130 milióba kerül nekünk az augusztus 20-ai program
2010, július 29 - 18:45
A kormányzati kommunikációs államtitkár aláírta a szerződést a tűzijátékot rendező szombathelyi Kopula 96 Kft.-vel. és az állami, a rendezvény biztosításáról szóló feladatok kivitelezését végző konzorciummal is. Az összesen 150 millió forint értékű rendezvényből az államot 120-130 millió forint terheli
Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkára kiemelte: az augusztus 20-i ünnep némileg visszafogottabb lesz a korábbiaknál, a jótékonyság és a méltó ünneplés jegyében zajlik majd, az elsődleges szempont pedig a biztonság.
Aláhúzta: a Farkas Mihály vállalkozó által vezetett Kopula Kft. teremti meg a tűzijáték technikai feltételeit és kivitelezi azt; ennek értéke nettó 50 millió forint, a KIM e költségek áfáját vállalta át.
Az EDEX Hungary Kft.-ből, a Valton-Sec Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-ből, illetve GEM Rendezvénytechnikai és Szolgálgató Kft.-ből szerveződött konzorcium pedig - bruttó 70 millió forintért - zárt, meghívásos közbeszerzési pályázaton nyerte el az ünnep "szervezeti elemeinek" biztosítását.
Kiemelte, hogy azért került sor zárt, meghívásos pályázat kiírására, mert az előző kabinet előkészítetlenül hagyta utódára a rendezvényt. A konzorcium tagjairól azt mondta: komoly tapasztalatokkal bíró, kipróbált cégekről, a szakma legjaváról van szó.
Emlékeztetett, idén nem lesz a Duna fölött repülőverseny, mert a közlekedési hatóság arra nem adott engedélyt.
Az összköltség 150 millió forint lesz, amely az előző évek költségeinek felét jelenti hozzávetőleg - fejtette ki Kovács Zoltán.
Az augusztus 20-i ünnepről szólva azt mondta: az a szokásoknak megfelelően reggel 9 órakor kezdődik a Kossuth téren a nemzeti lobogó felvonásával; 11 órakor lesz a tisztavatás a Hősök terén, ahol beszédet mond Schmitt Pál köztársasági elnök.
Délután 3 órakor avatják fel az újjávarázsolt Lajta hadihajót, amely valószínűleg a fővárosban múzeumként fog működni a jövőben.
Délután 4-től az "összetartozás láncszemei" címmel aratómenet lesz, délután 5 órakor kezdődik a Szent Jobb-körmenet.
Az ország tortáját este 8 órakor vágják fel, kilenc órakor kezdődik a tűzijáték a Duna-parton.
Az árvízkárosultak megsegítésére egész nap segélyszámot üzemeltetnek majd - hívta fel a figyelmet az államtitkár. Ennek kapcsán kitért arra is, hogy árvízkárosult területekről 500 gyermeket látnak majd vendégül.
MTI - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 08:30
Lemondott a hitgyülis óvodavezető
- 08:18
Százezer helyett néhány tízezer Szócska ajánlata
- 08:12
Sarkozy baráti figyelmeztetése Izraelnek
- 08:00
A magyar himnusznak óriási ereje van – Megjelent a Bar!kád legfrissebb száma
- 21:59
Capellót elűzte a politikai korrektség az angol kispadról
- 21:41
Tömegverekedés a szülészeten
- 21:27
Csak adósságtörlesztésre használhatják a görögök az uniós pénzeket
- 21:02
A MÁV mint „fejőstehén”- 2. rész
- 20:53
Az Európai Bizottsághoz fordult a HÖOK
- 20:46
Félelem és reszketés Washingtonban: a Fidesz egyetlen alternatívája a Jobbik
- 20:32
Ezentúl közvetlenül választják elnöküket a csehek
- 20:15
Nálunk mutatja be vb-pályázatát Uruguay és Argentína
- 20:00
Eltemették az Etiópiában meggyilkolt magyar geográfust
- 19:50
Tesco-botrány: súgtak, vagy nem súgtak?
- 19:33
Ősztől több magyar osztály indul Szatmárban
- 19:19
Furcsa tél: csak Izlandon nem fagyoskodnak
- 18:50
Vége az olcsó kínai munkaerőnek: minden évben emelik a minmálbért
- 18:37
Isztambul nemzetközi értekezletet sürget Szíria ügyében
- 18:09
Milliárdos károkat okozott az aszály
- 17:57
A Moszadnak dolgozott a szlovák belügyminiszter?
- 17:53
Csángó-ügy: a kormány visszaélésekre hivatkozik
- 17:44
Egy hun testvérháború
- 17:30
Lelőhető lesz a felfegyverzett bűnöző
- 17:11
Megalakulhat a reptér privatizációját vizsgáló bizottság
- 16:44
Nem fogta el kőrözött ismerősét a rendőr
- 16:11
Csehországban korlátozzák a képviselők mentelmi jogát
- 16:02
Csanádi Gábor Ferenc: Ez a Való Világ!
- 15:58
Nem a válság miatt épít le a Nokia
- 15:27
Két út még mindig járhatatlan Borsodban
- 15:05
Ékszertolvajt fogtak el Kőbányán
- 14:56
Az építész szakmával egyeztetnek a Puskás ügyében
- 14:49
Kisiklott egy 41-es villamos a Móricz Zsigmond körtéren
- 14:42
Ezer milliárdos adósság jöhet a Malév-csőd után?
- 14:29
A franciák halasztják az államadósság csökkentését
- 14:22
Oroszország kevesebb gázt szállít?
- 13:59
Magyar tulajdonos szünteti meg az erdélyi magyar televíziózást?
- 13:54
Fiatalokból fog állni az új román kormány
- 13:53
Libalegelő lesz a Liszt Ferenc repülőtérből?
- 13:49
A lengyel központi bank nem változtatott irányadó kamatlábán
- 13:35
Balzsay április 21-én Sartison ellen védhet címet
- 13:28
Bulgária fizetett a transzbalkáni olajvezetéktervből történő kilépésért
- 13:16
Tizenöt Volán-busz nem indult el Tolnában
- 13:05
Orbán bezzegcége több mint kétezer embert tesz utcára
- 13:05
Idén már 55 ember halálát okozta kihűlés
- 12:47
Orbán előkészítette az IMF-megállapodást és a megszorításokat
- 12:44
A Jobbik szerint megmenthető lett volna a Malév
- 12:37
A pártok közül a Jobbik 2011 nyertese
- 12:26
"Mért kell kilépni az EU-ból", avagy Kelet felé tágasabb
- 11:51
Nincs válság: a BMW csoport tovább növelte eladásait
- 11:48
Történeti táj minősítést kapott a tokaji borvidék
- 11:43
Új tömegközlekedési szolgáltatót keres Salgótarján
- 11:38
Megütközést keltett a lengyel kiállás Magyarország mellett
- 11:38
Hat megyében másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat
- 11:27
Az idén tovább nőhet a külkereskedelmi aktívum
- 11:19
Auster – és a Nyugat – kapott Erdogantól
- 11:03
Síparadicsom épülhet Hargitafürdőn, 18 pályát alakítanának ki
- 10:42
Újabb konfliktus Észak-Kenyában
- 10:30
Rostás Pál magyar huszár szobrát állítják helyre Szlovéniában
- 10:20
Elítéli a külföldi munkavállalás tananyaggá tételét a Jobbik
- 10:07
Szaka kincsek az Újvilágban
- 09:44
Műszaki hiba miatt több vonalon késnek a vonatok
- 09:34
Több mint 10 százalékkal nőtt a külkereskedelmi termékforgalom
- 09:06
Santorum feltámadt, három államban győzött
- 09:00
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 08:55
Folytatódtak a harcok Lavrov látogatása után Szíriában
- 08:34
Már a héten vitázhatnak az árfolyamgátról
- 08:26
Szmogriadó tájékoztatási fokozata a fővárosban
- 07:56
Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy fiatal lány Szombathelyen
- 07:42
Erősödött a forint szerda reggelre
- 21:46
A börtönőrök is segítették Djindjic gyilkosának szökését?
- 21:28
Contador ártatlannak vallja magát
- 21:16
Több mint 400 gyermeket öltek meg a szíriai felkelés kezdete óta
- 20:55
Harmincra nőtt a hideg áldozatainak száma Olaszországban
- 20:45
Az ÁSZ takarékosságra int, a debreceni vezetők jutalmakat osztogatnak
- 20:36
Gyújtogatót keres a tatabányai rendőrség




