Törlesztettünk a szombati fiaskóért: pólósaink rommá verték a németeket
2010, július 29 - 21:12
Az olimpiai címvédő magyar vízilabda válogatott csütörtökön este a német nemzeti csapatot fogadta a Tiszaligeti uszodában.
A zágrábi Eb-re hangoló két csapat az elmúlt szombaton egy olaszországi tornán találkozott egymással, csatájuk a mieink számára kellemetlen, 11-9-es vereséggel zárult.
Bizony régen volt arra példa, hogy az olimpiai címvédő magyar válogatott az európai középszinthez tartozó németektől kikapjon. Az a baj, hogy az együttes nem csak a németektől, hanem a görögöktől is vereséget szenvedett a tornán. Mindezekre Kemény Dénes szövetségi kapitány úgy reagált, hogy közepes játékkal a középcsapatokat sem tudja megverni az alaposan megfiatalított válogatott. Azt azért tegyük hozzá, hogy az utóbb emlegetett tornán az oroszokat, az olaszokat, majd bronzcsatában az olimpiai ezüstérmes amerikai csapatot is le tudták győzni Biros Péterék.
Kedden és szerdán már a Margitszigeten készült a magyar együttes, amelyet közben doppingellenőrök leptek meg. A FINA megbízásából, Ausztriából érkeztek, s véletlenszerűen, számokat bemondva választották ki az „áldozatokat”. Mint megtudtuk, Madaras Norbert, Varga Dániel és a hetekben Szolnokra igazolt Marnitz Gergő volt vizsgálati alanyuk.
Már a mérkőzés előtt egy órával laza telt ház volt a nézőtéren, mikor bemutatták a csapatokat, már a fákon is lógtak az emberek, annyian voltak. Nem sokáig vacilált válogatottunk, az egyik legrutinosabb játékos, Biros Péter már a második percben felavatta Fischer kapust. A folytatásban Kiss Gábor harcolt ki egy ötméterest, amelyet ugyancsak Biros értékesített. Az ellentámadásnál a németek jól használták ki a mieink laza védekezését, így Kreuzmann szépített az álláson. A mieink azonban tovább űzték-hajtották ellenfelüket, és gólerősen is játszottak, hiszen az első negyednek 4-1 lett a vége, hiszen Hosnyánszki után Szívós lövése is gólt ért.
A második negyedben családi vállalkozásként Varga Dániel álompasszát tesója, Dénes húzta a vendégkapuba. Majd egy újabb Varga Dénes találattal már öt gól volt a felek közötti különbség, 6-1. Politze szépített, majd Hosnyánszki arcába fröcskölt, csak azért nem kapott cserés kiállítást a német játékos, mert barátságos meccsről volt szó, gondoljuk, ezért a Himnuszokat sem játszották el a kezdés előtt.
A szünet után folytatódott a magyar gólparádé, a mieink szinte akkor találtak be, amikor csak akartak. Ráadásul, védekezésben is jók voltak Varga Dénesék, és ha le is maradtak egy német lövésről, rendre résen volt Gergely kapus. A hajrában már felállva tapsolta a közönség a látványosan játszó magyar csapatot.
Magyarország—Németország 11-5 (4-1, 3-2, 1-1, 3-1)
Tiszaligeti uszoda, 1200 néző. Vezette: Juhász Gy., Kun.
MAGYARORSZÁG: GERGELY — VARGA DÉNES 3, BIROS 2, Szívós 1, HOSNYÁNSZKI 3, Kiss G., MADARAS 2. Csere: Török, Bárány, Bátori, Varga Dániel, Marnitz, Bundschuh, Vámos. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes.
NÉMETORSZÁG: Fischer — Naroska, POLITZE 1, Bukowski 1, Schüler, Kreuzmann 1, Oeler 1. Csere: REAL 1, Schroetter, Roebing, Schlotterbeck, Pickert, Rohle. Szövetségi kapitány: Hagen Stamm.
Emberelőnyből: 9/6, ill. 11/5.
Ötméteresből: 4/2, ill. -
Mestermérleg
Kemény Dénes: — Jobban védekeztünk, mint az egy héttel ezelőtti tornán, közepesen támadtunk, és rosszul játszottuk meg olykor az emberelőnyös helyzeteinket.
Hagen Stamm: — Sokkal jobb volt a magyar válogatott nálunk, mi egy kicsit tartalékosak voltunk, de ez nem mentség a nagy különbségű vereségre.
szoljon.hu - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 14:48
Hóátfúvás miatt sebességkorlátozás az M7-esen
- 14:38
Törökország ellenzi Mubarak kivégzését halálos ítélet esetén
- 14:32
Holtan találtak egy férfit házának udvarán Bocskaikertben
- 14:16
Baleset miatt lezárták az M5-ös autópályát Kiskunfélegyháza közelében
- 14:00
Udvarnál nem léphetnek be Horvátországba a kamionok
- 13:58
Egyelőre nincs nagyobb fennakadás a MÁV-nál
- 13:54
Pert nyert a Jobbik a TV2-vel szemben - itt a helyreigazítás
- 13:30
Lavrov: Moszkvának nem felel meg a BT előtti határozati javaslat
- 13:28
Több térségben másodfokú riasztás van érvényben a hófúvás miatt
- 13:15
Volner János Békéscsabán
- 13:00
Hadgyakorlatot kezdett az iráni Forradalmi Gárda a Hormuzi-szorosban
- 12:38
A Jobbik részvétnyilvánítása
- 12:31
A Gondviselés irányította az életemet - Grosics Gyula 86 éves
- 12:24
Tiltakozó akciók Oroszországban
- 12:11
A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület segítséget kér
- 12:07
Eltűntek az eltűnt világot kereső tudósok
- 11:49
Három személygépkocsi ütközött össze az M3-as bevezető szakaszán
- 11:45
Minden vádat ejtettek az amerikai katona ügyében
- 11:36
Egy egész mozdonyt loptak el cseh színesfémtolvajok
- 11:28
Félméteres hóra is számíthatunk
- 11:03
Mai gyógynövényünk: A mák
- 10:56
Elhunyt Csurka István
- 10:34
Egymilliónál is többen tartoznak adóval
- 10:27
Oroszország kezdi elzárni a gázcsapot
- 10:14
Százezer eurót ér egy orosz olimpiai aranyérem
- 10:07
Gyulán fociznak a papok
- 09:38
Farkas sem érti Mohácsit
- 09:29
Fegyveres támadók foglyokat szabadítottak ki egy kairói rendőrőrsről
- 09:00
A Mária Rádió költözhet a HM épületébe
- 08:50
Még mindig van megtévesztő jelölés a termékeken
- 08:35
Elmennek az országból az orvosok
- 08:23
Felborult egy pulykákat szállító tehergépkocsi
- 08:19
"Hagyni kell, hogy fájjon, hogy később el tudjuk engedni"
- 21:53
Majdnem teljes az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága az országban
- 21:29
Mozgáskorlátozott tanárt bántalmaztak egy debreceni iskolában
- 21:17
Szíriaiak hatoltak be hazájuk berlini nagykövetségére
- 21:11
Fehéroroszországban felakasztotta magát egy magyar férfi a kocsijában
- 20:43
Nagy-Britanniában is divat lett a színesfémlopás
- 20:14
A hó fogságában rekedt a szerb és a horvát államfő
- 20:05
Két helyen is égett a nádas a Balatonnál
- 19:51
Tovább erősödött a forint kora estére
- 19:39
Békés megye több iskolájában nem lesz tanítás
- 19:22
A vég: elindultak Írországba a Malév lízingelt Boeingjei
- 19:12
Felrobbant egy kazán Gigében
- 19:00
Meghiúsult a dél-szudáni békéltető tárgyalás
- 18:52
Áprilisban robbanthatja ki Izrael a III. világháborút?
- 18:42
Kairóban hárman életüket vesztették a tüntetésekben
- 18:36
Barcsnál ismét átléphetik a határt a kamionok
- 18:22
Az Orangeways öt napig ingyen szállítja a Malév utasait
- 18:16
Sztrájkok az Air France-nál a jövő héten
- 18:03
Önkormányzati lakás bombaáron
- 18:00
Aradon is fogy a magyar
- 17:54
Kétszer mentették meg egy hajléktalan életét
- 17:50
A fiatalokat itthon kell tartani
- 17:39
Szombatra másodfokú készültséget rendelt el a MÁV
- 17:33
Előzetes letartóztatásba helyezték a tabajdi emberölés gyanúsítottját
- 17:21
Borsodban is szünetel a tanítás
- 17:18
Módosították az első magyar műhold indításának időpontját
- 16:57
A harcot nem adjuk fel!
- 16:35
Nem az olimpikonok kalotaszegi formaruhájára
- 16:30
A hioniták temetési szokása
- 16:07
Az energiaitalok aggasztó hatásai
- 16:05
Ultimátumot adott az IMF Argentínának
- 16:00
Összecsapások Kairóban és Szuezben
- 15:45
Saját lakásán szurkálták össze az anyát és kisfiát
- 15:44
Szórólapokon tájékoztatják a hajléktalanokat Komlón
- 15:33
Elraboltak két amerikai turistát
- 15:30
Felmentette a bíróság a szocialista polgármestert
- 15:24
Rendkívüli tanítási szünet Nyírbogdányban
- 15:15
Megjelent a Hazai Pálya legújabb száma
- 15:14
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 14:53
Nem vállalta, mégis kinevezték államtitkárnak
- 14:41
Napi kábeltolvaj: most épp Heves megyében kaptak el egyet
- 14:27
Leálltak a tiszai kompok
- 14:25
Túlélő pontot nyit hétvégére a Magyar Református Szeretetszolgálat




