Alacsonyabb követelményszint, lustuló gyerekek: Drámaian romlanak az érettségi eredmények

A kétszintű érettségi öt évvel ezelőtti bevezetése óta az idén több tárgyból is drasztikusan romlottak a diákok eredményei - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet. Szakemberek véleményére hivatkozva a lap azt írta, hogy a korábbinál jóval alacsonyabb követelményszint az évek alatt a gyerekek ellustulásához vezetett.

Az Oktatási Hivatal adatai szerint a középszintű magyar nyelv és irodalom vizsgát a diákok átlagosan 56 százalékosra teljesítették a tavalyi 60,3 százalékos eredménnyel szemben. Szintén jelentős a rontás matematikából is: a középszintű vizsgák átlageredménye 45 százalék lett a tavalyi 49 százalék után, ami csak egy közepesre elég. A fő tárgyakból kis mértékű javulás egyedül történelemből volt tapasztalható, ebből egy átlagos gyerek négyest szerzett.

A legtöbb bukás informatikából volt, de meglepetésre az átlagosnál nagyobb arányú volt az elégtelenek száma magyarból és németből is, miközben matekból szinte senki sem bukott meg.

privatbankar.hu - barikad.hu

FRISS HÍREK