Szegedi Csanád: Elég a ciánból!
2010, május 6 - 10:43
Tíz évvel a román hatalom okozta nagybányai, majd tiszai vegyi katasztrófa után nagy többséggel, 488 igen, 48 nem és 57 tartózkodás mellett fogadta el az Európai Parlament (EP) szerda délután azt az állásfoglalást, amely felszólítja az Európai Bizottságot, hogy kezdeményezze a cianidos bányászati technológiák teljes betiltását az Európai Unióban 2011 vége előtt, mivel ez az egyetlen biztonságos módja a vízkészletek és az ökorendszerek védelmének. Nem titok, hogy az állásfoglalás éle elsősorban az Erdélyt számos módon romboló, környezetpusztító román kormánynak szól, amely, illetve elődei 10 év elteltével sem tiltották be a mérgező, gyilkos bányászati eljárást.
Sajnos az EP állásfoglalásai nem bírnak kötelező érvénnyel az Európai Bizottságra, amely egyszer, áprilisban már megdöbbentő módon a természetrombolás betiltása ELLEN érvelt, hamisan hivatkozva a vízminőségre és a bányászati hulladékok kezelésére vonatkozó irányelvekre, amelyek Barrosoék szerint megfelelő védelmet nyújtanak. Miközben tapasztaljuk, hogy nem nyújtanak, s Erdélyt, a Kárpát-medencét továbbra is újabb katasztrófa, vagy katasztrófák fenyegethetik, elsősorban, de nem kizárólag a félig már tönkretett, komoly magyar műemlékekkel bíró Verespatakon. A cianidos szörnytechnológiát egyébként már több helyütt betiltották, jelenleg csak három uniós tagországban alkalmazzák, az egyikük éppen Románia. A multik azonban, ahol még lehet, előszeretettel alkalmazzák olcsósága miatt, nem törődve az emberi és természeti környezet maradandó károsodásával.
Mindezért is fontosnak vélem hangsúlyozni az alábbiakat:
1. Mint a Jobbik EP-képviselője, magam is megszavaztam az állásfoglalást és örülök az igenek jelentős arányának
2. Ugyanakkor minél gyorsabb, lehetőleg azonnali végrehajtást várok el az Európai Bizottságtól, megelőzendő az újabb súlyos környezetszennyezést
3. Ebből következően a Jobbik Magyarországért Mozgalom elvárja, hogy azonnal állítsanak le mindenfajta bányászati előkészületet Verespatakon.
Szegedi Csanád
Európai parlamenti képviselő (Jobbik)
barikad.hu
FRISS HÍREK
- 16:21
NATO közeledés Izraelhez
- 16:18
Amerikai tengerészgyalogosok-pózolnak az SS-logó előtt
- 16:01
Terítéken a kommunista diktatúra rémségei
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját
- 08:29
A görög kormány jóváhagyta az EU-IMF-hitelmegállapodást
- 08:18
Illegális bevándorlók ostromolják a határokat
- 22:06
Ügyészségen a MÁV-székház ügye
- 21:55
Ankara: katasztrófa volna az Irán elleni háború
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:48
A névtelen fegyver
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Jobbik: abszurd, hogy a kommunista utódpárt akar feloszlatni minket
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a Malév helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében
- 15:47
Rács mögött a nyíregyházi Egészségügyi Holding vezetője
- 15:19
Leminősítette Egyiptomot a Standard & Poor's
- 14:59
Elítéltek egy orosz mérnököt a CIA-vel való együttműködésért
- 14:44
Rijád: megingott az ENSZ iránti bizalom
- 14:35
Romániában már 57 áldozata van a hidegnek
- 14:20
Fazekas: a szembesítés nem vezetett eredményre
- 14:16
Profi párt és mozgalom a cél
- 14:10
Gyalogost gázoltak halálra a 42-es főúton
- 14:09
Az utolsó szó jogán is tagadtak a Hunvald-ügy vádlottai
- 13:52
Újabb hajléktalan lett a tél áldozata
- 13:44
Két év letöltendő a bábának
- 13:20
Öngyilkosság, nem szurkálás történt Sopronban
- 13:18
Pénteken 73 millió köbméter földgázfelhasználás várható
- 13:09
Szerb tömeggyilkost véd Anglia
- 13:05
Orvvadászt fogtak el Mátraszelén
- 12:49
Németország kiutasított négy szíriai diplomatát
- 12:43
Két robbantásos merénylet Aleppóban
- 12:35
Tizenhét további felekezetet kaphat egyházi elismerést
- 12:21
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 12:19
Nem közlekedik két szerb kishatárforgalmi vonat




