Ezen a héten Pálinka péntek: Amikor 25%-al olcsóbb a pálinka

Egy nap, amikor Budapest belvárosában 25 százalékkal olcsóbb a pálinka.
Ötödik alkalommal rendezi meg a főváros V. kerületében a Zrínyi utcában található Mesterpálinkák kereskedés a Pálinka pénteket. Ezen a napon minden negyedik üveg pálinka ingyen kapható - most először nyitástól zárásig. Az elsődleges cél a pálinka népszerűsítése.

MesterpálinkákMesterpálinkákEgyedülálló kezdeményezést indított útjának a Budapest belvárosában található Mesterpálinkák kereskedés az elmúlt év júliusában. A nyári szezon legkellemesebb meglepetése volt ez a pálinkakedvelők számára, ugyanis Pálinka pénteket rendeztek, és jelentős kedvezménnyel árusították a pálinkát.

"Hagyományteremtő szándékkal 2009. július 31-én tartottuk meg az első Pálinka pénteket, a pálinka szerelmesei kereskedésünkben ezen a napon 15 óra és 19 óra között 25 százalékkal olcsóbban vásárolhatták meg a hazai főzdék remek párlatait. Akciónk rendkívül sikeres volt, a szokásos pénteki forgalom többszörösét bonyolítottuk le és már akkor úgy döntöttük, folytatjuk a Pálinka pénteket, október után 2010-ben is minden negyedév kezdő hónapjának utolsó péntekje a pálinkáé lesz. Az akció alapvetően a pálinka népszerűsítését szolgálja, de a legfontosabb mégis az, hogy a kedvezménnyel arra ösztönözzük mindazokat, akik kedvelik a röviditalokat, hogy minőségi gyümölcspárlatot vásároljanak, ezzel magyar terméket, hungarikumot. Természetesen a Pálinka péntek az üzletünknek is reklám, de a pálinkának is. Ez az ital, még ha a világ legkiválóbb gyümölcspárlata is, az ára miatt nem mindenki számára érhető el, emiatt gondoltuk azt, hogy a népszerűsítés e formáját választjuk" – mondta el a Mesterpálinkák kereskedés tulajdonosa, Jónás Judit.

Hozzátette, miközben a minőségi pálinka fogyasztása az elmúlt öt évben megháromszorozódott, az elmúlt nyári ÁFA-emelés, a jövedéki adó kétszeri emelése, a gazdasági válság hatása a fogyasztók pénztárcájára, és a vásárlási kedv fokozatos csökkenése miatt ebben az évben a pálinka értékesítése nem nő olyan mértékben mint az elmúlt években. Sőt. Ezért fontos, hogy maguk a főzdék, aztán a nagykereskedők, a vendéglátósok és a kiskereskedők is több kedvezményt nyújtsanak a pálinkát kedvelőknek. Ilyen akció a Pálinka péntek is. Különösen most fontos, amikor a házi főzés ellenőrzés nélküli engedélyezésével várhatóan a valódi pálinka minőségét meg sem közelítő párlatok lephetik el a piacot, olykor illegálisan is, erősen rombolva a pálinka nehezen visszaszerzett presztízsét.

Most júliusban van egy fontos változás az eddigi Pálinka péntekekhez képest: az akció nem csupán 4 órán át tart, hanem egész nap! Tehát július 30-án Budapest belvárosában a Mesterpálinkák kereskedésben Pálinka péntek nyitástól, vagyis 11 órától zárásig, azaz 19 óráig.

(www.mesterpalinkak.hu)

FRISS HÍREK