Zalai Károly szűrszabó iparművész életútja és munkássága VI.

2.6 A ’90-es évektől napjainkig

’91-től viszont felszámolták az egészségügyi raktárbázist, ez is áldozata lett az akkori nagy privatizációs hullámnak. Zalai Károlynak ekkor már rendkívül fájt a lába, rövidesen meg is kellett operálni. A műtét igen komoly volt: a szívből kellett két eret áttenni az ágyékhoz, ez nem kis kockázattal járt. Ez után még egy műtéten esett át, melynek eredményeként lerokkantották. Ettől fogva vált igazán intenzívvé szűrkészítéssel kapcsolatos életszakasza. Még ugyanebben az évben nyitották meg a szűrmúzeumot, ami, akárcsak ma, az otthonukban lett berendezve. Az ekkor készült szűrök között néhány igen előkelő helyre talált: 1994-ben kapott egy szűrt az angol királynő, 1996-ban a pápának adományozott egyet (Győrben pár percre találkozhatott vele, 1. kép), készült még Boks Árpádnak, és később több ismert személynek is. A mester tevékenységét a média is felfedezte, és számos újságcikk jelent meg róla, például a Magyar Hírlapban, a Pápai Naplóban, vagy a Pápa és Vidéke című hírlapokban (2.-7. kép).

(A képek kattintással nagyíthatók.)

1. kép1. kép
2. kép2. kép
3. kép3. kép
4. kép4. kép
5. kép5. kép
6. kép6. kép
7. kép7. kép

(folyt. köv.)

Gyenge Szabolcs
barikad.hu

FRISS HÍREK