Szegedi Csanád: meg kell védenünk Tőkést "Koszovó"-ügyben
2010, augusztus 1 - 13:31
Bár a Jobbik számos tekintetben elégedetlen Tőkés Lászlónak az erdélyi és általában az elcsatolt területeken élő magyarság érdekében az utóbbi 1-2 évben kifejtett, vargabetűkkel tarkított tevékenységével, határozottan ki kell állnunk a püspök úr, egyben az Európai Parlament alelnökének a tusnádfürdői Fidesz-táborban kifejtetett gondolatai mellett.
Mint ismert, Tőkés kijelentette, hogy "a székelyek miért ne tudnák kivívni Székelyföld területi autonómiáját, ahogyan a koszovói albánok ki tudták vívni függetlenségüket", amiért a szokásosnak mondhatónál is durvább támadásokat kapott a román pártoktól. Mi több felháborító módon feljelentették, és a megbüntetését követelik.
Kár, hogy püspök úr csak most jutott el eddig, de a lényeg, hogy eljutott. Az idegenek betelepítésének mai napig kitett, a pár évtizeden belüli eltűnés potenciális veszélyének árnyékában élő erdélyi magyarok számára a területi autonómia létkérdés, és egyben a minimum.
A koszovói albánok fegyverrel harcolták ki teljes függetlenségüket és elszakadásukat Szerbiától, így a világ legtermészetesebb dolga, hogy a székelység és az erdélyi magyarság (és persze a felvidéki, délvidéki, kárpátaljai nemzetrész is) kiküzdje az ennél kevesebbet jelentő, ám az Európai Unióban bevett és jogszerű, számos tagállamban gyakorlatban is ismert területi és kulturális autonómiát. Tőkés is székely népgyűlésről beszélt, nem pedig fegyveres harcról.
Ha a trianoni megszálló államok a jövőben sem hajlandóak garantálni a magyarság fennmaradását egyedül garantáló területi, gazdasági és kulturális autonómia biztosítását, akkor az Európai Parlamentben további lépésekre fogjuk felhívni az EU vezetőit.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom támogatja az elszakított nemzetrészek területi autonómia-törekvéseit és EP képviselőként nemzeti ügyünk érdekében ezután is készen állok Tőkés Lászlóval való egyeztetésre az erdélyi magyarság nemzetstratégia kérdéseiben.
További részletek: www.szegedicsanad.eu
Szegedi Csanád
Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke
EP képviselő (Jobbik)
barikad.hu
FRISS HÍREK
- 21:02
Tovább fosztogatnak Bagon
- 20:39
A görög radikális jobboldal beintett Brüsszelnek
- 19:56
Szombaton temetik a visontai Jobbik egyik alapítóját
- 19:48
A névtelen fegyver
- 19:39
Arculcsapás volt az első fizetés
- 19:08
Malina Hedvig mellett is kiállnak a pozsonyi tüntetők
- 18:50
Bundabotrány: bedől az Aczél elleni vád?
- 18:44
Magas rangú hírszerzők a vádlottak padján Törökországban
- 18:21
Zuhannak az európai tőzsdék
- 18:04
A nap képe: hóba taposott Föld az ELTE-n
- 17:57
Még több ügyben emelhetnek vádat Geréb Ágnes ellen
- 17:40
Magyar helységnévtáblákat helyezett ki az MKP
- 17:29
Jobbik: abszurd, hogy a kommunista utódpárt akar feloszlatni minket
- 17:05
Spanyolországban kapcsolták le Djindjic egyik gyilkosát
- 16:37
A prémium-botrány miatt távozik a BKV vezérigazgatója?
- 16:25
Politikai boszorkányüldözés vörös lepelben
- 16:21
Vona Gábor a Ma Reggelben
- 16:16
A Ryanair veheti át a MALÉV helyét
- 16:09
Gyorshír: Lemondott a BKV vezérigazgatója
- 15:58
A Jobbik vizsgálatot követel a BKV-prémiumok ügyében
- 15:47
Rács mögött a nyíregyházi Egészségügyi Holding vezetője
- 15:19
Leminősítette Egyiptomot a Standard & Poor's
- 14:59
Elítéltek egy orosz mérnököt a CIA-vel való együttműködésért
- 14:44
Rijád: megingott az ENSZ iránti bizalom
- 14:35
Romániában már 57 áldozata van a hidegnek
- 14:20
Fazekas: a szembesítés nem vezetett eredményre
- 14:16
Profi párt és mozgalom a cél
- 14:10
Gyalogost gázoltak halálra a 42-es főúton
- 14:09
Az utolsó szó jogán is tagadtak a Hunvald-ügy vádlottai
- 13:52
Újabb hajléktalan lett a tél áldozata
- 13:44
Két év letöltendő a bábának
- 13:20
Öngyilkosság, nem szurkálás történt Sopronban
- 13:18
Pénteken 73 millió köbméter földgázfelhasználás várható
- 13:09
Szerb tömeggyilkost véd Anglia
- 13:05
Orvvadászt fogtak el Mátraszelén
- 12:49
Németország kiutasított négy szíriai diplomatát
- 12:43
Két robbantásos merénylet Aleppóban
- 12:35
Tizenhét további felekezetet kaphat egyházi elismerést
- 12:21
Nemzeti zenekarok a Petőfi Csarnokban!
- 12:19
Nem közlekedik két szerb kishatárforgalmi vonat
- 12:17
Az Internazionale cáfolja, hogy szerződtetné Fabio Capellót
- 12:05
Gázórát és gázcsöveket loptak el Nemesdéden
- 11:42
Kétezer alkalmazottat bocsát el a Malév
- 11:29
A Gazprom a tervezettnél kevesebb gázt exportál Európába
- 11:25
Gyengült péntek reggelre a forint
- 11:20
Halált okozott a francia étvágycsökkentő gyógyszer
- 11:04
17 város levegője számít veszélyesnek az országban
- 10:57
Február 15-ig lehet választani az egyszerűsített bevallást
- 10:44
A zöldhatárról a kórházba vitték az illegális migránsokat
- 10:35
Elmarad a Ferencváros és a Vasas dallasi fellépése
- 10:20
Az a Jófiú, akit a hatalom annak tart
- 10:19
A MÁV mint „fejőstehén” 3. rész
- 10:11
Rendőröket raboltak el beduinok
- 10:05
Parlamenti gyakorlat
- 10:03
A portugál katolikus papok válogatottja nyerte az Eb-t
- 09:45
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- 09:34
EU: Moszkvának szembe kell néznie a valósággal
- 09:32
Fernando Gonzalez márciusban visszavonul
- 09:27
India és Kína verseng az iráni olajért
- 09:19
Baltasar Garzón: hivatalosan is bűnöző
- 09:15
Ma születhet ítélet Geréb Ágnes ügyében
- 09:01
Eltűnt bácsit keresünk
- 08:53
A katasztrófaturizmus újraértelmezése: korrupciótúra
- 08:40
Régészeti múzeum Kínában
- 08:26
Kolompár Gizella elismerte, hogy embercsempész
- 08:16
Újabb vádemelés Sarkozy 2007-es kampányának pénztárnoka ellen
- 08:12
Kórházbezárásokra készülnek?
- 08:00
A magyar himnusznak óriási ereje van
- 21:51
Szmog: riasztási fokozat lép életbe Székesfehérváron
- 21:42
Izrael továbbra sem fogadja el a palesztin kormányt
- 21:24
Gázkazán okozott szén-monoxid-mérgezést Érden
- 21:13
Általános sztrájkra készülnek Görögországban
- 20:49
Történelmi drogfogás egy mexikói ranchon
- 20:34
Izrael támadna, Amerika szankcionálna
- 20:26
Tragikus balesetben hunyt el a visontai Jobbik egyik alapítója




