Zalai Károly szűrszabó iparművész életútja és munkássága IX.

2010, augusztus 2 - 10:41

2.9 A bakonyi szűr újjáéledése

1962-ben, amikor Zalai Károly nagyanyja elhunyt, a család átnézte a hagyatékot. Mikor a mester megtudta, hogy sok régi papírt és egyebet a többi családtag ki szándékozik selejtezni, magára vállalta a hagyaték rendezését, és megtiltotta, hogy bárki bármit az engedélye nélkül kidobjon. Mindent sorra átnézett, és a sok régi irat között talált egy papírtöredéket, amire az volt írva (az iparművész szavait idézve), hogy „5 pengőforintért vállalt szűrnek visszamaradt két pengőforint. […] amit Zalai Antal cifraszűr szabó mester állított ki.” Innentől kezdve kezdett el foglalkozni a szűrrel, de ekkor még nem tudta, hogy mi az. Azelőtt sose hallott róla és képről se látta, sőt még betyárokról sem hallott és olvasott semmit, utóbbiról is kutatások során szerzett tudomást. Annak ellenére, hogy a szűrökről semmit nem tudott, aznap az a kis papírdarab elgondolkodtatta: nem tartotta véletlen egybeesésnek, hogy dédnagyapja (Zalai Antal) szűrszabó, nagyapja szabó volt, édesapja és maga Zalai Károly is szabó lett. Az 1960-as években indult el az „Üzemtörténeti Írók Klubja”, mely a legkülönfélébb, még élő kézműves mesterségeket olvasztotta magába. Egyik klubtag ismerte a mestert, de még előtte is ismeretlen volt a szűr fogalma. Ez a személy biztatta abban, hogy amit elkezdett szűrrel kapcsolatosan kutatni, azt jegyezze le, és folytassa a munkát. A klubtól kapott egy levéltárakba és múzeumokba felhasználható engedélyt, ezzel tudott Zalai Károly bejutni az intézményekbe és kutatni. Az egyházi levéltárak tiltva voltak, de néhány alkalommal sikerült „kiskapukat” találnia. Az összegyűjtött anyagból írt egy pályázatot, amit a klub 20-25 forinttal jutalmazott. Lehetőség is volt arra, hogy a klubtagoknak szóban előadja a pályamunkát. „Csak amikor szűrrü beszéltem akkor mindenki…tátva maradt a szája. Szűr. Há’ mi a franc az?” Még az idősebb generáció is „le volt döbbenve”, ők se hallottak semmiféle szűrről. „De még mindig nem volt a kezemben egyetlenegy szűr sem. […] Tudtam, hogy van, képet azért láttam a múzeumi levéltárban, de még nem került [elő egy sem].” További lépésként felkereste a múzeumokat, és az alkalmazottakat kérdezte meg ez ügyben. Valami nyom mindig akadt: Fajszon láthatott egy szűrt, ami eltűnt a ’70-es években, később valakinek a padlásán talált egy dobozt, ami tele volt szűrmotívummal. Kiderült, hogy a Bakonyban 1850 óta nem készítettek szűrt. Ez bizonyos szempontból motiválta, buzdította arra, hogy maga is készítsen egyet. 1972-ben Zalai Károly elkészítette legelső szűrét, amit bemutatott a klub zsűrijének. Az értékelés így hangzott: „Az eredetinek hű mása, mai életbe nem beilleszthető ruhadarab”, és ezzel vissza is dobták e munkát. Pedig, ahogy a mester mondja, a ’70-es években az Alföldön lehetett még látni szűrt a turizmus keretében, ám a ’80-as évekre ez is kiveszett. Mindenesetre a fenti bírálat nagyon megbántotta őt. Onnantól kezdve, hogy kiváltotta a vállalkozási engedélyét, Zalai Károly tudatosan kezdte készíteni a szűröket. Soha nem gondolt arra, hogy ebből meg fog tudni élni, ezzel semmi megélhetési szándéka nem volt. beszélgetésünknél ide még hozzáfűzte: „De azt tudtam, hogyha ezt most hagyom kihalni teljesen, örökre el fog veszni.” Aztán később, a szűr túlélése érdekében olyan személyeknek adott ajándékba cifraszűröket, akikről tudta, hogy biztosan megőrzik majd ezeket: II. János Pál pápának (8. kép), Mádl Ferenc egykori köztársasági elnöknek (14. kép), Gróf Boks Árpádnak, Gróf Habsburg Ottónak (15. kép), Orbán Viktornak (16. kép), II. Erzsébet angol királynőnek. Ezeken kívül készült cifraszűr az aradi vértanúk emlékére, a 15 milliós magyarságért (17. kép), és még egy, melyet a Szűzanyának szenteltek fel.

8. kép
14. kép
15. kép
16. kép
17. kép

Zalai Károly nagyon mélyen beleásta magát a szűr kutatásába. Tudatosan kereste azokat a helyeket, amik a bakonyi szűrökhöz és a helyi betyárokhoz volt köthető. A család többek között ezért is költöztek Bakonyjákóra, ahol végleg letelepedtek. A mester alaposan utánanézett a ház múltjának. Kiderült, hogy működött itt már posta, pártszékház, de ami a legfontosabb, hogy a 19. században csárdaként üzemelt. Egy-egy rablás után itt húzták meg magukat a bakonyi betyárok, Sobri és bandája. Ezt a csárdát a pandúrok egyszer felgyújtották, mert a tudomásukra jutott, hogy Sobriék itt osztják szét a rablott értékeket. Ha megneszelték, hogy jönnek a pandúrok, azonnal köddé váltak. Ez a ház nem volt messze a magaslatoktól, a betyárok pedig ismerték a járást, ezért tudtak nagyon gyorsan elmenekülni. A csárdát Zalai Károly kutatásai szerint 1834-ben gyújtották fel. Két fala és a pincerésze máig állnak, ami nem kis ösztönzés volt a mester számára, mikor ő és családja kiszemelték maguknak a házat. Nem volt tudomása arról, hogy 1850-től bárki viselt és készített volna szűrt a Bakony térségében. Ez esetben viszont éppen ő volt az, aki legelső munkájával, 1972-től felélesztette a bakonyi cifraszűrt. A róla szóló újságcikkek mind úgy nevezték meg, mint az utolsó bakonyi szűrszabót, nem pedig úgy, hogy az utolsó a szűrszabók közül. Ennek az a magyarázata, hogy Zalai Károly reménykedett abban, hogy másutt az országban lehet még valaki, aki felkarolta a szűrt a saját tájegységében, de sajnos nem lett igaza, ténylegesen is ő volt az utolsó szűrkészítő. Terepmunkám elvégzése után, 2009. szeptember 15.-én a Szeged Ma nevű internetes honlapra felkerült egy tudósítás egy kézzel hímzett cifraszűrről, melyet Papp László, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark munkatársa készített el.¹³ A cikk ugyan néhol hibát rejt, ám mindenképp dicséretes, hogy valaki ismét felkarolja ezt a viseletdarabot. Papp László viszont igazán akkor válna valódi szűrszabóvá, ha e tevékenységét folyamatosan űzné, és nem csak másolná az ornamentikát, hanem az adott táj szűrornamentika szabályainak megfeleltetve új elemeket is létrehozna. Mindemellett bízom abban, hogy tovább fogja folytatni ez irányú munkáját, segítve a szűr mint nemzeti érték továbbélését.

Viselős szűr Türjéről, az 1850-es évekből. Állami védelem alatt áll.A mesternek sikerült elérnie, hogy a bakonyi szűr egy úgynevezett TEO- számot, azaz szakmai számot kapjon. Ma már ez sincs így, mivel a szakmai címjegyzéket alaposan átalakították, nagyon sok régi mesterséget kiszedtek belőle.

Ennek kapcsán felmerült bennem, hogy egy kiveszőben lévő mesterség esetében nyugtalanító, ha nem talál megfelelő fogadtatásra. Zalai Károly nem egy olyan magyar embernek adott szűrt ajándékba, akik rangos szerepet töltenek be, de az ajándék sehol sem talált viszonzásra. Ezt jól példázza a következő: az iparművész készített Orbán Viktornak egy szűrt, aki meg is látogatta a szűrszabót, és erről cikk is jelent meg. A politikus személyi titkára írt egy levelet Zalai Károlynak, amiben az állt, hogy a pártelnök méltóbb helyre, a pápai Eszterházy Kastélymúzeumba helyezteti a neki készített remeket. Utóbb a mester bevallása szerint kiderült, hogy nem is volt kiállítva, hanem összehajtogatva félre volt téve. Innen került ez a szűr vissza a feladóhoz, mert a múzeumban felújítási munkálatok voltak. Ez a szűr volt akkor is Zalai Károlynál, mikor nála voltam. Mindebből meglátásom szerint két dolog szűrhető le. Az egyik, amit értetlenkedve fogadtam, hogy a politikus azóta se vette fel semmilyen rendezvényre. A másik számomra érdekes kérdés, hogy ha ezek a személyek kaptak a mestertől egy ajándékot, akkor miért nem támogatták őt céljainak elérésében, annak ellenére, hogy megtehették volna?

Zalai Károly említette azt is, hogy a szűr készítése és viselése a mai napig büntetendő. Lehet, hogy ezt arra értette, hogy a mostani hazai erkölcsi állapotok miatt egyesek nem nézik jó szemmel a magyarsággal kapcsolatos tárgyakat és tevékenységeket. Számomra ez tűnt a leglogikusabb magyarázatnak, de hogy miért gondolta így, azt nem tudom biztosan. Végignéztem a teljes büntető törvénykönyvet, de ebben még a szűr szó sem merül fel, tehát jelenleg a cifraszűr készítése és viselése nem ütközik törvénybe. Az is lehetséges lehet viszont, hogy egy régebbi, már elévült törvénykönyvben még benne van a tiltás.

Ennek kapcsán úgy gondolom, külön ki kell térni a szűr hungarikummá tételére. A különféle internetes portálokon azt vettem észre, hogy a cifraszűrt automatikusan hungarikumnak tartják az emberek, úgy értekeznek róla. Zalai Károly régóta, bizonyíthatóan pedig 2003 óta azért kardoskodott, hogy a szűr is váljon hungarikummá. Ez a mai napig sem vált valóra. A 2003 februárjában kelt levél, melyet a mester a Turisztikai Államtitkárság Miniszterelnöki Hivatalától kapott, arról számol be, hogy „A cifraszűr Hungarikummá minősítésének lehetőségét a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal fogja megvizsgálni.” (18. kép) A vizsgálat ma is tarthat, hiszen hivatalosan még nem az örökségünk. Ennek az ellentmondásos témának utánajártam a Magyar Szabadalmi Hivatal (http://www.mszh.hu), valamint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (http://www.koh.hu) honlapjain, de ott erre vonatkozóan nem találtam információt.

18. kép