Olvasónk: Forradalom

Létezik egy íródeák a hvg.hu-n, aki Orbán-fanként - mint az ott megjelent cikkéből kitűnik - még a stadionba is követi a hőn szeretett géniuszt és lelkesen éljenzi őt. Tolla hegyére - miközben az MSZP-seket „futni hagyja” -, a közellenség Jobbikot tűzi, amely nem meglepő, hiszen a Fidesz kommunikációjának ez a fő csapásiránya.

Emlékeztetésül: a 2/3-os miniszterelnök az elmúlt évben kijelentette, „a Fidesztől jobbra eső szerveződés nem létezik.”

Véleménye e kérdésben nem változott, ezért is egyre feltűnőbb a Jobbik pártjáról, annak tekintélyes szavazótáboráról tudomást venni nem akaró, arrogáns viselkedése. Ebbéli megingathatatlansága az idő előrehaladtával nem kis kockázatot rejthet magában, hiszen többek között a helyhatósági választások okozhatnak meglepetést egy újabb jobbikos előrelépéssel.

Álságosnak tűnik a Jobbik pártfrakcióját, s vezetőjét, Vona Gábort puhasággal, „visszavett utcai-kocsmai hangvétellel” jellemezni, egyúttal Orbán dicsőségeként hirdetni, minekutána a magyar parlament folyamatos működését nem a miniszterelnök, hanem egy ún. házszabály rögzíti, és határozza meg. Egyébként nem hiányzik ez a bizonyos hangvétel, ezt éppen a legutóbbi „lógjon” beszólás is bizonyítja.

Beszéljünk arról, hogy a Fidesz nevet viselő tömegpárt egész pályás letámadása ellenére, a nemlétező szerveződés elegendő szavazattal, mégis csak a parlamentbe jutott. E történetet, jól érzékelhetően nehezen éli meg az ismétlésre engedélyt kapott miniszterelnök, akinek munkájához talán még a bolygók együttállása is biztatást adott. Ehelyett érdemel megemlítést a megválasztását követő, Parlament épülete előtti fellépése, nemkülönben fogadtatása az elsőként felhangzó gyermekkórus részéről, - akik a daluk első szavai szerint őbenne a megváltó királyt éltették.

„A Jobbik népszerű követeléseinek adoptálásával ellopta a show-t” - olvashatjuk a Fideszre utaló, bár izgalmas felvetéseket mellőző cikkben, s amellyel éppenséggel azt bizonyítja, hogy a magát túlnyert pártnak szüksége volt/van a nemlétezők jól átgondolt, és a közélet aktuális problémáira megoldást kínáló programpontjaira.

A Fidesz Nemzeti Konzultációja által korábban szervezett autóbuszos körút során a több mint 700 település meglátogatása, és a 20 ezer megtett kilométer eszerint nem hozott elegendő muníciót a párt konyhájára.

Aláírásra kész a szegénységi bizonyítvány azon kitétellel összefüggésben is, hogy Orbán 29 pontját dicsérik, s ugyanitt a „párt programja privilegizált pontjainak” (értsd: a Jobbiké) „lenyúlására” amazoknak nem volt válaszuk.
Ugyan, mit lehessen ezekre még válaszolni?

Az olvasó lanyhuló érdeklődését felkeltőn a minőségjelzők halmozásával igyekszik sorait a cikkíró érdekessé tenni: szerinte „rasszista, antikommunista, antigyurcsányista, nacionalista, revizionista” volt jellemző a Jobbik választások előtti politikájára. Ugyanakkor a futballista(!), biciklista, trappista, é.í.t. jelzők hiányolhatók az említett pamfletból.
"A parlamenti keretek között viszont a Jobbik politikusai amatőrnek, (…) bizonyulnak.” - írja az író, olvassa az olvasó.

Ez bizony igaz! Mint ahogyan igaz volt a Fidesz hajdani, kezdő parlamenti munkájára is - tán már régen volt, és felejtős a történet?

A kormánypártiak felszólalásaiban eddig elejtett, a Jobbik amatőrségét bizonygató gunyoros megjegyzések ugyanerre a túlzott magabiztosságra hajaznak.
Ugyanitt érdemes megjegyezni, a Múltat leginkább a kormánypártiak feszegetik, bár nem nagy erővel (nehogy felnyíljon előttük), amikor felszólalásaik legelején rendre a szoci-libsi nyolc évet emlegetik elkerülhetetlen bevezetőként.

Érdekes a cikk további része, amikor a túlnyert párt által „végső megoldásként” alkalmazott ledarálási technikát alkalmazza. A plenáris üléseken egyébként minden alkalommal, nagy létszámban helyet foglaló jobbikosok - a közhiedelemmel ellentétben - megfelelő végzettséggel, szakmai hozzáértéssel bírnak, bár még nem rendelkeznek a „fideszesekéhez” hasonló mély tapasztalatokkal. Talán emiatt sem hagyják el az üléstermet a televíziós közvetítés befejeztekor!

A Jobbik frakciótagjainak külön emlegetése, szinte vetkőztetése némi színt hoz a kritikus cikkbe, a nyájas olvasó ugyanakkor alig tudja leküzdeni a hirtelen feltámadó hiányérzetét a Fidesz többszáz képviselőjének hasonló alapossággal megszerkesztett jellemzését illetően.

Vélhetően a FIDESZ magát féltő politikájának egyik lényeges pontja a Jobbik folyamatos negligálása a „megszüntetve megtartani” ideológia alkalmazása mellett.

Feltűnő módon a cikkben felsoroltak - a szándék ellenére - egyike sem adja valószínűségét a radikális (és nem szélsőjobboldali) párt szakadásának, sokkal inkább egy homályos ellenségkép izzadságszagú kreálása folyamatát megszenvedőnek érezheti magát az olvasó.

Ez nem kettős mérce, ez már egy másodfokú lelkiismeretlenes egyenlet.

Arthur
barikad.hu