. Az útjaim révén kiderült, hogy sok olyan térség van még, ahol hun emlékek lehetnek, de még nem is gondoltak rá idehaza, ilyen például Tibet, vagy éppen Azerbajdzsán. Az általam magyar és angol nyelven publikált képanyag és beszámoló az internet segítségével bejárta az egész világot, és nagyon sok helyen megindult az érdeklődés a hunok története iránt.

- Milyen elképzelései vannak, hogy tudja megosztani a sok-sok kutatás eredményeit a hazai érdeklődő közönséggel?

- Tavaly a hollandiai Mikes Körrel közösen indítottunk egy folyóiratot, a Journal of Eurasian Studies-t, ahol nemcsak én, de a külföldi kutatók is szabadon bemutathatják eredményeiket. Ez olyan sikeres lett, hogy ma már jelentős külföldi kiadók keresték meg a főszerkesztőt, Farkas Flóriánt, hogy mutassuk be kiadványaikat. De azt tervezem, hogy indítunk egy olyan ismeretterjesztő honlapot, ahol folyamatosan beszámolnánk az újdonságokról.

- Elképzelhetőnek tartja, hogy az iskolákban is lehet majd tanulni, mint tényt, hogy a mai Kínában, Mongóliában és a többi közeli országban élő népeknek és a magyarságnak többször is volt köze egymáshoz a történelem folyamán. Nem feltétlenül a tatárjárásra gondolok.

- Szerintem már sok iskolában ma is tanítják a magyarság igazi történetét, de a közeljövőben meg kell változni a közoktatásnak, hiszen az internetet használó tömegekkel ma már nehezen lehet elhitetni a régi elavult nézeteket. Szerintem más történeti eseménysort is át kell értékelnünk, ilyen lehet a tatárjárás, hiszen Batu kánék szövetségeként közeledtek hozzánk, nem akartak minket megtámadni.

- Tudomásom szerint van egy érdekes teóriája Julianus barátról.

- Julianus barát tevékenysége nem annyira egyértelmű, mint ahogyan azt tanítják számunkra. Aki elolvassa a jelentéseit, abból kiderül, hogy ő nem a magyarság érdekét képviselte, hanem inkább a római egyház keleti térítésében segített. A magyarok nem is érdekelték őket, semmilyen lényeges adatot nem közölt róluk, csak általánosságokat. Viszont azért kell tisztelnünk, mert ő volt az első európai, aki eljutott messzi keletre és haza is tért onnan.

- El tud helyezkedni ma Magyarországon ezzel a tudással? Éri sok támadás a más nézetet valló hivatalos nézetet valló történészektől?

- Nálunk a legtöbb ember nem a szakmájából él meg. Szinte általános probléma, hogy a magyar őstörténet iránt érdeklődő fiataloknak nincs reménye arra, hogy valaha is megéljen a megszerzett tudásából. Ráadásul nem is hagynák tisztességesen dolgozni. Az egyik akadémikus mondta nekem tanácsként azt, hogyha valaki az igazat akarja kutatni, annak anyagilag függetlennek kell lenni, mert úgysem hagynák kutatni. Szerencsére tudásomat tudom kamatoztatni, és azt továbbadni. Sokan hiszik azt, hogy sok támadás ért, de eddig összesen két esetben támadtak nekem, és azok is elég komolytalanok voltak. Miután nem ismerik a keleti forrásokat és az ottani szakirodalmat, hogyan tudnának vitatkozni? Inkább olyan megkereséseket kapok, hogy valakinek segítsek egy-egy témában, vagy közös kutatási projektekben való közreműködésre kérnek fel.

abbé

(Megjelent a Bar!kad eheti számában!)

barikad.hu