Felsőoktatási felvételik: július 8-ig lehet módosítani, pótolni
2010, július 5 - 18:30
Még három napig pótolhatják hiányzó dokumentummásolataikat a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre jelentkezést benyújtók, addig módosíthatják adataikat, illetve a jelentkezéskor eredetileg megjelölt szakok sorrendjét. A ponthatárokat július 22-én késő este teszik közzé.
Az Educatio kft. hétfői tájékoztatása szerint csütörtökig lehet benyújtani azokat a dokumentumokat - bizonyítványmásolatok, igazolásokat a különböző jogcímen szerzett többletpontokról -, amelyeket a diákok nem csatoltak a februári jelentkezési határidőig beadott jelentkezésükhöz, vagy amelyeket időközben szereztek meg. Ilyen lehet például a nyelvvizsga-bizonyítvány, az érettségi bizonyítvány, vagy a felsőfokú oklevél.
A jelentkező a felvételi pontszámítás során csak a megfelelő igazolás másolatának beérkezése után kaphatja meg az adott jogcímen igényelt felvételi pontot.
A jelentkezőknek szintén eddig a határidőig van lehetőségük módosítani személyes adataikon is, ha a kérelem beadása óta azokban valamilyen változás történt. A dokumentummásolatok pótlását, adatmódosításokat kétféleképpen tehetik meg a jelentkezők: elektronikusan, a www.felvi.hu oldalról regisztrációt követően elérhető e-felvételi szolgáltatás keretében, vagy postai úton az Oktatási Hivatal, 1380 Budapest, Pf. 1190 címre küldéssel.
A dokumentumokról elegendő egy db A/4-es méretű, fekete-fehér másolatot csatolni. Fontos azonban, hogy a másolat jól olvasható, valamint egyértelműen azonosítható legyen, azaz szerepeljen rajta a jelentkező neve és személyes adatai, valamint 12 jegyű felvételi azonosító száma.
Szintén legkésőbb 2010. július 8-ig lehet módosítani a jelentkezéskor eredetileg megadott intézmények, szakok sorrendjét. Ez csak egyszer tehető meg, és csak a már megjelölt helyeket lehet változtatni, új jelentkezési hely felvételére nincs lehetőség.
Eredményeiket, a dokumentumok és a módosítási kérelmek feldolgozottságának állását a www.felvi.hu oldalon - regisztráció után - elérhető "Én felvim" szolgáltatás keretében ellenőrizhetik a jelentkezők. A dokumentumok, kérelmek feldolgozása folyamatosan zajlik, ezért ajánlott rendszeresen figyelemmel kísérni az érettségi és egyéb eredményeket, a dokumentumok feldolgozottságának állását, ugyanakkor kérik: a jelentkezők vegyék figyelembe, hogy a dokumentumok, módosítási kérelmek feldolgozásának néhány nap feldolgozási és átfutási ideje van.
A hivatalos ponthatárok elsőként - július 22-én, csütörtökön késő este - a www.felvi.hu-n jelennek meg, a regisztrált jelentkezők a személyes oldalukon ("Én felvim") névre szólóan is meg fogják találni a jelentkezéseikhez tartozó ponthatárokat.
MTI - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 15:41
Valamennyi sípályát megnyitották a bükki síparadicsomban
- 15:20
Letartóztatások a dagadó brit sajtóbotrányban
- 15:11
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
- 14:52
Csődbe mehetnek a korházak Szlovákiában
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját
- 08:29
A görög kormány jóváhagyta az EU-IMF-hitelmegállapodást
- 08:18
Illegális bevándorlók ostromolják a határokat
- 22:06
Ügyészségen a MÁV-székház ügye
- 21:55
Ankara: katasztrófa volna az Irán elleni háború
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:48
A névtelen fegyver
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Jobbik: abszurd, hogy a kommunista utódpárt akar feloszlatni minket
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a Malév helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében
- 15:47
Rács mögött a nyíregyházi Egészségügyi Holding vezetője
- 15:19
Leminősítette Egyiptomot a Standard & Poor's
- 14:59
Elítéltek egy orosz mérnököt a CIA-vel való együttműködésért
- 14:44
Rijád: megingott az ENSZ iránti bizalom
- 14:35
Romániában már 57 áldozata van a hidegnek
- 14:20
Fazekas: a szembesítés nem vezetett eredményre
- 14:16
Profi párt és mozgalom a cél
- 14:10
Gyalogost gázoltak halálra a 42-es főúton
- 14:09
Az utolsó szó jogán is tagadtak a Hunvald-ügy vádlottai
- 13:52
Újabb hajléktalan lett a tél áldozata
- 13:44
Két év letöltendő a bábának
- 13:20
Öngyilkosság, nem szurkálás történt Sopronban
- 13:18
Pénteken 73 millió köbméter földgázfelhasználás várható
- 13:09
Szerb tömeggyilkost véd Anglia
- 13:05
Orvvadászt fogtak el Mátraszelén
- 12:49
Németország kiutasított négy szíriai diplomatát
- 12:43
Két robbantásos merénylet Aleppóban
- 12:35
Tizenhét további felekezetet kaphat egyházi elismerést
- 12:21
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 12:19
Nem közlekedik két szerb kishatárforgalmi vonat
- 12:17
Az Internazionale cáfolja, hogy szerződtetné Fabio Capellót
- 12:05
Gázórát és gázcsöveket loptak el Nemesdéden
- 11:42
Kétezer alkalmazottat bocsát el a Malév




