Barcelonában titokzatoskodott idén a Bilderberg-csoport - Van alapja az összeesküvés-elméleteknek?
2010, június 12 - 08:49
A közvélemény hajlamos arra, hogy összeesküvés-elméleteket gyártson. Titkokat sejt a történések mögött az ókortól napjainkig. Talán azért, mert szeretné megmagyarázni az összefüggéseket, ha azonban hiányzik akár egy láncszem is a sorból, azt rögvest igyekszik pótolni. A maga módján, a maga feje szerint.
Dolce de SitgesNagyjából így kerül a világ szemében egyenlőségjel a „világmegrontó” szabadkőművesek és a hasonlóképp titokzatos Bilderberg-csoport közé. Ez a társulat tegnap fejezte be tanácskozását egy barcelonai szállodában, luxuskörülmények között. Már 1954 óta vándorolnak minden esztendőben sokcsillagos hotelből még több csillagos hotelbe, hogy megváltsák az életünket.
A csoportot a holland Bernhard herceg hívta életre; napjainkban olyan prominens tagjai vannak, mint Beatrix holland királynő, Szófia spanyol királyné, Henry Kissinger amerikai exkülügyminiszter vagy maga a nagyságos Bill Gates. Királyok, hercegek, grófok – burzsoák.
Az ilyen tanácskozások szigorúan a nyilvánosság kizárásával zajlanak. Az idén háromszáz rendőr ügyelt arra, hogy a sajtó még csak a helyszín közelébe se juthasson. Jegyzőkönyv nem készül, nyilatkozatot nem adnak ki.
Hivatalosan annyit tudni csak, hogy szó volt a pénzügyi-gazdasági válságról, az euró jövőjéről, az afganisztáni helyzetről, az Iránnal kapcsolatos feszültségről. Tehát csupa-csupa olyan témáról, amelynek a résztvevők szándékai szerint meg kell határoznia a közbeszédet. Ugyanakkor, szokás szerint, elkerülték azokat a kérdéseket (például Gáza izraeli blokádja, Amerika iraki helyben járása), amelyekben a közvélekedés szembefordul a központi akarattal.
A nyitott társadalom (amelynek Soros György a jelenkori pápája) világában az ilyen titkolózás jó táptalaja a mendemondáknak. Amiről persze nem tudhatjuk, hogy valóban mendemondák-e vagy sem. Ha van is az embernek egy jól fejlett, egészséges üldözési mániája, nemcsak ezzel magyarázható, hogy több mint valószínű: az ilyen szupertitkos összejövetelek nem önmagukért valók, hanem igenis kell hogy legyen valamilyen céljuk a kvaterkázáson kívül. A megválaszolatlan (megválaszolhatatlan) kérdés: ez a cél a világmegváltás vagy pedig a világ globális leigázása?
Gyulay Zoltán
Új magyar szó
FRISS HÍREK
- 13:08
Több térségben másodfokú riasztás van érvényben a hófúvás miatt
- 13:00
Hadgyakorlatot kezdett az iráni Forradalmi Gárda a Hormuzi-szorosban
- 12:38
A Jobbik részvétnyilvánítása
- 12:31
A Gondviselés irányította az életemet - Grosics Gyula 86 éves
- 12:24
Tiltakozó akciók Oroszországban
- 12:11
A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület segítséget kér
- 12:07
Eltűntek az eltűnt világot kereső tudósok
- 11:49
Három személygépkocsi ütközött össze az M3-as bevezető szakaszán
- 11:45
Minden vádat ejtettek az amerikai katona ügyében
- 11:36
Egy egész mozdonyt loptak el cseh színesfémtolvajok
- 11:28
Félméteres hóra is számíthatunk
- 11:03
Mai gyógynövényünk: A mák
- 10:56
Elhunyt Csurka István
- 10:34
Egymilliónál is többen tartoznak adóval
- 10:27
Oroszország kezdi elzárni a gázcsapot
- 10:14
Százezer eurót ér egy orosz olimpiai aranyérem
- 10:07
Gyulán fociznak a papok
- 09:38
Farkas sem érti Mohácsit
- 09:29
Fegyveres támadók foglyokat szabadítottak ki egy kairói rendőrőrsről
- 09:00
A Mária Rádió költözhet a HM épületébe
- 08:50
Még mindig van megtévesztő jelölés a termékeken
- 08:35
Elmennek az országból az orvosok
- 08:23
Felborult egy pulykákat szállító tehergépkocsi
- 08:19
"Hagyni kell, hogy fájjon, hogy később el tudjuk engedni"
- 21:53
Majdnem teljes az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága az országban
- 21:29
Mozgáskorlátozott tanárt bántalmaztak egy debreceni iskolában
- 21:17
Szíriaiak hatoltak be hazájuk berlini nagykövetségére
- 21:11
Fehéroroszországban felakasztotta magát egy magyar férfi a kocsijában
- 20:43
Nagy-Britanniában is divat lett a színesfémlopás
- 20:14
A hó fogságában rekedt a szerb és a horvát államfő
- 20:05
Két helyen is égett a nádas a Balatonnál
- 19:51
Tovább erősödött a forint kora estére
- 19:39
Békés megye több iskolájában nem lesz tanítás
- 19:22
A vég: elindultak Írországba a Malév lízingelt Boeingjei
- 19:12
Felrobbant egy kazán Gigében
- 19:00
Meghiúsult a dél-szudáni békéltető tárgyalás
- 18:52
Áprilisban robbanthatja ki Izrael a III. világháborút?
- 18:42
Kairóban hárman életüket vesztették a tüntetésekben
- 18:36
Barcsnál ismét átléphetik a határt a kamionok
- 18:22
Az Orangeways öt napig ingyen szállítja a Malév utasait
- 18:16
Sztrájkok az Air France-nál a jövő héten
- 18:03
Önkormányzati lakás bombaáron
- 18:00
Aradon is fogy a magyar
- 17:54
Kétszer mentették meg egy hajléktalan életét
- 17:50
A fiatalokat itthon kell tartani
- 17:39
Szombatra másodfokú készültséget rendelt el a MÁV
- 17:33
Előzetes letartóztatásba helyezték a tabajdi emberölés gyanúsítottját
- 17:21
Borsodban is szünetel a tanítás
- 17:18
Módosították az első magyar műhold indításának időpontját
- 16:57
A harcot nem adjuk fel!
- 16:35
Nem az olimpikonok kalotaszegi formaruhájára
- 16:30
A hioniták temetési szokása
- 16:07
Az energiaitalok aggasztó hatásai
- 16:05
Ultimátumot adott az IMF Argentínának
- 16:00
Összecsapások Kairóban és Szuezben
- 15:45
Saját lakásán szurkálták össze az anyát és kisfiát
- 15:44
Szórólapokon tájékoztatják a hajléktalanokat Komlón
- 15:33
Elraboltak két amerikai turistát
- 15:30
Felmentette a bíróság a szocialista polgármestert
- 15:24
Rendkívüli tanítási szünet Nyírbogdányban
- 15:15
Megjelent a Hazai Pálya legújabb száma
- 15:14
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 14:53
Nem vállalta, mégis kinevezték államtitkárnak
- 14:41
Napi kábeltolvaj: most épp Heves megyében kaptak el egyet
- 14:27
Leálltak a tiszai kompok
- 14:25
Túlélő pontot nyit hétvégére a Magyar Református Szeretetszolgálat
- 14:24
Egy súlyos sérült a Szentes melletti balesetben
- 14:13
A MÁV növekvő utasforgalomra készül a nemzetközi vonalakon
- 14:09
Elegendő a földgáz Magyarországon
- 13:52
EU-tolerancia a gyakorlatban: jogosan tiltották ki Sólyomot Felvidékről
- 13:33
A lengyeleknek nem sürgős az IMF tárgyalás
- 13:30
Nyílt és részletes vitára van szükség az Európai Unióról
- 13:22
Újabb magyar vállalatot kell felszámolni EU-tagságunk miatt
- 13:06
Olaj lehet a következő Falkland-szigeteki háború oka?
- 12:47
Készültségben van a fővárosi katasztrófavédelem




