66 éve tört ki a Varsói Felkelés - magyar vonatkozással és rendkívül hasonlóan '56-hoz (megdöbbentő videóval!)

Pontosan 66 évvel ezelőtt, 1944. augusztus 1-jén kezdődött a második világháború egyik legtragikusabb epizódja, a Varsói Felkelés. A 63 napig tartó elkeseredett és bátor küzdelemben közel 200.000 lengyel felkelő és civil halt meg, a város teljes lakossága pedig elmenekült.

A felkelés kerettörténete a következő: Lengyelországot 1939-ben a náci és a szovjet birodalom felosztotta egymás közt: keletről a szovjetek, nyugatról a németek szállták meg. Lengyelek (és zsidók) százezrei menekültek el otthonról, többek közt Magyarországra is. A kormány is emigrációba kényszerült: először Párizsban, majd miután a németek Franciaországot is megtámadták, Londonba tette át székhelyét a nemzeti szuverenitást továbbra is megtestesítő ideiglenes (egyébként koalíciós) kormány. A lengyelek ekkor hozzáfogtak a föld alatti állam kiépítéséhez és a londoni lengyel kormány támogatásával létrehozták a Honi Hadsereget.

A németek az elképzelhető legdurvább módon és módszerekkel nyomorították meg a lengyeleket: a lengyel közoktatást felszámolták, koncentrációs táborokat állítottak fel, a nemzeti kultúrát és sajtót betiltották. Később a Szovjetunió megtámadása (1941) után a Szovjetuniótól elfoglalt lengyel területeken is ugyanez játszódott le. (Bár ott a nemzeti intézményrendszer és értelmiség felszámolásának "munkáját" részben már elvégezték az oroszok.)

A megszállás évei során az egész lengyel társadalom az ellenállásra rendezkedett be: létrejött egy "második társadalom", melynek saját sajtója, saját oktatási rendszere, saját karhatalmi ereje, titkosszolgálata, kormánya és hadserege volt. A megszállás alatt diverzáns akciók százait, ezreit hajtották végre a németek ellen.

1944 tavaszára a Vörös Hadsereg elérte Lengyelország területét. A lengyelek arra készültek, hogy a szovjetek megérkezésekor együtt szabadítják fel a fővárost. Sztálin azonban magának tartogatta Lengyelországot, a Honi Hadseregnek szinte semmiféle segítséget nem nyújtottak; tagjait folyamatosan lefegyverezték és letartóztatták.

1944 nyarára a szovjetek elérték Varsó térségét, a lengyelek pedig több hónapos előkészítés után kirobbantották a felkelést a "W-napon", augusztus 1.-én. Tudták, hogy szovjet segítség nélkül maximum pár hétig tarthat az ellenállás a fővárosban. A lengyelek az első napokon pontos haditerv alapján megrohamozták a laktanyákat és rendőrösöket, hogy fegyvereket zsákmányoljanak. Barikádokat építettek az óváros köré és elkezdték 63 napig tartó kínkeserves, elkeseredett, hősies harcukat a német megszállók ellen.

A házak falára az egymásba kapcsolódó "PW" betűt festették, mely azt jelentette: Polska Walcząca - Lengyelország Harcol! A felkelés másik híres szimbóluma lett a "felkelő srác" (mały powstaniec), a sisakot viselő, felfegyverzett, tizenéves felkelő. A harcokban több ezer ilyen srác és lány vett részt, többnyire felderítőként, ápolóként és futárként; rengeteg cserkész pedig a harcokból vette ki a részét.

A szovjetek azonban nem segítettek a lengyeleknek. Sztálin parancsára a Vörös Hadsereg megállt a Visztula keleti partján és végignézte, míg a hősies ellenállást a németek teljesen leverik. Egyedül az angolok segítettek némi repülőről ledobott hadianyaggal és logisztikai támogatással, de valójában ők is és a többi nyugati szövetséges is magára hagyta Lengyelországot. Churchill nem bírta, nem akarta még arra sem rávenni Sztálint, hogy a szövetséges repülőgépek a szovjetek által elfoglalt ukrán és fehérorosz területeken szálljanak le üzemanyagot felvenni.

Sztálin egyedül magának akarta egész Lengyelországot és pont kapóra jött neki, hogy a piszkos munkát, a bátor és nemzeti öntudattal teli lengyel hadsereg kiirtását (mely ideális esetben a későbbi Lengyelország elitjét képezte volna) nem neki, hanem a németeknek kell elvégeznie.

Miután a felkelés két hónap után elbukott, a németek porig rombolták Varsót. A fegyvert letevő katonákat jó esetben hadifogolyként hadifogolytáborokba, rossz esetben koncentrációs táborokba zárták, legrosszabb esetben pedig a helyszínen agyonlőtték. A város teljesen elnéptelenedett. 200.000 halott lengyel, több, mint 16.000 német áldozat. A háború előtt 1,3 millió lakosú városban a harcok után mindössze néhány ezer túlélő maradt. A szovjetek ősszel kiverték a harcokban végül alaposan meggyengült németeket, elfoglalták Varsót és a korábban felállított ideiglenes kormány székhelyét is áthelyezték a városba. Varsó olyan katasztrofális állapotban volt, hogy komolyan felmerült a gondolat, hogy új fővárost (Łódzot) kell kinevezni.

A varsói felkelés kimenetele hűen tükrözi a lengyel nép évezredes balsorsát. Harcolni azonban nem volt hiábavaló: Varsó hősei a következő generációknak és a világnak mutattak iskolapéldát bátorságból. A varsói felkelés tanulsága, hogy nem mindig azért harcol egy nép, hogy nyerjen, hanem azért, mert már nincs hová hátrálnia és ebben az értelemben hasonlít a mi szintén tragikus 56-unkhoz.

A felkelés kimenetele és leverése, továbbá a szovjetek passzivitása már az elején is várható volt, mégis több tízezer lengyel vállalkozott a harcra. Lengyelország a felkelés után sem szabadult fel. Bár a második világháborúban papíron a győztesek oldalán állhatott, valójában újabb, sokkal hosszabb és még tragikusabb megszállás elé néztek (ráadásul keleti területeit elveszítette). Lengyelország 61 éven keresztül (1939 és 1990 között) állt megszállás alatt.

A Varsói Felkelésnek könyvtárnyi irodalma van magyar nyelven is. Egyik legjobb és legrészletesebb könyv az angol történész professzor, Norman Davies A Varsói Felkelés című, közel 800 oldalas könyve.

A Varsói Felkelésről Magyarországon sajnos kevesen tudnak. Sokan összekeverik az 1943-as gettófelkeléssel, pedig valójában Varsóban két nagyméretű felkelés volt a háború alatt (ezt az óriási tévedést még az amerikai külügyminiszter-helyettes is elkövette a 90-es években egyszer).

A felkelésnek magyar vonatkozása is van egyébként. Mivel a magyar hadsereg a második világháborúban a németek oldalán harcolt, így hivatalosan a Honvédség is részt vett a felkelés leverésében. Valójában azonban a magyarok általában megtagadták a harcot a lengyelek ellen, a magyar egységek folyamatosan kibújtak a német parancsok alól. Sokszor a felkelőknek nyújtottak segítséget, előfordult, hogy a mieink élelmiszerért cserébe fegyvereket adtak a felkelőknek. A németek ezért a felkelés negyedik hetében kivonták Varsóból a magyar egységeket.

Tisztelet és dicsőség Varsó hős védőinek!

Szabó Balázs

barikad.hu