Hátrányban a kárpátaljai magyar gyerekek: Megmarad a 11 éves iskolarendszer

Ukrajnában 2001-ben vezették be a 12 éves iskolarendszert. A parlament most módosította az oktatási törvényt, amely szerint visszatérnek a régi, 11 osztályos szisztémához. A pedagógusok szerint a változtatás hátrányosan érintheti a kárpátaljai magyar gyerekeket, mivel a csapi gyerekek évek óta a 12 éves oktatási rendszer szerint tanulnak.

A jogszabály szerint a középiskola elvégzéséig 11 évig kell tanulniuk a diákoknak. Négy évet az elemi iskolában, öt évet az általános iskolában, két évet pedig a középiskolában. A régi és az új rendszer egy ideig még párhuzamosan működik. Az új szabályozás gondot okoz azoknak a diákoknak, akik külföldön szeretnék folytatni tanulmányaikat.

„A 12 éves oktatással felzárkóztunk volna legalábbis formailag az európai gyakorlathoz. És ugye a magyar-ukrán ekvivalenciaszerződés értelmében az számít érettségiző diáknak, aki 12 éves oktatás után letette az érettségi vizsgákat” – hangsúlyozta Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke.

Sokan azzal érvelnek a 11 osztályos oktatási rendszer mellett, hogy az előnyösebb azoknak a falusi diákoknak, akik nem akarnak 12 évet tölteni az iskolapadban. (És ezek kedvéért kell hátráltatni azokat, akik tovább kívánnak tanulni? Okos! Az ötlet kitalálója, nyilván szintén 11 osztályt végzett... - a szerk.)

dunatv.hu - barikad.hu

FRISS HÍREK