Nyitott, érzékeny, határozott - Beszélgetés Kocziha Tündével
2010, július 16 - 15:21
Szabóné Kocziha TündeSzabóné Kocziha Tünde Békéscsabán él, a helyi Jobbik elnöke, megyei alelnök. Tanári diplomájával nyolc évig egy többségében hátrányos helyzetű diákoknak otthont adó kollégiumban volt nevelőtanár. Gyermekei nevelése mellett több szakmát is tanult, jelenleg családi kisvállalkozásukban dolgozik.
Szabóné Kocziha TündeNévjegy: Szabóné Kocziha Tünde Békéscsabán él, a helyi Jobbik elnöke, megyei alelnök. Tanári diplomájával nyolc évig egy többségében hátrányos helyzetű diákoknak otthont adó kollégiumban volt nevelőtanár. Gyermekei nevelése mellett több szakmát is tanult, jelenleg családi kisvállalkozásukban dolgozik. A szülői munkaközösség tagjaként komoly szerepe volt az egyik helyi óvoda bezárásának megakadályozásában. 2004-től érdeklődik a közélet eseményei iránt, 2006-ban főszervezője lett a békéscsabai kormányellenes tüntetéseknek, majd a Békés megyei Magyar Gárda létrehozásában vett részt, maga is gárdista lett. 2008-ban egyik alapítója, azóta is elnöke a Jobbik békéscsabai szervezetének, később megyei alelnöknek is megválasztották, emellett az Attila Király Népfőiskola megyei referenseként a nemzeti kultúra ápolásának elkötelezett híve. - Ön indult a Jobbik alelnöki posztjáért, és nagyon szép eredménnyel zárt, nem sok hiányzott a sikerhez. A politikában nehéz egy nőnek ilyen eredményt elérni. Mi a sikerének titka, miért fogadják el a férfiak? - Nyitott személyiség vagyok, emellett érzékeny, de határozott is. Nagyon szeretem megismerni az embereket, a problémáikat, az érzéseiket, szeretem a „nagy beszélgetéseket”, de a humor sem áll távol tőlem. Próbálom magam minden közegben feltalálni, mindenkivel megtalálni a közös hangot. Igyekszem együttműködő lenni, és nem legyőzni a másikat. Azt hiszem, hogy férfitársaim szempontjából ez a legfontosabb. Ha egy nő nem akarja mindenáron bebizonyítani egy férfinak, hogy le tudja győzni, hanem együttműködő és egyenrangú partnerként viselkedik, ezt a férfiak méltányolják. A politika rideg és elférfiasodott világában üde színfolt egy érzékeny, anyáskodó, vagy ha kell, Zrínyi Ilonaként küzdő nő. Tapasztalataim szerint a szimpatizánsaink, a szavazóink is igénylik ezt a női attitűdöt. - A békéscsabai jobbik az Ön irányítása alatt nagyon megerősödött. - A békéscsabai Jobbik sikerének egyik titka az, hogy a tagság önzetlenül, nemzeti elkötelezettségből teszi a dolgát. Ha munka van, egyformán kivesszük a részünket belőle, én is hajnalig plakátolok, szórólapozok együtt a társaimmal, minden sikerért közösen dolgozunk. A másik „titkunk”, hogy az alapítók zömében a 2006-os Kossuth téri közösség tagjai voltak, és ezt a tiszta, forradalmi eszmeiséget sikerült napjainkra is átmentenünk. Figyelünk arra, hogy kit engedünk magunk közé, mert mi valóban komolyan vesszük azt, hogy jobbikosnak lenni egy küldetés, melyre méltóvá is kell válni. Aki viszont tagja lesz az alapszervezetnek, egy olyan közösség részévé válik, ahol természetes az összetartás, de a kemény munka is, melyben mindenki a képességeinek és az érdeklődésének megfelelő feladatot lát el. Erre példa a honlapszerkesztői csapatunk, akik a Jobbik Békés megyei honlapját szerkesztik, a sokkaljobb.hu-t, melynek látogatottsága húsz hónap alatt meghaladta a 210 ezret. De még számos példát sorolhatnék a közelmúltból. Legnagyobb rendezvényünk Vona Gábor nagy sikerű, februári lakossági fóruma volt, amelyet a békéscsabai tagság szervezett meg a városi sportcsarnokban, közel 1500-an vettek részt az előadáson. Véleményem szerint ennek elismeréseként kapta meg az alapszervezetem azt a kitüntető felkérést, hogy szervezzük meg a Jobbik kelet-magyarországi kampányzáró rendezvényét is. - A békéscsabai szlovák kisebbségi önkormányzat trianoni akcióját nem hagyta szó nélkül. Mi is történt? - Az egyik békéscsabai szlovák közösség vezetője autóbuszos kirándulást szervezett Párizsba, éppen június 4-ére. Már hetekkel az utazás előtt szóbeszéd volt a városban, hogy provokatív szándékkal kívánnak megjelenni a versailles-i megemlékezésen, amit már akkor megdöbbentőnek, de leginkább hihetetlennek tartottunk. A sajtóból és a szemtanú barátaink elbeszéléséből tudtuk meg, hogy a provokáció valóban megtörtént. A résztvevők egy szlovák nemzeti színű szalaggal ellátott koszorút helyeztek el a megemlékezés után, melyre ezt írták: ”Trianon iránti tisztelettel: a világ szlovákjai.” Mindezek után, a békéscsabai barátainkat szállító busz sofőrjét is inzultálták, megcibálták a történelmi Magyarországot ábrázoló pólóját is. Azt gondolom, hogy minden jóérzésű magyar ember felháborodik az ilyen gyalázatos magatartás hallatán, én pedig mindenképpen kötelességemnek éreztem, hogy megszólaljak ebben az ügyben már csak azért is, mert apai nagyapám ágán én is szlovák származású vagyok. Békéscsabán mindeddig természetes volt a szlovák kisebbség jelenléte, amelyet most feszültségek szítására használnak fel különböző politikai érdekkörök. Emberöltőkön keresztül kölcsönös megbecsülésben éltek itt az emberek, függetlenül a nemzetiségüktől, mindenkinek jó volt úgy, ahogy van. Szlovák általános és középiskolánk van, kisebbségi önkormányzat, konzulátus, szlovák művészeti körök, tájház, közösségi ház, szlovák nyelvű mise, nemzetiségi fesztiválok, rendezvények, és még sorolhatnám. Ez addig a pontig senkit nem zavart, amíg nem változott meg a szemlélet, és nem „Opauszki Nyanyicska” (Vantara Gyula polgármester kabinetfőnökének, Opauszki Zoltánnak az édesanyját hívják Nyanyicskának – a szerk.) lett a mérce. Ez a polgármesterünk elhíresült szavajárása, melyet gyakran használ, amikor a város politikai és kulturális életét a szlovák kisebbség szája íze szerint kívánja alakítani. Semmi szükség a feszültségek gerjesztésére, azt éreztetni bármilyen kisebbséggel, hogy kiváltságokkal rendelkezhetnek a többségi társadalom felett. - Az Atilla Király Népfőiskola is nagyon jól működik Békéscsabán. Hogy hirdetik, mit tesznek a népszerűsítése érdekében? - A népfőiskola önmagát hirdeti. A hallgatók szinte észrevétlenül reklámozzák az élménybeszámolóik által. Büszke vagyok azokra az előadókra, akik itt helyben nem csak az Atilla Király Népfőiskola előadásain, hanem a mindennapi munkájuk során is ugyanezeket az értékeket közvetítik, például az iskolában, ahol tanítanak. Sok ilyen pedagógus kellene szerte az országban. Negatív személyes tapasztalataim alapján mondhatom, hogy egyes pedagógusok szinte helyrehozhatatlan károkat okoznak a felnövekvő nemzedék világnézeti szemléletében, ezért is fontos a diákok körében népszerűsíteni a népfőiskolát. Az idősebbek körében pedig azért népszerű, mert itt megismerhetik a valós történelmet, melyet sajnos a mai napig elhallgatnak előlünk. Mindig örömmel tölt el, amikor egyszer csak elkíséri az egyik hallgatót a párja vagy egy barátja, majd rendszeresen jár közénk, de sok a gárdista is, akik időt fordítanak a fizikai erőnlét fejlesztése mellett a szellemi építkezésre is. - Ön is gárdista. Hogy éli meg a mindennapokban, milyen atrocitások érték? Miért választotta ezt a hivatást? -2009 augusztusában lettem gárdista, de már a megalakulása óta szívemen viselem a Gárda sorsát. Kéz a kézben szerveztük az elmúlt években a Gárdát és a Jobbikot a megyében. Toboroztuk a tagságot, lakossági fórumokat szerveztünk, demonstráltunk vagy éppen járőröztünk a bűnözéssel fertőzött településeken. Ezek mind maradandó emlékek, amikor az ember valóban büszke arra, hogy gárdista. Nem lehet elmondani azt az érzést, amikor a félelemben élő emberek kezet szorítanak velünk, és csillogó szemmel hálálkodnak, hogy segítettünk nekik. Sajnos a hatalom részéről már egészen más a helyzet, bizonyítják ezt a sorozatos feljelentések és a bírságok, amikkel sújtanak minket. Legutóbb egy jótékonysági ételosztás miatt büntettek meg 30 ezer forintra, mert fekete bakancsot, fekete nadrágot és fekete, oroszlános dzsekit viseltem. Nem telhet el úgy demonstráció, nagygyűlés vagy bármilyen egyéb rendezvény Budapesten, ahol ne vennék részt, ezért szinte magától értetődő volt, hogy előbb vagy utóbb én is felvegyem az egyenruhát, és a pártszervezet keretein kívül, egy egészen más formában, egy bajtársi közösségben is szolgáljam a hazámat. Kifejezetten élvezem, hogy ebben a közösségben nem vezetőként, hanem közlegényként tevékenykedem. - A családja is mindenben Ön mellett áll? Meséljen egy kicsit róluk! - Jobbikosnak és gárdistának lenni egy életforma, amely a család támogatása híján előbb-utóbb konfliktusokhoz vezet. Szerencsés vagyok, mert a férjem mindenben mellettem áll, és sokszor erején felül próbálja biztosítani a feltételeket ahhoz, hogy utazhassak, és annyi időt fordíthassak a vállalt feladataimra, amennyi csak szükséges. Az elmúlt kampányok leginkább a kislányaimat viselték meg, mert nem tudtam annyi időt tölteni velük, amennyit szerettem volna. Példamutatóan tűrték a megpróbáltatásokat, sokat önállósodtak az elmúlt egy év alatt. Úgy próbálom kompenzálni a távolléteket, hogy lehetőleg minden olyan rendezvényre együtt megy a család, ahol a gyerekek is jól tudják érezni magukat. Szerencsére sok családi programot szervez a Jobbik és a Gárda is, így van lehetőségünk, hogy együtt legyünk. - Hogy tudja a sok közéleti tevékenységét összeegyeztetni az otthoni tennivalókkal? - Talán mind közül ez a legnehezebb feladat, de próbálok megbirkózni vele. Sokszor az jelenti a kikapcsolódást, amikor takarítás vagy vasalás közben a gondolataimba mélyedek. Mivel a lányaim is elérték azt a kort, hogy egyre többet tudnak segíteni, gyakran bevonom őket a házimunkába, hogy tanuljanak. Emlékszem rá, hogy 10-13 éves koromban, amikor annyi idős voltam, mint most ők, én is sokat segítettem az anyukámnak, ami később, már felnőttként a hasznomra vált. Ezeket az időket nem lehet bepótolni, fel kell készíteni a lányokat a leendő háziasszony szerepre, az anyaságra. - Van hobbija? Mit csinál kevés szabadidejében? - Valamikor a virágkötészet volt a hobbim, meg is szereztem ezt a szakmát, annyira érdekelt. Ma már csak ritkán, főként ünnepek alkalmával készítek díszeket, kompozíciókat, a gyerekekkel. Adventkor együtt készítünk koszorút jobbikosok és gárdisták, ami már hagyománnyá vált. Nagyon szeretek sütni is, és mivel a székházunkban konyha is van, előfordul, hogy egyszer-egyszer a társaimat is meglepem egy tepsi frissen sült süteménnyel. - Mivel tudja buzdítani a jobbikos alapszervezeteket, a jobbikosokat, hogyan lehet még erősebb az összetartás? - Azt javaslom az alapszervezeteknek, hogy keressék egymással a kapcsolatot, szervezzenek közös programokat, ahol megismerhetik egymást. Segítsék a közös munkát, vegyenek részt a szomszédos települések rendezvényein, lakossági fórumain. Ne várjon senki a másikra, tegye meg a kezdő lépést! Sajnos eljöhet az idő, amikor nem csak a politikában, hanem a mindennapi megélhetés miatt is szükségünk lehet egymás támogatására. Ez az, ami megkülönböztet minket az összes többi párttól, és erről az útról nem szabad soha letérnünk. abbé (A cikk megjelent a barikád hetilap előző számában, a legfrissebb pedig még kapható az újságárusoknál.) barikad.hu
FRISS HÍREK
- 14:34
Likvidáltak egy tábornokot Damaszkuszban
- 14:28
Korcsolyázót keresnek a tűzoltók a Balatonon
- 14:22
Fejhajtás a hősök előtt: 67 éve volt a kitörés
- 13:49
A Genoába igazolt Tőzsér Dániel
- 13:41
Házfalból akartak gázcsövet lopni
- 13:19
Terjed az influenza Európában
- 13:00
Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi
- 12:42
A szíriai ellenzék fő ereje közeli arab elismerésre számít
- 12:27
Bedőlő cégek, lelépő multik
- 12:14
Óriáscsigák falják fel Miamit
- 11:41
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt
- 11:31
Jelentős károkat okozhat a fagy a szőlészek Tokaj-hegyalján
- 11:24
Bombariadó miatt ürítették ki a debreceni vasútállomást
- 11:18
Ahmadinezsád: Irán jelentős nukleáris előrelépésekről számol majd be
- 11:11
Magas a levegő szennyezettsége országszerte
- 10:42
Közúton viszik a jégtörőket Tiszacsegére
- 10:32
Akadozik a vízszolgáltatás Miskolc egy részén
- 10:12
barikádTV: A szebb jövőért kértek segítséget Medgyesegyházán
- 09:55
Cenzúrázható lesz az internet
- 09:39
15 milliárdos kárt okozhattak a MÁV-nak
- 09:20
Kadhafi egyik fia visszatérne Líbiába
- 09:00
Obamát akarta likvidálni egy üzbég férfi
- 08:50
Védelmet kaphatnak a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai
- 08:33
Hackerek bénították meg a CIA honlapját
- 08:29
A görög kormány jóváhagyta az EU-IMF-hitelmegállapodást
- 08:18
Illegális bevándorlók ostromolják a határokat
- 22:06
Ügyészségen a MÁV-székház ügye
- 21:55
Ankara: katasztrófa volna az Irán elleni háború
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:48
A névtelen fegyver
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Jobbik: abszurd, hogy a kommunista utódpárt akar feloszlatni minket
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a Malév helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében
- 15:47
Rács mögött a nyíregyházi Egészségügyi Holding vezetője
- 15:19
Leminősítette Egyiptomot a Standard & Poor's
- 14:59
Elítéltek egy orosz mérnököt a CIA-vel való együttműködésért
- 14:44
Rijád: megingott az ENSZ iránti bizalom
- 14:35
Romániában már 57 áldozata van a hidegnek
- 14:20
Fazekas: a szembesítés nem vezetett eredményre
- 14:16
Profi párt és mozgalom a cél
- 14:10
Gyalogost gázoltak halálra a 42-es főúton
- 14:09
Az utolsó szó jogán is tagadtak a Hunvald-ügy vádlottai
- 13:52
Újabb hajléktalan lett a tél áldozata
- 13:44
Két év letöltendő a bábának
- 13:20
Öngyilkosság, nem szurkálás történt Sopronban
- 13:18
Pénteken 73 millió köbméter földgázfelhasználás várható
- 13:09
Szerb tömeggyilkost véd Anglia
- 13:05
Orvvadászt fogtak el Mátraszelén
- 12:49
Németország kiutasított négy szíriai diplomatát
- 12:43
Két robbantásos merénylet Aleppóban
- 12:35
Tizenhét további felekezetet kaphat egyházi elismerést
- 12:21
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 12:19
Nem közlekedik két szerb kishatárforgalmi vonat
- 12:17
Az Internazionale cáfolja, hogy szerződtetné Fabio Capellót
- 12:05
Gázórát és gázcsöveket loptak el Nemesdéden
- 11:42
Kétezer alkalmazottat bocsát el a Malév
- 11:29
A Gazprom a tervezettnél kevesebb gázt exportál Európába
- 11:25
Gyengült péntek reggelre a forint
- 11:20
Halált okozott a francia étvágycsökkentő gyógyszer
- 11:04
17 város levegője számít veszélyesnek az országban




