Csurka: A MIÉP bomlasztásában magam is benne vagyok

A pártelnök nem akar már pártotA pártelnök nem akar már pártotInterjú jelent meg Csurka Istvánnal Csurka István lapjában. Az interjúban a MIÉP 73 éves elnöke elmondja, hogy egy negyedik, minden eddiginél veszélyesebb bomlási folyamat érte el a pártot, amelyben - "hogy hulljon a férgese" - maga is benne van. Csurka furcsa kijelentésével azt a célt akarja elérni, hogy az erjedési folyamatot elősegítse, a MIÉP felhagyjon a pártszerű működéssel és a Lámpás Program körül gyülekező igazak közösségévé válljon.

Csurka szerint lejárt az ideje a pártszerű működésnek, és párt helyett Wass Albert-féle kövekre van szükség. Az elnök az interjúban végig veszi a négy bomlasztási folyamatot, a Szabó Lukács féle kiválástól a Bognár László vezette akción át egészen Balczó Zoltán Jobbikba igazolásáig. A negyedik, a mostani már a párt szívét támadta meg az interjú szerint, ugyanis dr. Bükkfalvy Beatrix, pest megyei, Szabó István fővárosi elnök, valamint Zsinka László, a 2006-os főpolgármester-jelölt triumvirátusa adta annak gócpontját.

Csurka szerint a legnagyobb bűnt Zsinka László követte el, aki lepaktált az ősellenség SZDSZ-el. Közismert, hogy a MIÉP korábbi budapesti frakcióvezetőjének igazgatótanácsi helyét a főváros meghosszabbította. Csurka szerint Tarlós és Demszky paktuma áll Zsinka túlélése mögött, mivel ő az egyetlen egykori MIÉP-es, akinek a helyét nem kapta meg az "áruló" MDF.

Egy, a neve elhallgatását kérő kerületi MIÉP vezető szerint Csurka István ismét egy magánakciót hajtott végre, amelynek célja a maradék pénz megszerzése. Szerinte Csurka egy megható ideológiát gyártott a párt megmaradt alapszervezeteinek leépítésére, és így nem kell majd azoknak a MIÉP-Jobbik költségvetési támogatásából juttatnia. Szerkesztőségünk információi szerint a Jobbik és a MIÉP között mind a mai napig nem sikerült a támogatás felosztásáról megegyezni. Lehet, hogy a MIÉP pártszervezeteinek híjján ebbe az irányba is megnyílik az út?

barikád.hu

FRISS HÍREK