Bikicsunáj – másképp

Szarka László sztár lett, igaz, nem mega-. Noha ő jobban szeretett volna az Év hangjává válni, esélye sem volt rá. Helyette közröhej tárgya lett a Bikicsunáj. S vele ő. Bár sokak szerint e biztonsági őr van akkora géniusz, mint Mester Tamás...Szarka László sztár lett, igaz, nem mega-. Noha ő jobban szeretett volna az Év hangjává válni, esélye sem volt rá. Helyette közröhej tárgya lett a Bikicsunáj. S vele ő. Bár sokak szerint e biztonsági őr van akkora géniusz, mint Mester Tamás...

A hiba nem hősünkben, ebben a 40 éves ököritófülöpösi bátor emberben van, hanem a készülékben. Ami ott villog, szikrázik, sugároz a magyar nyakakra ültetve. Szarka László semmit sem vétett, csak éppen magára gondolt, amikor azt hirdették a tévében, újabb legendát, született tehetséget keresnek. Az ötlött eszébe, huh, ez pont én vagyok (azaz én lehetnék), betanulok pár nótát, odamegyek, előadom, aztán legfeljebb hazajövök. Mi a jó fenét veszíthet egy 1 800 lelkes, határ menti szabolcsi településen vesződő, meglett férfi? Valószínűleg nem megrögzött lokálpatrióta, aki azért maradt a Holt-Szamos illatos partján, mert ott aranyhalak kergetik a helyieket, az ártéren pedig érintetlen valutacserjék nőnek. A Megasztár 1-2-3-4., ahogy az éppen aktuális 5. előválogatását a zsűri saját szórakoztatására rendezi. Überelhetetlen élmény lehet élőben szembesülni azzal, hogyan törekszik fölfelé a talajszint, vagyis hogy nálunk, zsűritagoknál, vannak hülyébbek is. Aztán az ítészi munkától átizzadt, kornyikálós napok után a szerkesztő kiadja a vágónak, hogy na, uzsgyi, rakjátok egymás után a leghülyébbeket, akiknek annyi köze van a zenéhez, hogy felismerik a Family Frost-os autót. Ezt a lúzerszériát pedig szakítsátok meg minden reklám előtt egy tényleg jó hangú reménységgel. Kész is. Lesz nézettség szombaton. Meg kacagás. Valahogy Szarka László is így járt. Belekezdett, szétröhögte magát a zsűri, a kis alattomos valakik meg felnyomták a YouTube-ra. Ennyi kell a hírnévhez. És a háttérsztori: igazából úgy történt, hogy Szarka Lászlónak nem volt meg otthon az Alphaville Big in Japan című száma, ezért kérte a rádióban, adják le a kívánságműsorban. A rádió jó, a rádió ad. Az ököritófülöpösi nappaliban Laci felvette hát a dalt kétkazettás magnóján, majd úgy 12 ezerszer vissza-visszatekerve, megtanulta a szöveget: így lett a Big in Japan-ból Bikicsunáj. Nos, a versenyző azóta nem érti, hogy mi történt. Odament, próbálkozott, hazajött. Ahogy az elején kigondolta. Ő nem jutott tovább, szóval miért élveznek rá azóta is százezrek? Honnan is tudhatná? A legközelebbi internet-hozzáférés Ököritófülöpösön a könyvtárban van. Mert érti ő, hogy szar az angolja, de mire ez a nagy felhajtás? Úgy lehet, hogy mi, nézők, szeretjük látni, ahogy törekszik felfelé a talajszint. Hogy vannak sokkal hülyébbek nálunk. Ami azonban nekünk vásári hangulat, az nekik dráma, önismereti összeomlás, düh és felszántott remény. Az efféle produkció, az efféle fogyasztói massza olyan rakásra, ami szerencsétlenségből épül, előszeretettel tűz ki zászlót. Valamiről azonban megfeledkezünk. Szarka Lászlóból nem lesz se színi direktor, (egyhamar) Kossuth-díjas művész se, se a talkshow trónfosztott királya; nem ír majd musicalt, továbbá elkerüli a fülbevalós-hosszú hajas hullám, a dizájn, a meg- és mondvacsinált létezés. Nem az a típus. Ő Szarka László Ököritófülöpösről. Egyszerű. Igazi. Ráadásul a környezete nagyon szereti. Mert egy lélek sem akadt, aki szólt volna neki, hogy betonozni, virágot ültetni, rejtvényt fejteni talán jobb volna. Bereczki-Csák Helga cívishír.hu