Molnár György: MÁSnevelés
2010, június 30 - 15:51
A közeledő melegfelvonulás, de első sorban Terry Black újabb identitásváltása kapcsán érdekes lehet annak a kutatási eredménynek a háttere, ami a leszbikus anyák által nevelt gyerekekről szólt.
Nem ismerem az origo.hu Női Lapozója munkatársának szexuális hovatartozását, de az általa június elején szerkesztett hír nálam kiverte a biztosítékot, mivel a szándékos félrevezetést olyan szinten művelte, mint Bayer Zsolt szokta, amikor a Jobbikról beszél.
Nem tudom, az origo szerkesztője ennyire elfogult, vagy ennyire figyelmetlen volt, hogy a megjelent nyúlfarknyi hírben számos, érdekes módon a kívánt eredményt alátámasztó hibát vétett, illetve a kutatás jelentéktelenségét bizonyító számokat és körülményeket egyszerűen figyelmen kívül hagyta.
Az emberek szexuális orientációja magánügy, és nagyon helyesnek tartom, hogy egyre kevesebb helyen büntethető az azonos nemű felnőttek szexuális és érzelmi kapcsolata. Lényeges azonban leszögezni: a homoszexualitás olyan önként vállalt szexuális orientáció, ami sem az állatvilágban, sem az emberi társadalom története folyamán nem tartozott a többség által elfogadott kapcsolatok közé. Legjobb tudomásom szerint a sokat hivatkozott ókori Görögországban sem volt megengedve a házastársi kapcsolat az azonos neműek között.
A homoszexualitás vállalásáról alkotott véleményemet egy példán keresztül tudom a legjobban összefoglalni: semmi kifogásom nem lenne, ha a melegek zártkörű rendezvényen hirdetnék büszkeségüket, viszont felháborítónak tartom, hogy az egymással csókolózó azonos neműek végigvonulhatnak az utcán, ami után a perverz heteroszexuális szülők magyarázkodni kénytelenek a gyereküknek, aki az egészből csak a neki tetsző színes forgatagot fogja fel.
Nem kívánok a homoszexuálisok által követelt minden jogra kitérni, mivel azok nagy része hivatalos elismerés nélkül is megoldható (öröklés, együtt élés stb.).
Az örökbe fogadás és a gyermeknevelés viszont álláspontom szerint azért sem lehet magánügy, mert olyan személyt is érint, aki nem tud dönteni. Az összes médium úgy tálalta Nanette Gartrell szóban forgó kutatását, hogy abból mindenki számára nyilvánvalóvá váljon, csak a leszbikusok tudnak gyereket nevelni, de a legtöbben legalább egy-két konkrétumot benne felejtettek a hírben.
Vettem a fáradtságot, és megnéztem az eredeti kutatási eredményt a http://www.pediatrics.org honlapon, ahol kiderült, hogy a vizsgálat eléggé célzott volt, és számos szépséghibával rendelkezik.
A kutatás finanszírozója a homoszexuálisok azonos jogaiért küzdő Williams Institute volt, míg Nanette Gartrell a National Longitudinal Lesbian Family Study (NLLFS) vezető kutatónője. A szervezet fő célja, hogy alátámassza az azonos nemű párok jogát a gyermekneveléshez és az örökbefogadáshoz. Nanette Gartrell példás házasságban él Dee Mosbacherrel, aki szintén nő. Azt hiszem ennyi elég az elfogulatlanság megkérdőjelezéséhez.
A „kutatás” alaposságát kétségessé teszi, hogy a 306millió lakossal – ebből 81millió 18 év alatti - bíró Egyesült Államokban 78 (hetvennyolc) gyereket tanulmányozott. Az általam olvasott cikkekben 154-et írnak, de ez a leszbikus nők száma. Az egyik családban ikergyerekeket nevelnek, ezért van eggyel több gyerek, mint pár.
A jelentés nagyrészt az önkéntes kísérleti alanyok (a leszbikus anyák) beszámolója alapján készült, ráadásul szinte teljes mértékben figyelmen kívül hagyja az USA etnikai, területi jellegzetességeit. A kutatónő az un. Achenbach normatívákkal veti össze a megfigyeléseit, és ez alapján vonja le a következtetéseit, melyek szerint ezek a gyerekek „jobbak”, mint a nem leszbikusok által neveltek.
A kutatás és a magyar média kihangsúlyozza azt a „tényt”, hogy ezek a gyerekek kevésbé szabálysértők és agresszívek, mint a „többiek”. Itt már viszont nem egyszerű csúsztatásról, hanem szándékos félrevezetésről van szó. A 78 gyerek egy budapesti kerület felméréséhez is nagyon kevés, ráadásul a csoport összetétele sem tükrözte az USA népességét: a 75 fehér gyerek (93%) mellett csak 1-1 latin, indián és néger volt köztük. Az említett Achenbach kontrollcsoportban csak 67% volt a fehér gyerekek aránya.
Ez olyan, mintha a VIII. kerületi gyerekek teljesítményének és agresszivitásának vizsgálatánál figyelmen kívül hagynánk a cigány fiatalokat.
A területi megoszlás szintén erősen félrevezető: Achenbach az ország egész területéről gyűjtötte össze az alanyokat, míg Nanette Gartlett összesen 3 nagyvárosból, Bostonból, Washington DC-ből és San Franciscóból, amelyikről tudni kell, hogy heteroszexuálisok szinte már csak turistaként látogatják.
Az említett médiumok említik, de elsiklanak a fölött, hogy az a 41%, akit atrocitás ért a szülei szexuális orientációja miatt, semmilyen eltérést nem mutatott a másik 59%-hoz képest.
Ebből akár azt a következtetést is le lehetne vonni, hogy nyugodtan ki lehet rekeszteni őket, mert semmilyen hatást nem gyakorol rájuk a diszkrimináció.
Napjainkban itthon sincs uborkaszezon, tehát az ilyen hírek maximum arra jók, hogy eltereljék az emberek figyelmét a választási ígéretek be nem tartásáról.
Szerintem mindenkinek az lenne a legjobb, ha a melegek büszkén élvezhetnék a másságukat azzal a következménnyel együtt, hogy a jogaik is mások, mint a szürke többségnek, különben az ilyen kamu kutatásokra hivatkozva a következő követelésük már az lesz, hogy heteroszexuális nők csak béranyaként szülhessenek, a gyermekeket pedig bízzák a „tökéletes családi hátteret biztosító” leszbikus párokra.
Budapest, 2010. június 30.
Molnár György
barikad.hu
FRISS HÍREK
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:48
A névtelen fegyver
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Jobbik: abszurd, hogy a kommunista utódpárt akar feloszlatni minket
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a MALÉV helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében
- 15:47
Rács mögött a nyíregyházi Egészségügyi Holding vezetője
- 15:19
Leminősítette Egyiptomot a Standard & Poor's
- 14:59
Elítéltek egy orosz mérnököt a CIA-vel való együttműködésért
- 14:44
Rijád: megingott az ENSZ iránti bizalom
- 14:35
Romániában már 57 áldozata van a hidegnek
- 14:20
Fazekas: a szembesítés nem vezetett eredményre
- 14:16
Profi párt és mozgalom a cél
- 14:10
Gyalogost gázoltak halálra a 42-es főúton
- 14:09
Az utolsó szó jogán is tagadtak a Hunvald-ügy vádlottai
- 13:52
Újabb hajléktalan lett a tél áldozata
- 13:44
Két év letöltendő a bábának
- 13:20
Öngyilkosság, nem szurkálás történt Sopronban
- 13:18
Pénteken 73 millió köbméter földgázfelhasználás várható
- 13:09
Szerb tömeggyilkost véd Anglia
- 13:05
Orvvadászt fogtak el Mátraszelén
- 12:49
Németország kiutasított négy szíriai diplomatát
- 12:43
Két robbantásos merénylet Aleppóban
- 12:35
Tizenhét további felekezetet kaphat egyházi elismerést
- 12:21
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 12:19
Nem közlekedik két szerb kishatárforgalmi vonat
- 12:17
Az Internazionale cáfolja, hogy szerződtetné Fabio Capellót
- 12:05
Gázórát és gázcsöveket loptak el Nemesdéden
- 11:42
Kétezer alkalmazottat bocsát el a Malév
- 11:29
A Gazprom a tervezettnél kevesebb gázt exportál Európába
- 11:25
Gyengült péntek reggelre a forint
- 11:20
Halált okozott a francia étvágycsökkentő gyógyszer
- 11:04
17 város levegője számít veszélyesnek az országban
- 10:57
Február 15-ig lehet választani az egyszerűsített bevallást
- 10:44
A zöldhatárról a kórházba vitték az illegális migránsokat
- 10:35
Elmarad a Ferencváros és a Vasas dallasi fellépése
- 10:20
Az a Jófiú, akit a hatalom annak tart
- 10:19
A MÁV mint „fejőstehén” 3. rész
- 10:11
Rendőröket raboltak el beduinok
- 10:05
Parlamenti gyakorlat
- 10:03
A portugál katolikus papok válogatottja nyerte az Eb-t
- 09:45
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- 09:34
EU: Moszkvának szembe kell néznie a valósággal
- 09:32
Fernando Gonzalez márciusban visszavonul
- 09:27
India és Kína verseng az iráni olajért
- 09:19
Baltasar Garzón: hivatalosan is bűnöző
- 09:15
Ma születhet ítélet Geréb Ágnes ügyében
- 09:01
Eltűnt bácsit keresünk
- 08:53
A katasztrófaturizmus újraértelmezése: korrupciótúra
- 08:40
Régészeti múzeum Kínában
- 08:26
Kolompár Gizella elismerte, hogy embercsempész
- 08:16
Újabb vádemelés Sarkozy 2007-es kampányának pénztárnoka ellen
- 08:12
Kórházbezárásokra készülnek?
- 08:00
A magyar himnusznak óriási ereje van
- 21:51
Szmog: riasztási fokozat lép életbe Székesfehérváron
- 21:42
Izrael továbbra sem fogadja el a palesztin kormányt
- 21:24
Gázkazán okozott szén-monoxid-mérgezést Érden
- 21:13
Általános sztrájkra készülnek Görögországban
- 20:49
Történelmi drogfogás egy mexikói ranchon
- 20:34
Izrael támadna, Amerika szankcionálna
- 20:26
Tragikus balesetben hunyt el a visontai Jobbik egyik alapítója




